A zenét majd nyomja ő
A számok magukért beszélnek: a több mint negyvenöt éve alakult JT több mint háromezer fellépésen van túl a világ negyven országában. Anderson a fuvola és a gitár mellett számos további népi hangszeren is játszik, és olyan sajátos dallamvilágot hozott létre, mely a Jethro Tull védjegyévé vált. Nem mellékesen, most épp ismét egy „Jethro-időszakot” élünk, tekintve hogy a zenekar a Thick As A Brick (TAAB) című ,1972-es, legendás korongját ismét előadják egy tizenkilenc állomásos turné keretében – kisebb szenzáció, hogy Budapest is az állomások között van –, sőt idén az anyag folytatása, a Thick As A Brick 2 (TAAB2) is megjelent. Természetesen ez is bekerült a turné programjába.
A TAAB-ot az első igazi „concept albumnak” tartja a rocktörténet: a progresszív rock talán legfontosabb terméke lett. Szövegírójaként akkoriban egy képzeletbeli csodagyerek figurát, Gerald Bostockot jelölték meg (Ian Anderson alteregója volt ő), akinek a szülei nem mondtak igazat az életkorára vonatkozóan. A felvétel hamarosan number one lett a Billboard Chart albumlistáján, és jelentős sikereket ért el világszerte. Ezt egy gigaturné követte, azzal az érdekes fordulattal, hogy azóta a JT sosem adta egyben elő a concept albumot (csak néhány perces részletek hangzottak el belőle Anderson és a JT egyes fellépésein), viszont a mostani turnén ez is megtörténik, amivel sok régi-új rajongó vágya tejesül. Ennél már csak az volt a nagyobb kérdés, hogy mikor folytatódik a TAAB.
„Nem dolgoztam rajta negyven évig, de az igaz, hogy óriási nyomás volt rajtam a rajongók, a kiadók és a sajtó részéről. Csak akkor fogtam bele a TAAB2-be, amikor megtaláltam a megfelelő okot és koncepciót. Többet akartam, mint egy szimpla nosztalgikus ismétlést” – mondja lapunknak Anderson. Ahogy fogalmaz, a TAAB2 egyrészt folytatás, másrészt egy tejesen új koncepció: többféle elképzelés van arra, hogy mi történhetett Gerald Bostockkal az utóbbi négy évtizedben. Hozzáteszi: amikor visszatekintünk az életükre, mindig felülkerekedik a „mi lett volna ha?” érzés. „Talán belőlem is – ahogyan Geraldból – válhatott volna prédikátor, katona, lecsúszott alak, üzletvezető vagy éppen pénzügyi mágnás…” –mondja.
Mivel az első korongot annak idején ironikus társadalomkritikának tartotta sajtó, az új anyaggal kapcsolatban is felvethető ez a kérdés. Ian Anderson szerint zenei tekintetben egyik anyag sem paródia, a most elmesélt életutak pedig egyaránt sötétebbek és tragikusabbak, ugyanakkor humorosabbak és életrevalóbbak is, mint az eredeti koncepció. A zenész elárulta: első körben tizenöt életutat vetett papírra, aztán leszűkítette hatra. Innen pedig minden ment „magától”, mivel a lehetséges dallamok már a szöveg papírra vetésekor megszülettek, három hét alatt összeállt zenei anyag. Ezt követte négynapi demózás, hétnapi próba, majd végül tíz nap alatt vették fel. Ezek után még öt nap volt a maszterelés és a mixelés (magyarán: az utómunka). Pontosan ugyanennyi idő alatt készült el az első korong is.
Mostanában divat, hogy a klasszikus albumokat fel-felújítják digitálisan, így a Jethro Tull korongjai is át-átesnek a ráncfelvarráson. Ian Andersont ez hidegen hagyja, de elismeri, hogy manapság van rá igény, ugyanis most egy olyan korban élünk, melyben az analóg és a digitális formátumoknak is megvan a maguk rajongótábora. Neki személy szerint mindegy, milyen formátumban hallgat zenét: ahogy mondja, ha kell, elvan egy Mp3-mal is. Persze az is igaz, hogy nagyon kevés zenét hallgat.
„A saját gitárom és a fuvolám hangzását preferálom. Miért akarnék valami zajt hallgatni fülhallgatóból vagy hangfalakból, ha eredeti hangszerek vannak a kezemben? Hallgassanak mások. A zenét meg majd nyomom én” – summázta véleményét Ian Anderson.
