MAGAZIN: A napokban nyílt meg a Műcsarnokban a Mi a magyar most? című kiállítás, amelyen drMáriás Béla festményei is láthatók: celebek és politikusok, nem kevés iróniával és a botrány illatával lepermetezve…

drMÁRIÁS BÉLA: Körülbelül öt éve festek politikusokat, celebeket, ez egy önkéntes mentálhigiénés terápia, amellyel a velük szemben érzett idegenkedésemet próbálom leküzdeni, nem is eredménytelenül, mert az idegenkedés néha még szeretetbe is átcsap. Úgy gondolom, ők a mi kelet-európai szentjeink, akiket egy ilyen hétköznapi sufni-ikon festészet keretében nem árt megjeleníteni, már csak azért sem, mert ilyenkor az emberek kénytelenek valahogy viszonyulni hozzájuk. A politikusokhoz ez esetben például humorral, amiről mostanában a legtöbben azt gondolják, veszélyes terület.

VETŐ VIKTÓRIA: Nagyon fontos volna, hogy az emberek őszintén viszonyuljanak a politikához és a szereplőihez, mert ha nem ezt teszik, akkor a saját életükhöz nem viszonyulnak megfelelően. A politikusokat sokszor tényleg csak valami belénk kódolt minta alapján tiszteljük, ezek a képek pedig arról szólnak, hogy nézhetünk rájuk máshogy is, gondolkodhatunk róluk másképpen is.

MAGAZIN: drMáriás Béla ezúttal tehát festőként tűnik fel, máskor azonban a Tudósok zenekar tagjaként vagy íróként, emberi hangú műkritikusként. Zavarba ejtő sokszínűség.

drMÁRIÁS BÉLA: A társadalom érzékenysége korszakonként változik, néha a zene, néha a képzőművészet, máskor az írott szöveg iránt fogékonyabb. Ezzel párhuzamosan alakul bennem is, hogy aktuálisan mivel foglalkozom. Végtelenül boldog vagyok, hogy életem valamennyi időszakában azt csinálhatom, amit szeretek, miközben tudom, hogy a zenészek általában azt mondják, hogy ja, ő képzőművész, a képzőművészek azt mondják, jó, jó, azért ő inkább író, az írók szerint meg zenész vagyok. De nekem nagyon jó és motiváló, hogy mindig más és más közegben bizonyíthatok, alapvetően magamnak persze. A végeredmény valamennyi esetben ugyanaz: vagyis az én kritikus, érdeklődő, megfigyelő, diverzáns, társadalomsebészi nézőpontom. Ha én egy sovány és népszerű ember lennék, akinek önmagát kellene nap mint nap elszínészkednie, abba belehalnék. Nem tudnék celeb, szakember vagy munkáját végző művész lenni.

MAGAZIN: A sokszínűség Vető Viktóriától sem idegen: általában a Sziget Fesztivál sajtófőnökeként ismerik, csak kevesen tudják, hogy eredeti szakmája politológus, furcsa váltásként aztán a film világában is felbukkant.

VETŐ VIKTÓRIA: Kezdetben a politika területén is dolgoztam, aztán másfelé kanyarodott az életem. Salamon András Közel a szerelemhez című filmjében lettem „mindenes”. Pillanatonként kellett megoldanom különféle helyzeteket, néha a legképtelenebbeket. Egyszer például a rendező este hatkor azt találta ki, hogy éjfélre szerezzek egy hatalmas limuzint, mert azt szeretné, hogy az egyik jelenetben azon érkezzen meg a főszereplő. Éjfélkor ott parkolt a kocsi a felvétel helyszínén, de a filmbe persze nem került bele, mert addigra már más volt az elképzelés. Később egy rendőrautót kellett kerítenem hirtelen, aminek ráadásul még ki is törtük az ablakát a forgatás alatt, úgyhogy az éjszaka kellős közepén egy üvegest is fel kellett kutatnom, aki reggelre megjavítja. Vonzott a film világa, de családom van, három gyerekem, úgyhogy az én életmódommal ez a furcsa, kiszámíthatatlan világ nem fér össze. Nem mintha a Sziget annyira igényelné a hagyományos „polgári” létformát.

MAGAZIN: Még mindig jobb a politikától odébb lépni, mint a szülőföldtől.

drMÁRIÁS BÉLA: Ez így van. Én Újvidéken éltem, és már folyt a háború, de úgy gondoltam, nem megyek sehová, amíg erőszakkal nem kényszerítenek rá. Ám amikor a katonai rendőrség kezdett üldözni, hogy belerángasson a háborúba, elmenekültem Magyarországra. Egy rokon hangulatú, nyelvében és hagyományaiban hasonló helyre érkeztem, ahol voltak ismerőseim, főleg az avantgárd művészek között. A Tudósok zenekarral jártunk már ide korábban fellépegetni a Tilos az Á-ba és hasonló helyekre. De én nem hittem, hogy a délszláv háború ilyen hosszú ideig fog tartani, és arra számítottam, hogy előbb-utóbb visszamehetek Jugoszláviába, folytathatom tanulmányaimat a zenetörténet–néprajz szakon. Sőt. Annyira kötődtem a szülőhelyemhez, hogy még a háború idején többször visszautaztam szerb útlevéllel mint katonaszökevény. A tisztaAtiszt című, a háború ellen tiltakozó lemezünket is ott vettük fel. Aztán mégis itt ragadtam.

MAGAZIN: Vető Viktória meg a Sziget Fesztivál csapatában ragadt sajtófőnökként. Kellemes helyzetben van, hiszen évente egyszer nagykanállal fogyaszthatja a kultúrát.

VETŐ VIKTÓRIA: A Sziget programjaiból szinte sohasem hallok, látok semmit. A Nagyszínpad mögött, a sajtóirodában töltöm a legtöbb időt, általában este tíz-tizenegy után tudok megnézni egy-két produkciót, de addigra már úgy elfáradok, hogy képtelen vagyok befogadni bármit is. Pedig ez a fesztivál próbálja megjeleníteni az aktuális kulturális irányokat, tehát tényleg minden ízében érdekes. Azért persze még így is sokat kaptam tőle én is: régen például sohasem hallgattam dzsesszt, de a Szigeten megszerettem. Kaptam furcsa élményeket is: az egyik legfelemelőbb, legfurcsább volt a vietnami vízi bábszínház a számomra különös jelrendszerével, a hátborzongató előadásával, ami éppúgy lehetett régimódi művészeti örökség, mint egy mai performance. És bár szentendrei vagyok, a kortárs képzőművészet mégsem ott fertőzött meg, hanem a Sziget irodáiban, ahol a Gerendai Karcsi kortárs gyűjteményének darabjait látom nap mint nap. Egyebek mellett drMáriás egyik festményét is.

drMÁRIÁS BÉLA: A Sziget a többi fesztiválnak is mintát adó mesebeli vurstli, ahol a művészetnek vannak olyan lehetőségei, amelyek amúgy talán nincsenek. És azért különösen jó, hogy ilyen sok minden látható ott, mert így az emberek a kultúra olyan megnyilvánulási formáiba is belebotlanak, amelyek nincsenek a látóterükben. Belebotlanak a képzőművészetbe, kortárs vagy világzenébe, de például több százan nézték végig azokat a dadaista, szürrealista performance-okat is, amelyeket Bada Dadával vagy a Tito Quartettel csináltunk annak idején. Vagyis a Szigeten kóborolva olyan művészettel is találkoznak az emberek, amelyhez nem kell elmenniük egy elhidegült, távoli, furcsa mondatokkal körülbástyázott, öngyilkos múzeumi közegbe, ahol a hermetikus filozófia mély ismerete nélkül nem lehet élvezni még azt a két mondatot sem, amit a megnyitón egy szomorú kurátor elmond. Egy ösztönös, ősi, atavisztikus emberi megnyilvánulást úgy tudnak elfogyasztani a Szigeten, mint egy zsíros kenyeret.

MAGAZIN: A piaci versenyben nehéz megtartani az értékeket?

VETŐ VIKTÓRIA: Nem könnyű. Különösen azért, mert a többi fesztivál megteheti, hogy egyetlen műfajjal szolgálja ki a látogatókat, nekünk pedig valamennyiből azokat az előadókat kell elhoznunk, akik aktuálisan a legjobbak. Figyelembe kell vennünk a piaci lehetőségeket, de a minőséget, illetve a szakmai és a közönségigényeket is. Mondjuk, csinálunk egy Prince-koncertet, amivel még a nemzetközi sajtó is szuperlatívuszokban foglalkozik, miközben bukunk rajta egy csomó pénzt.

MAGAZIN: Valamint a hírek szerint nem kevés energiát…

VETŐ VIKTÓRIA: Tényleg sokat kellett vele foglalkoznunk, voltak furcsa kérései, a Szigeten eddig megfordult sztárok közül talán ő volt a legnyűgösebb. Például a Madonnától örökölt toalettel járta a világot, és ezt nekünk is be kellett üzemelnünk, a ruháit csak speciális gőzvasalóval lehetett kivasalni, és még volt egy csomó különös kívánsága. De a Sziget amúgy is tele van furcsa művészekkel, és a furcsa művészeknek gyakran vannak szokatlan kéréseik. Ezekről mindig faggatnak az újságírók, és akkor én elmesélem, hogy melyik együttes kért fekete törülközőket az öltözőbe, melyik kért szelektív hulladékgyűjtőket, melyik egy magyar sztárzenekar fotóját (!), melyik Buddha-szobrot, és ki volt az az énekesnő, aki tizenkét szál hosszú szárú rózsát. Az ugyancsak általunk szervezett Balaton Soundon a Moby egyenesen egy komplett edzőtermet kért, és amikor megépíttettük neki, akkor meg csodálkozott: hú de vicces, ő ezt mindig kéri, de még soha, senkitől sem kapta meg.

MAGAZIN: Egy időben nemcsak zenélt, festett és írt, de a Nagy Fül Fesztivált is szervezte. Ott is bogarasak voltak a fellépők?

drMÁRIÁS BÉLA: Ők már alapvetően azok. A Nagy Fül Fesztiválnak ugyanis az volt a küldetése, hogy free jazztől a kortárs zenén át az avantgárdig együtt jelenjenek meg azok a zenei irányzatok, amelyek külön-külön csak viszonylag szűk réteget tudnak megcélozni. A Nagy Fül Fesztiválon több nap alatt, három színpadon lépett fel körülbelül tizenöt-húsz országból érkezett zenész, és mindezt annyi pénzből valósítottuk meg, amennyiből normális esetben maximum néhány koncertet lehet rendezni. Ráadásul olyasmiknek is ki voltunk téve, mint amikor az egyik rendezvényünket a Ráday utcában a polgármester tíz perccel a kezdés után leállíttatta, csak mert abban a pillanatban ahhoz volt kedve. Vagy amikor a MU Színházban egy közelben lakó feljelentése miatt kijöttek a rendőrök, és egyszerűen kihúzták az erősítőt a stekkerből. Később, amikor már tényleg semmi pénzünk és lehetőségünk nem maradt, akkor a székesfehérvári bőrgyár fiataljai dobták össze a szükséges összeget a rendezvényre, amely nagyon jól sikerült, és fő eseményként még egy osztrák Freddie Mercury-imitátor is felléphetett.

MAGAZIN: Gyakran volt baj a Szigettel is.

VETŐ VIKTÓRIA: Néha a politikusoknak, kevésbé a környéken lakóknak volt vele bajuk, de én több bölcsességet várnék el mindenkitől, mert igaz, hogy a Sziget Fesztivál néhány napra megbontja a környékbeliek komfortérzetét, de egyrészt nagyon sokat teszünk azért, hogy minél kisebb legyen a felfordulás, másrészt a Szigetre lehet büszkének is lenni, mégiscsak Európa egyik kiemelkedő kulturális eseménye. S nem kis büszkeségünkre az idén Európa legjobb nagyfesztiváljának választották. Ez a szakmában a legnagyobb elismerésnek számít.

MAGAZIN: A nyitott és sokszínű kultúra vajon végképp visszaszorul a fesztiválok területére és az avantgárd klubokba?

drMÁRIÁS BÉLA: Szerintem nagyon furcsa, elalélt helyzetben van a kultúra, és ezért a punnyadtságért a terület főszereplői is okolhatók. Közülük nagyon sokan lemondanak önmagukról, és tudomásul veszik, hogy teljesen kiszolgáltatottak a hatalomnak, a pénznek, a politikusoknak, a kirakatrendezők elvárásainak, a turkálók kínálatának, mindenkinek és mindennek. Márpedig ez mind gyakrabban olyan szinten teszi érdektelenné a hazai kultúrát, hogy ma már javarészt a harmadosztályú szórakoztatás szerepét vállalja magára. Pedig van itt tehetség, spiritusz és lélek, amit jó volna felszínre hozni, de ehhez elengedhetetlen valamiféle lázadás. Nekem például megdöbbentő, hogy amikor a képeimből kiállítást rendeznek, nem egy és nem két helyen ügyvédekkel konzultálnak, az önkormányzattal egyeztetnek, és azt kérdezgetik egymástól: kérlek szépen, nem lesz-e ebből baj?

VETŐ VIKTÓRIA: Akikben megvan a tehetség, spiritusz és lélek, azoknak közösen kellene megteremteniük a lehetőségeket, létrehozniuk a közösségeket. Mozgalmakat kellene alkotniuk és hosszú távon gondolkodniuk. A kultúra fogyasztói pedig azzal tudnák őket támogatni, ha megvennék a könyvet, a színházjegyet, elmennének a kiállításra, miközben persze érthető, hogy erre mind kevesebb a pénz. Az idősebb generáció felelőssége pedig az, hogy mutat-e utat a gyerekeinek a nyitott és sokféle kultúra irányába. Mert az csak kifogás, hogy nincs rá pénz, nem ez a menő, és különben sem érti még a gyerek…

drMÁRIÁS BÉLA: A nyugati mintákat buzgón átvesszük, miközben saját tradícióinkat könnyedén feladjuk. A hétköznapi gondolkodást befolyásoló médiumok olyan szinten szorítják sarokba az embereket mentálisan, hogy ennek megakadályozására fel kellene állítani egy újabb terrorelhárító központot.

drMÁRIÁS BÉLA

SZÜLETETT: 1966-ban Újvidéken. FOGLALKOZÁSA: író, festő, zenész, a Tudósok együttes frontembere. Belgrádban folytatta művészeti tanulmányait, 1991-ben költözött Magyarországra. Összművészetinek is mondható munkásságára főleg a harsány és kritikai hangvétel, valamint a kelet-európai identitásból, történelmi és politikai sajátosságokból fakadó létkérdések jellemzők. Művészeti, közírói tevékenységét társadalomsebészetként definiálja.

drMÁRIÁS BÉLA AJÁNLJA

FILM: ALEKSZEJ BALABANOV BÁRMELYIK FILMJE

Alekszej Balabanov zseniális orosz filmrendező.

KÖNYV: CHARLES BUKOWSKI: FORRÓ VÍZI ZENE

A Nobel-díjas íróknál sokkal jobb Bukowski könyvét tegnap vásároltam meg a fiamnak.

ZENE: JOHNNY ROTTEN: THIS IS PIL

A Public Image Ltd. idén közreadott remek dub-postpunk lemeze.

VETŐ VIKTÓRIA

SZÜLETETT: 1972-ben. FOGLALKOZÁSA: Kulturális menedzser. Középiskolai tanulmányai után a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett politológusi és kulturális menedzser diplomát. Dolgozott politikai kampányban. 1999-től az Index.hu internetes portál sajtófőnöke, majd a Sziget Kulturális Szervezőiroda sajtómunkáját irányítja. Időközben elvégezte a Külkereskedelmi Főiskola marketing-szakközgazdász kurzusát, és oklevelet szerzett az ELTE Európai Tanulmányok Központjában.

VETŐ VIKTÓRIA AJÁNLJA

FILM: SZABÓ ISTVÁN: CSODÁLATOS JÚLIA

Annette Bening mindig lenyűgöz. Ja, és Woody Allen újra és újra.

KÖNYV: STEPHEN HAWKING, LEONARD MLODINOW: A NAGY TERV

Mindenkinek ajánlom, akit az univerzum érdekel, de néha még az Öveges professzort sem tudom követni.

ZENE: PUTUMAYO WORLD MUSIC KIADÓ: ITALIAN CAFÉ

Semmi komoly, klasszikus és kortárs olasz dalok, ismert slágerek.

FOTÓ:KURUCZ ÁRPÁD