Tőkés László melléfogott. A református püspök gondosan építette életművét, mely az Európai Parlament alelnöki posztjának betöltésével csúcsosodott ki. De nem számíthatott arra, hogy a hivatalos felszín alatt még életében megmutathatóvá válik egy másféle emberarc is. Andrassew Iván könyvében nem a romániai forradalom hőse jelenik meg. Ez egy kicsit talán igazságtalan is. Ehelyett egy diabolikus jelenetekben szerepet vállaló kíméletlen férfi arcéle rajzolódik ki. Aki azzal a nővel szemben bukott el, akinek egykor örök hűséget fogadott (megnyugtatásul: sokan ugyanígy járnánk, ha könyvet írnának rólunk).

Na jó, az is tény, hogy ha nincs a megcsalt és becsapott Joó Edith, bizonyára nem nyertünk volna betekintést Tőkés magánéletébe ilyen kimerítő alapossággal. Andrassew a válással kapcsolatos dokumentumokból (levelek, feljegyzések, tanúvallomások, bírósági szövegek, blogbejegyzések) állítja össze a mozaikképet, mely lesújtó és lehangoló. Tőkés saját vesztébe rohant azzal, hogy élétének szinte minden szegletét lejegyzetelte, kommentálta és agyondokumentálta. Már jelezte: perli a szerzőt. Ami általában jót szokott tenni egy könyvnek. Tény, hogy a „főhős” jogilag éles figyelme azokra is kitér, akik a könyv erdélyi terjesztésében szerepet vállalnak.

Tőkés László és Joó Edith 1985. december 15-én kötött házasságot. De a férj – a feleség által rajzolt egyoldalú nyilatkozat szerint – 1989-ben Románia felszabadításával önmaga felszabadítását is végrehajtotta. A válókereset beadására Joó 2009 decemberéig várt. 2010-ben kórházba került („folyamatosan zaklatott és lelkileg terrorizált postai küldeményeivel és leveleivel”). Az asszony 2011. márciusi levelében számol be „kifosztásáról”. Ekkorra Kolozsi Árpád ügyvéd kisemmizte az asszonyt. Vannak olyan részletek a könyvben, amelyek nem nélkülözik a megcsalt nőre jellemző közhelyes regénymotívumokat. Így ír Joó: „Ilona Kolozsváron született 1990. június 20-án, szülészorvos sógornőm felügyelete alatt.

Reggel hatkor egyedül mentem be a kórházba. Férjem nem kísért be, mert lefoglalta hajnalig a 90-es bányászsztrájk televíziós közvetítése. Délben szültem, szüléskor sem volt jelen, délután sem látogatott meg. Másnap sem! Anyósom... azzal próbálta mentegetni, hogy kimerült és náthás lett...” „Harmadik terhességem idején történt, amikor Finnországba utazott el egy hétre, köszönés nélkül, vissza sem fordulva hagyott magamra a konyha közepén...” „Két esetben történt meg, hogy Pestről hazafelé utazva cigarettázott, és én megkértem, ne tegye, mert terhesen hányingerem volt a füsttől. Megállította a kocsit, felszólított, hogy szálljak ki, menjek autóstoppal, mert ez a KREK szolgálati autója, ahol nem én parancsolok.

Máskor ne utazzak magáncélból a püspökség hivatalos autójával,mert ez az ő személyét hivatott szolgálni.” A szaftos részleteket olvasva az ember arra is kíváncsi lenne, mit mondana minderről a férj. Mert lehet valaki ilyen és olyan, de azt azért jól tudjuk, hogy a házasságban mindig kettőn áll a vásár. E könyvben azonban az asszony interpretációja dominál. Amikor egyébként Tőkésék konfliktusa elérte a nyilvánosságot, a püspök volt nejét „elveszlődő betegnek” titulálta, s „elaljasulásáról” tett nem túl elegáns megjegyzést. Tempfli József nyugalmazott nagyváradi katolikus püspök levelet írt Tőkésnek, és védelmébe vette a szidalmazott asszonyt.

„Hogy képviselhet, védhet valaki méltóképpen bármiféle közösséget, közösségünk bármiféle ügyét, aki a hozzá legközelebb állóval ily módon viseltetik – írta Tempfli, s önvizsgálatot ajánlott Tőkésnek. (Aki a levél egyik másolatára ezt jegyezte föl: „Gratulálok. Gyönyörű hálózati munka. TL”) Ehhez a részhez érve erősen lankadni kezd olvasói figyelmünk. Túl sok a levél, a lényeget kioltó jegyzet. Fárasztóak a dokumentumok is. Pedig tanulságos lenne az első Orbán-kormány idején Erdélybe juttatott magyar állami pénzek sorsa.

Csakhogy ez egészen már tészta, mint egy házasság története. Ez a fő oka annak, hogy a könyv végére érve alaposan összekavarodunk. A sok millió forintos kísértésekről ezért nem veszünk tudomást. A feleségnek írott szövegek elnyomják a részleteket. Csak az kezd érdekes lenni, amikor szabadon szárnyal a személyes gyűlölet. S azzal védjük magunkat (meg Tőkést) a teljes eltévelyedéstől, hogy Joó Edithet nem szentnek, hanem információforrásnak tekintjük.