A Műcsarnokban néhány napja megnyílt Mi a magyar? című kiállításon látható egy műgonddal megformált szobor, amely Mátyás királyt ábrázolja, amint az igazmondó juhásszal összeborulva, erős átéléssel zúz egy elektromos gitáron. Hihetnénk, a király a korszellemnek megfelelően Guillaume Dufay egyik motettáját játssza, de az összkép alapján sokkal valószínűbb, hogy magyar dalt játszik, a korszerűbbek közül mégpedig.

Esetleg a Hosszú lábú asszonyt Bill kapitánytól vagy a Nyolc óra munka, nyolc óra pihenést, azt hirtelen nem lehet megállapítani, de talán nem is szükséges. Már az is elég a jó érzéshez, ha arra gondolunk: mindig is dalos nép lehetett a magyar; a rock- és a popzenében pedig akár egy király is lehetett volna ász. Hanem ha ez így van, akkor bizonyára az is kiderült a nótás évszázadok során, melyik dal jó, melyik nem az. Ezt G. Dénes György dalszövegíró, számos sláger szövegének szerzője, a méltán népszerű Zsüti ekképpen összegezte egyszer: „Egyet mindenkinek tudnia kell: a jó töltött káposzta meghatározó ismérve nem az, hogy milyen mértékben szolgálja a marxizmust, a piacgazdaságot vagy a gyermeknevelést. A jó töltött káposzta egyetlen kritériuma, hogy ízlik vagy nem ízlik. Okoz örömöt, vagy nem okoz? Ugyanez vonatkozik a dalokra is. Tetszik vagy nem tetszik? Ez a kérdés, semmi más.”

Zsütinek alighanem igaza volt, és ezt az alapvetést figyelembe véve a továbbiakban már csak merő akadékoskodás volna azt kutatni, hogy a Sziget Fesztivál mínusz második napján rendezett magyar dal napján miért pont az a 70 előadó lép színpadra, amelyik színpadra lép, és miért pont azt a körülbelül másfél száz dalt játsszák el, amit eljátszanak. Örüljünk, hogy a Presser Gábor által négy éve megálmodott koncertsorozat életképes. 2008-ban, a Sziget programsorozatának megkezdése előtt egy nappal léptek színpadra a hazai előadók, a Magyar Dal Napja az ezt követő években országos esemény lett, szeptember elején, egy-egy kitüntetett napon hazánk számos városában tartottak nagyszabású koncertsorozatokat. Idén viszont ismét a Sziget adott otthont a monstre bulinak.

Talán ezek a programok, talán a rádióadókban mind gyakrabban hallható hazai zene, talán a mostanában feltűnő sok fontos zenekar teremtette meg ismét az igényt arra nézvést, hogy a magyar szerzeményekre, előadókra is figyeljünk, de tény: a magyar dal megint népszerű. Bizonyíték erre, hogy a rekkenő hőség és az olimpiai televíziós közvetítések ellenére szépen gyűlnek az emberek a Hajógyári-szigeten. Pedig az olimpia ezen a napon rég várt eseménnyel szolgál: Berki Krisztián szerepel majd a lólengés döntőjében, és azt reméljük, gyakorlatát követően is hallhatunk majd egy magyar dalt… Szóval gyűlnek az emberek, és bár még nincs igazi Sziget-hangulat, azért bemelegítésnek nem rossz ez.

Délben csendülnek fel az első akkordok, kicsit táncdalfesztiválosra véve a hangulatot: a múlt nagy slágerein merenghetünk, fellép Zalatnay Sarolta. Aztán egy órától már sodorni kezd a zenefolyam: jön Török Ádám és a Mini, jön a nyolcvanas évek undergroundja: a Kontroll Csoport és a többiek. Az átlagéletkor úgy negyven év körül lehet a színpad előtt, ebből következően tehát nem csak fiatalok szigetelnek ezen a délutánon, sőt… Érkeznek az előadók, olykor furcsa sorrendben.

Az ember az egyik pillanatban még az Akkezdet Phiai nevű csapatot hallgatja, amint sodró szövegben idézi fel Petri Györgyöt, Csáth Gézát, és erősen élteti Babitsot. De ideje sincs elgondolkodni azon, hogy kerül az irodalom a rock színpadra, amikor jön a Karthago zenekar a dübörgő elefántjaival, Balázs Fecó a Maradj velem című dallal, aztán meg egy neves rockzenészekből álló csapat, melynek élén hol Keresztes Ildikó áll, hol meg Somló Tamás. Érkezik a Magna Cum Laude a pálinkadallal, és érkezik Hobó, jönnek fantasztikus slágerek és olyanok is, amelyek szövege éppúgy három szóból áll, mint az akkordkészlete.

A koncert egy időszakában például több csapat is azt énekli, hogy nánánáná, máskor meg jól ismert sorok melegítik az amúgy sem hideg Nagyszínpad előtti teret. Hallgatjuk a fellépők által eljátszott két-két számot, az óriáskivetítőkön olvassuk a szövegeket, melyek alapján akár csatlakozhatnánk is az énekeshez. Aztán egy okostelefon segítségével megtudjuk, hogy Berki, ha hajszállal is, de megnyerte az olimpia lólengésdöntőjét, és ettől a pillanattól már minden mindegy, a zene akkor is jó, ha nem az, de többnyire persze az. Folytatás szeptember 9-én, a Magyar Dal Napja rendezvényein.

Somló Tamás is ünnepelt a Magyar Dal Napján