Férfi és nő, mint Karinthytól tudjuk, sohasem érthetik meg egymást, mert mindegyik mást akar. A férfi a nőt, a nő a férfit.

Férfi és nő között bármi lehetséges, megtörténhet az, ami kiszámítható, és az is, ami elképzelhetetlen. Mindezt egy koncertbe igyekszik összesűríteni Básti Juli, Udvaros Dorottya, Cserhalmi György és Kulka János, Dés László zenéjével és együttesének közreműködésével, Bereményi Géza rendezésében.

Tulajdonképpen nem csak koncertről van szó, hiszen ha egy színész énekel, az előadást mindig megtölti olyan tartalommal, amitől valójában színházat látunk, amelynek hátterét, ha úgy tetszik, díszleteit, Dés zenéje teremti meg. A szereplők régi ismeretsége miatt egymás rezdüléséből is tudják, mit akar a másik, érződik rajtuk az öröm, ami abból fakad, hogy nem egy szerep „fogságában” állnak a színpadon, hanem a dallal közvetlenül szólhatnak a közönséghez.

A négy előadót összekapcsoló erős áramkörben sokféle érzelem, öröm és bánat, szenvedély és közöny, lelkesedés, magány, indulat áramlik, amely utat talál a közönség felé is. A Dés–Bereményi-dalok hétköznapi apróságokról szólnak. Néhány perc lopott szerelemről, apró bűnjelekről, egy vasárnap délutáni hóesésről, a megszokásról. Férfiakról és nőkről.

Hol van a tűz, hova lett a mindig sóvár régi láz, az a régi égi láz? – kérdezi Kulka János a Nagy utazás című dalban. A tűz, a régi láz megvan, nem tűnt el. Talán bölcsebb és érettebb lett, mint jó pár évvel ezelőtt, de garantáltan jelen lesz. És aztán legyen, ami lesz, legyen. Eddig a dal, ennyi a dal – éneklik a koncert végén közösen.