Rántott nyelvet magyarosan
Időbe telik, míg pár színpadot megtalálunk az átrendezett Szigeten. Térképpel a kezünkben imbolygunk ide-oda, még segítséget is kérünk a Nagy Utcaszínházhoz. Aggódással vegyes érdeklődéssel várjuk minden évben ezeket az óriásgépezeteken pörgő, éneklő csapatokat. Hol újszerűek, ámulatba ejtők, hol pedig alulról súrolják a hakni határát csinnadrattával, tűzijátékkal.
A négy elemből főleg a tűz és a levegő játssza a főszerepet, plusz megannyi artista, hatalmas gépezetek és pár zenész, énekes. Az idei francia társulat, a Compagnie Pipototal szintén hozta a maga gépezetét, amelyet Basculoscopiának nevezett el. Nincs egy óra az előadásban, azaz pont egy óra van benne. Olyan érzésem támad, mintha egy finommechanikai szerkezet belsejét szemlélnénk, ahol apró manók pörögnek riglik, forgók, kallantyúk, hintaszerű gépezetek között, miközben fityiszt mutatnak gravitációnak, fügét az életveszélyes lengéseknek. Mindezt megfejelik azzal, hogy minden mozdulatuk hangot ad ki a fémes szerkezeten, bottal csapkodnak, ostorral csettintenek, kereket gurítanak.
Olyan finom muzsikává áll össze a mutatványuk, mintha egy zenélődobozból szivárogna elő. Na ezt vágja laposra egy hangosabb színpadról idezúzó zene. (Valószínűleg ebből a megfontolásból csütörtöktől már este tizenegyre tették a kezdést.) A pipototalosokkal egyébként napközben is össze lehet futni. Óriás keréken gurulnak ide-oda, azaz két óriás kerékből összerakott szerkezettel. A kisebb csapat – ruhájukat tekintve – a Twist Olivér teljes árvaházát adja ki.
Ügyesek, jópofák, türelmesek is egy darabig. De ki bírja sokáig, ha a gyalogosövezetben állandóan autók zavarják odébb őket? A Sziget másik felére a Fidelio Kultúr Zónába az összművészetért megyünk. Van ott minden, ami nem könnyűzene, a képzőművészettől az irodalmon át a klasszikus muzsikáig. Újdonság a Porondszínház, ahol a Summer Quartet remek koncertjét csípjük el, élvezkedünk vagy harmincan a hatalmas sátorban. Előtte a Könyv Strandon, a Fiatal Írók Szövetsége és a Nem Könyvmedencényi könyve közül pecázunk ki egyet. Neszlár Sándor Inter Presszója a jutalmunk azért, mert felismerünk fotóról öt írót-költőt.
A külföldieknek izgalmasabb a feladatuk, például magyarul kell felolvasniuk valamelyik regényből, állítólag az araboknak megy ez a legtisztább kiejtéssel, ők idegen nyelvre fordított magyar műveket horgászhatnak ki. A Múzeumok Negyedében legtöbben babzsákfotelben, a fák árnyékában pihenik ki az előző napot. Felriadnak páran, álmosan bámulnak, amikor gladiátorok csapnak össze állig beöltözve a kánikulában. Abban reménykedünk, hogy máskor többen vannak a Petőfi Irodalmi Múzeum sátrában, ahol az Örkény 100 kiállítás kapcsán Hubauer Sándor-emlékkiállítást rendeztek (magyar-angol feliratokkal). Molinóra vegyített Egypercesek (Részeg halottakat nem szolgálunk ki!) korabeli reklámokkal (Ne hevertesse pénzét, vigye vissza üres borosüvegeit).
Kis cetliken lógnak letéphető formában az olyan örök becsű Örkény Szóvirág-darabok, mint a Bajtársi találkozó (E hó 20-án a városligeti kertvendéglőben bajtársi összejövetelre hívom mindazokat, akik tíz évvel ezelőtt ugyanebben a kerthelyiségben történt agyonverésemen személyesen részt vettek. Néhai Ordódi B.). Lehet memóriázni és feketepéterezni íróportrékkal, étlapról választani szellemi táplálékot: rántott nyelvet magyarosan, Egyperces falatkákat Örkény módra, Szénsavmentes kvízt Petőfivel fűszerezve vagy Desszertkölteményt szinesztéziával Tóth Árpád ajánlásával. A Kultúr Zóna egyik legsikeresebb darabja a „csináld magad” workshop.
A legnagyobb tömeg a Medence csoport molinói körül áll. Külföldi fiatalok (is) válogatnak a reklámanyagok közül, bőszen körberajzolják a sablonokat, mély átéléssel vagdossák ki a nekik tetsző formát. Hosszú, türelmes, sörözős sor áll a két varrógép előtt, ahol redizájnolt szatyorrá, táskává áll össze a szétnyiszált hirdetési anyag, zsebbel vagy anélkül, színes pánttal és patentokkal. A külföldiek ámulnak, egy svájci fiú – épp a barátnőjének készít kistáskát – azt meséli, ilyen náluk nincs, mint a Sziget, ahol egy térben sátraznának és buliznának, sőt még ingyentáskát is varrhatnának.
Barátai csábították ide, azt mondták, ezt ki kell próbálnia. Kevés a magyar, mondja, mert állítólag nem tudják megfizetni a belépőt. Ők viszont boldogok. És nyilván újdonság nekik, amit a Kelet- Európa Vurstliban láthatnak, ahol a Karzat Színház határátkelőt nyitott, és mai huszonévesekkel megidézi a hatvanas-hetvenes éveket, útlevélkérelemmel, vámos és hivatali packázással, rendőrökkel, megfigyelőkkel, ruhagyárral, mozival, horgásztóval és vattacukorárussal.