Azt simán meg lehet tudni máshonnan is, hogy most egy darabig Semjén Zsolt a góré, hogy Szegedi Csanád családi múltja nemzeti radikális perspektívából kicsinyég foltosnak tűnik (a bejátszást a Vanish támogatta), valamint hogy az IMF-tárgyalások, azok aztán nagyon kemények voltak. Mit mondott Orbán Viktor Tusnádfürdőn? Tényleg finomabb a magyar görögdinnye? Mennyiből jön ki egy családi nyaralás az idén? Hányan haltak meg az utakon a legutóbbi hétvégén?

Felejtsük el a híreket (Pachmann Péter)

Hányszor és milyen mélyen harapta meg azt a kislányt az a gonosz, rühes kutya(ló)tapír? A internet mindezek mellett még azt is megírja jól, hogy mit gondol „a kialakult helyzetről általában” a balos, a jobbos, a független, a távoli, a közeli, az egészen közeli, a közel s távoli elemző, szakértő, politológus, közíró, az ellenpárt vezérszónoka, a vezérpárt ellenszónoka, az új pártot gründoló, meg a régiért nyüszítő; és ki ne felejtsük az idei stranddivatot!

Az okvetetlenkedők mondhatják, hogy rendben, de azért minden híradóban akad egy cuki hűsölő jegesmedve, esetleg egy jópofa vombat, amikért megéri. Amire én azt mondom, hogy oké, de az interneten meg egymillió akad és nem is kell hozzá végigszenvedni minimum négy kínhalált, öt kilátástalan nyöszört és legalább féltucat reménytelenséget. Aki vombatra izgul, csak beüti a keresőbe, hogy vombat, és tessék, ott a vombat, bele lehet fulladni a vombatokba.

Az egyik videón csak ül a vombat, a másikon már fel is áll, a harmadikon meg egy szegény árva vombatot látunk, aki ráadásul fehér (vö. ritka vombat). Ha nagyon akarnánk, bizonyára találnánk olyan szpotot is, ahol éppen egymást kényeztetik a vombatok, de minket az édibédi vombatok érdekelnek, nem pedig a nimfománok.

Itt simogatják a vombatot, ott meg éppen megmentik; mert érdemes tudni, hogy mindig akad valahol egy megmenteni való vombat. Meg kell a szívnek szakadni. A híreket akkor sem lehet megúszni, ha a néző direkt a megúszásra játszik, mondjuk azért, mert egyszerűen nincs ideje a hírekre. Esetleg kifejezetten gyűlöli a híreket, én még ilyet is ismerek. Nézi az ember a dögletes melegben a nőjével a nem is tudom mit, a tetszőleges, kedd estére való, agyonismételt „romantikus” „vígjátékot”, mert már kimozdulni sincs kedve.

Épp kezdené összerakni a becsületes szakmunkának is csak erős csúsztatással nevezhető cselekmény mozaikjait, és mintha azt is sejtené már (nagy reszkír, tényleg), hogy a végén ebből katarzis lesz alighanem, de legalábbis boldog vég...

S ekkor hirtelen, minden civilizált előjel – jobb felsőben elhalványuló logó, kis inzert, hogy hamarosan folytatjuk stb. – nélkül a képernyőre mászik – mászik?, robban! – az aktuális kereskedelmi csatorna híradója. Három másodperce még azt találgattuk, hogy lesz-e csók és ha igen, nyelves lesz-e, most meg jó estét kívánok!, balesetet szenvedett, hurrikánban eltűnt, lezuhant, kibelezte, kibelezték, további jó tévézést! A híreket tehát felejtsék el, de a tévét ne dobják ki.

Nemcsak azért ne, mert a kicsi laptopmonitoron nem olyan jó nézni az illegálisan letöltött filmeket, hanem mert itt-ott akadnak olykor egészen nézhető műsorok is. Azt a natgeós doku például, amelyik több epizódon át mutatja be egy városka életét, ahol „összecsapnak az indulatok” az orvosi marihuána ügyében (betiltsák, ne tiltsák be). Vagy az alaszkai bozótpilóták hétköznapjairól szóló, amitől meg alaszkai bozótpilóta akarok lenni.

Vagy a Rodney Dangerfield-portré a Comedy Centralon. Esetleg Adam Richman, aki valamelyik gasztrocsatornán simán megeszik egy ötkilós, méregerős hamburgert, és nem hal bele. Ezt onnan lehet tudni, hogy már hirdetik a holnapi adást. Lehet, hogy ismétlés az egész, de nem tudok nem szurkolni a vándornak, aki Amerika legjobb csilijét keresi. És irigykedem is, hogy mindeközben valószínűleg pillanatra sem gondol arra, hogy most akkor Romsics Ignác antiszemita-e vagy sem, de Tőkés László, Pataky Attila, a rohadó BKV, a bírói nyugdíjkorhatár, és Félázsia is tök érdektelen neki, sőt szerintem még Kálmán Olga új frizurája sem jut eszébe egyáltalán. Ami különben egészen jó.