Az anyukák harci indulót fújtak

Ritka eset történt Püspökladányban: habár a kulturális életben az utóbbi években országszerte a költségcsökkentő intézkedés számít a legfontosabb „szakmai” szempontnak, a Hajdú-Bihar megyei városban a megszorítási kényszer fölött győzedelmeskedni látszik a józan ész. Így vélhetően mégsem sorvasztják el a település több mint ötvenéves zeneiskoláját, s nem teszik tönkre sokmilliós értékű hangszertárát.

Egy lakossági tiltakozás hatására a döntéshozók nagy valószínűséggel mégsem költöztetik el több évtizedes helyéről a nagy múltú intézményt, aminek többek közt az lehet az oka, hogy a tervezett elköltöztetés ellen megszületett petíció helyi viszonylatban hihetetlen sikert aratott. A néhány fölháborodott anyuka által szervezett akcióhoz pár nap alatt több mint 1200-an csatlakoztak, ami a csaknem tizenötezer lelkes városban kimagasló eredmény, tekintettel arra, hogy itt kétezer szavazattal már polgármesterválasztást lehet nyerni. A szóban forgó Csenki Imre Művészeti Iskola – vagy ahogyan itt becézik: Csimi – a kisváros egyik büszkesége, amely 1966 óta működik tizennégy tantermes épületben.

Van saját fúvószenekara – amely az iskola legrégebbi, 1972 óta működő zenei együttese –, van ütő-, gitár- és vonósegyüttese, a növendékei évtizedek óta résztvevői a helyi és távolabbi nagyrendezvényeknek, s nem kevesen innen indulva váltak professzionális muzsikussá. Az ügy előzménye, hogy az a többcélú intézmény – amelynek a Csimi az egyik tagintézménye három általános iskolával és a helyi pedagógiai szakszolgálattal – több mint hetvenmillió forintos tartozást halmozott föl az elmúlt két évben, emiatt az intézményvezetést arra kötelezte a fenntartó városi önkormányzat, hogy dolgozzon ki intézkedési tervet a működési költségek csökkentésére.

E megszorítócsomag egyik pontja volt a Csimi kiköltöztetése a saját székházából az egyik helyi általános iskola második emeletére. A szülőket azért háborította föl a terv, mert a költözéssel lényegében a zeneiskola működése került volna veszélybe, hiszen az eddigi tizennégy helyett öt terembe zsúfolták volna be az intézményt, ráadásul az általános iskolában nincs elegendő hely a nagy értékű hangszerek tárolására. A megbeszélések során fölmerült, hogy a hangszereket az általános iskola alagsorában kellene elhelyezni, de az ötlet annyira kiverte a biztosítékot, hogy hamar elvetették – hiszen az alagsor rendszeresen beázik, s a hőmérséklete sem alkalmas a hangszerek ottani raktározására.

Az elmúlt hetekben a zeneiskolát féltő anyukák összefogtak, s Dombi Imréné polgármesterhez petíciót írtak, amelyben többek közt ez olvasható: „megdöbbenéssel és értetlenséggel fogadtuk” az iskola kiköltöztetéséről szóló híreket. Az általuk „meggondolatlannak” minősített elhatározás szerintük „lassú halálra” ítéli a püspökladányi művészetoktatást, ezért azt kérték a városvezetőtől, hogy hallgassák meg az intézményben tanuló gyermekek és szüleik érveit is. A tiltakozást az összegyűlt aláírásokkal együtt a minap személyesen adták át Dombi Imrénének, aki meglepő kijelentést tett. Miután átvette és elolvasta a petíciót, a polgármester asszony e szavakkal fordult a tiltakozókhoz:

– Ha van még itt hely, én is aláírom, mert teljesen egyetértek minden egyes szóval. Igaz, hogy nekem van címezve, de aláírom, sőt örültem volna, ha hamarabb eljut hozzám. Majd kifejtette, hogy az öt tagintézményt magába foglaló többcélú intézmény mintegy 77 milliós tartozást halmozott föl, ennek jelentős része kifizetetlen közműszámla, találtak többmilliós kötelezettségvállalást még 2010 utolsó hónapjaiból is. A zavaros helyzetet jól jellemzi, hogy a polgármester szerint olyan követeléseket is találni, amelyekről az önkormányzat korábban nem is tudott, merthogy a számlákat nem könyvelték le. Az adósság mielőbbi rendezése indokolta azt a hét pontból álló, költségcsökkentést célzó javaslatcsomagot, amelyben valóban szerepel a zeneiskola átköltöztetése, erről azonban még nem született döntés.

Hozzátette, hogy a közoktatási törvény értelmében az oktatási intézményekben tervezett átszervezésekre vonatkozó fenntartói döntéseket minden év május 31-ig meg kell hozni, márpedig ilyen döntést a püspökladányi önkormányzat idén nem hozott. A szülők kérdésére, hogy készült-e kalkuláció arra nézvést, hogy az iskola esetleges kiköltöztetésével mennyi pénzt lehetne megspórolni, a polgármester asszony azt válaszolta: a hivatalhoz ilyen számítás nem jutott el. Hangsúlyozta, hogy a zeneiskola átköltöztetésének terve nem az önkormányzatnál született meg, hanem a többcélú intézmény vezetésében, a városvezetés azonban nem támogatja ezt az elképzelést.

– Azt szeretnénk, ha minden maradna a régiben – jelentette ki. Arra a kérdésemre, hogy fenntartóként meg fogja-e akadályozni az iskola átköltöztetését, Dombi közölte: – Hogyne akadályoznám meg! Meg én! Én nem engedem! De van kiskapu: ha ügyes jogászokkalmeg tudják oldani, hogy a kiköltöztetés ne minősüljön átszervezésnek, akkor a terv megvalósításának nem lesz akadálya. Igaz, csak akkor lesz értelme, ha a fűtési szezon kezdetéig kipaterolják a zenesulit: hiszen akkor a Csimiben már fölösleges lesz fűteni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.