A balerina anya és zsoké apa – Sajdik Sándor nevét Dunakeszin utca viseli, hiszen korának legsikeresebb zsokéja volt – gyermeke a Berlin közelében fekvő Neuenhagenben született. Belőle is zsokét akartak faragni, de a kiszemelt paripa hatszor-nyolcszor levetette magáról. „Azt hiszem, sohasem akartam igazán zsoké lenni, mert nem szerettem túl korán kelni” – emlékezik az idén 82 éves művész.

A család látta, hogy ez a ló elment, ám észrevették, hogy a fiú ügyesen másol figurákat a lexikonokból. Az egyik rokon gyerek már úgyis ott volt, ezért az iparrajziskolába íratták a kis Sajdikot litográfus szakra. Ám átszervezték az iskolát, megszűnt több rajzzal kapcsolatos tantárgy, ezért többedmagával úgy döntött, hogy elmegy.

Öt éven át volt nyomdász. Egyszer egy karikatúra kliséjét maratva döbbent rá, hogy ő is ilyet szeretne csinálni. Eldőlt, hogy az ő pályája a karikatúra lesz. 1955-ben a Rádió- és Televízió Újság tördelője és rajzolója, ám hamar közölni kezdte gúnyrajzait a Ludas Matyi. A kor vezető szatirikus hetilapjának 1965-től 1990-ig belső munkatársa lett. „Vidám hangulat volt a szerkesztőségben, veszekedést a 25 év alatt egyszer sem hallottam. Barátok voltunk Balázs-Pirivel, Brennerrel, Várnaival és a többiekkel. Sohasem szóltunk bele egymás dolgaiba.”

Pályakezdőként szerkesztőségről szerkesztőségre járva hordozta körbe a karikatúráit. Sokat elfogadtak, sokat visszaadtak. Hasonló Canossát járt Csukás István is. „Ő a verseit szerette volna nyomtatásban látni. Azóta ismerjük egymást. A mai napig szeretem Csukás írásait, mert mindet áthatja a humanizmus. Tőle hallottam azt a mondást, hogy hadd éljen más is! Milyen igaza van, és mennyire nem vesszük figyelembe ezt az igazságot.”

Egyszer a Ludas Matyinál a jövő század állatait kellett megrajzolnia. Kitalált mindenféle figurákat. Ezekből a figurákból mesék születtek Csukás István segítségével. Híres és máig igen népszerű rajzfilmsorozatai: A nagy hoho-horgász és a Pom-Pom kalandjai. A Szerencsi Csokoládégyár két éve csokiformában gyártja mesefiguráit.

1990 után a Ludas Matyi kidőlt. A munkatársak sokáig szerették volna életben tartani a lapot, de próbálkozásaikat (Új Ludas, Úritök) ellehetetlenítették, így szétszéledtek. Sajdik karikatúrái még hosszú évekig megjelentek számos magazinban és napilapban, de mindinkább a rajzfilm kötötte le idejét. És az általa illusztrált könyvek sora: gyermek- és ifjúsági kötetek, pénzügyi vagy épp egészségügyi témák. Néhány éve egy váci műgyűjtő, Papp László unszolására kezdett táblaképeket festeni. Ma már ez, valamint kisméretű, írókat, költőket, művészeket ábrázoló, applikációkkal kombinált portréi jelentik tevékenysége fő csapásirányát. Vácott több mint száz táblaképéből állandó kiállítás is látható a főtéri Curia épületében. Megrajzolta a város történetét, amúgy sajdikosan, amit a város néhány nap múlva díszpolgári címmel ismer el.

Nem járt főiskolára, de nem is igen hiányzott neki a diploma. Nem árt, ha jól rajzol az ember, de tehetséget nem ad az iskola, vélte mindig is. Magától kell az embernek kitermelnie a műveket. Akinek nincs saját stílusa, az nem lesz soha igazi karikaturista. A családjában sokan jól rajzolnak, de kell valami, ami egyedivé teszi az embert. Lehet, hogy ezt egy génhiba teszi.

Megrögzött optimista, annak ellenére, hogy a világot ő sem tudja megváltoztatni. Nem is akarta. Másik nincs, ezzel kell együtt élni. Ha már itt van, nem ül tétlenül, a semmittevés fárasztja, a napi firkálgatás viszont erőt ad. Gyakran papírkosárba hullanak az első ötletek, és az is gyakorta kiderül, hogy a továbbfejlesztett művek rosszabbak az első alkotásnál. Sajdik szerint ugyanakkor az ötlet legalább olyan fontos, ha nem fontosabb a rajznál.

A karikatúrát, mint a többi művészetet, halhatatlan műfajnak tartja. Most épp tetszhalott állapotban van. Nincs hova rajzolni, ami nagy csapás a szakmának, hiszen a fejlődés kulcsa a megjelenés. Marabu a Népszabadságban, Pápai Gábor a Népszavában jelenik meg időnként, illetve Kaján kitűnő rajzait is látni. Ennél több kellene.

Általános vélekedés, hogy a karikaturisták óhatatlanul önmagukat rajzolják. Sajdik szerint ha nem is önmagukat, de azt az embertípust, amihez tartoznak, azt vetik papírra. Mosolyog, amikor felvetem, hogy Gombóc Artúr talán a legsajdikosabb figurája. „Még nem vagyok olyan kerekded, mint ő, de ez csak idő kérdése. És az életművem még nem zárult le” – figyelmeztet sajdikos mosollyal.