Pokoli jó fesztivál
Életemben nem stoppoltam annyit, mint most három napig az Ördögkatlan Fesztiválon Palkonyától Nagyharsányon át Kisharsányig. Szinte gondolkodás nélkül megállnak az autósok, hogy a fesztivál-karszalagosokat elfuvarozzák a falvak között, az ötnapos augusztus eleji rendezvény busza ugyanis csak óránként, éjjel még ritkábban jár. Kapolcson is így kezdődött a kilencvenes években, csakhogy ott ma már jóval bizalmatlanabbak a sofőrök, toporoghat órákat az ember negyven fokban az út szélén, amíg valaki megáll. Az ilyen utazásban az is jó, hogy közben megtudunk ezt-azt a rutinos ördögkatlanosoktól, a helyiektől, a szőlősgazdáktól, a szálláskiadóktól. Például, hogy a villányi Halasi Pincészetbe már iPaden fut az étlap, a Sauskánál lézerrel vizsgálják a szőlőszemeket, és azt is megmutatja egy helybeli, merre fekszenek a (másod)unokatestvér borászpár Gere Attila és Gere Tamás birtokai, majd azt is hozzábiggyeszti: a Gerék feleségei történetesen testvérek. Útközben halljuk azt is, hogy a falvak közé ékelt Villány ugyan nem része a Kiss Mónika és Bérczes László alapította Ördögkatlan Fesztiválnak, mégis sokat profitál belőle.
Minden második autós, az ötödik Katlan visszatérő vendégei azt emlegetik: ilyen volt a Művészetek Völgye is a kezdetekben. Egyébként a főszervezők is a Völgyből indultak: Bárka Kikötőt vittek 2001-től hat éven át. Aztán a hetedikben, az utolsó pillanatban kiderült, nincs rá pénz, így továbbálltak, és kikötöttek Ördögkatlan Összművészeti Fesztiválként Baranya megyében, a szársomlyói szoborparkban.
Ha nem olvastuk volna, hogy az ördögkatlan nevet egy helyi legenda nyomán kapta a fesztivál, akkor azt mondanánk, a nagyharsányi tornaterem lehet a névadó. Erről ugyanis minden színész azt mesélte: hőfokát tekintve maga a pokol. Itt játszott Pintér Béla és Társulata, a Bárka Színház, valamint itt ment a Vígszínház, a Szakkör és a Füge közös produkciója, A pestis is Hegedűs D. Géza és Márkos Albert előadásában. Nem mintha más zárt helyen jobban járt volna művész és közönség. Mi például a remek Telefondoktor-előadáson aszalódtunk, amelyet a színészként is tehetséges rendező, Göttinger Pál izzadt ki magából Palkonyán kétszer is.
Frissen festették meggypirosra pár hete a palkonyai katolikus körtemplom kupoláit, amely szintén koncerthelyszín. Mi például a halásznadrágban, strandpapucsban zenélő, lassan világsztárrá érő hegedűművész, Baráti Kristóf és a szintén nemzetközileg elismert csellóművész, Várdai István délutáni közös koncertjén ragadtunk oda a padhoz. De minden csepp izzadság megérte!
Azt szeretem a jó fesztiválokban, hogy mindig felfedez az ember egy-egy olyan művészt, akit már régen ismernie kellene, de a csillagok állása vagy a programtorlódás miatt ez korábban nem sikerült. Ilyen volt Palkonyán Korpás Éva, aki gyerekkoncertjére az erdélyi, felvidéki autentikus magyar népzene kiváló dalait hozta el. Kell is a jó program, mert temérdek a fiatal az Ördögkatlanon, főleg a nagyharsányi esti/éjjeli koncerteken vannak sokan. Néhányan panaszkodnak, hogy egy-egy koncerten ugyanaz a műsor, mint tavaly, de igazából a fenét sem érdekli, hiszen tömegek verődtek össze a Besh O Dromra, Sziámi új csapatára Takáts Eszterrel, a Catsandoxra, Péterfy Borira, a 30Y-re, és feltehetően a nyitó Quimbyre és a záró Kiscsillagra is, de azt még vagy már nem láttuk.
Az idei fesztivál szenzációjaként hirdetett francia cirkuszszínház sátra előtt is sok az egyetemista korú. Ők általában fel-le cirkálnak a sorok között, és felszabaduló sorszámok után érdeklődnek. A Galapiat Cirque produkciója és az összes többi színház ugyanis sorszámköteles –nyilván a véges ülőhely miatt. Tizenegykor kezdik el a számokat osztogatni a helyszínt adó falu információs pontján, és olyan is van, aki már hatkor letáborozik a pultnál, hogy biztos legyen széke. Negyed tizenkettőre minden elfogy, a helybeliek is örömmel tankolnak fel a belépőkből. Nem mindenki kultiválja ezt a rendszert, de sokkal jobb ötletről még nem hallottunk.
A francia cirkuszról még annyit, hogy az elkényeztetett cirkuszszínházba járó énem értékelte ugyan a fiatalokból álló csapat frissességét, képességét (zenél, akrobatizál és akár énekel mindegyik), de tény, kockázatban, izgalomban meg sem közelíti, amit a Trafóban télen a Circus Cirkörtől láthattunk. Ráadásul a szájból szájba pattogó-lövellő pingponglabda ott is az egyik szám kiemelkedő eleme volt.
A nagyharsányi Narancsligetbe települt a Magyar Narancs folyóirat is, hangulatos a helyszín. Még Budapesten kipécéztük a fantasztikus színházi fotográfus Koncz Zsuzsa munkáiból készült tárlatot. A nemrég meghalt fotós képei nagy része jól ismert, szinte már történelem a félszobányi sorozat a pár éve elhunyt Cseh Tamásról. Amit nagyon hiányoltunk, és ezt tette volna Koncz Zsuzsa is: a képaláírás és a megfelelő installáció.
Befogadható, jó energiájú, otthonos fesztivál az Ördögkatlan. Értékelendő az is, hogy a vásárjelleg nem ölt akkora méreteket, mint a Művészetek Völgyében, bár az is igaz, hogy a Katlan 27 millió forintot kapott az NKA-tól, míg Kapolcs ennek bő harmadát, 10 milliót. Így valószínűleg az árusbevétel sem tűnt annyira égetőnek, mint a Balaton-felvidéken. Bár mi itt az ötleteket díjaztuk leginkább, mondjuk a cserebereudvar-részt Kisharsányban, ahol könyvet, ruhát és zenét lehet hozni-vinni. Vagy a redizájnolt termékeket, mint mondjuk a kávézacc pénztárcákat, azaz kávészacskókból varrt szütyőket. Igazán biztató ebben a fesztiválban, amit Kiss Mónika és Bérczes László ígér: itt is addig maradnak, míg a Katlan el nem kezd intézményesülni, amíg el nem veszti az ártatlanságát. Ha már túlnő rajtuk, új helyet keresnek, és a nulláról építenek egy másikat. Az ördög tudja, mennyi idejük van még.
