Ennek lényege szerint a művészek borítékban vagy postai levelezőlapon (tetszés szerinti technikával) készített kicsi alkotásokat küldenek egymásnak, melyeknek nem is mindig a művészi értékük jelentős, sokszor inkább csak a küldés, az üdvözlés kézműves gesztusa, a művészet személyessé, barátságossá, játékossá és demokratikussá tétele, a szokatlan térbe és időbe helyezett kommunikáció.

Swierkiewicz ma is küldi és kapja a postaművészeti alkotásokat

A küldeményművészet eredetéről megoszlanak a vélemények. Vannak, akik már Manet kiszínezett borítékjait vagy Vincent van Gogh azon rajzait is a műfaj előképei közé sorolják, amelyeket levélben postázott bátyjának. Mások Marcel Duchamp 1920-as évek környékén, dadaista barátainak küldött furcsa leveleit, megint mások Ben Vautier fluxusművész gesztusát is a mail art ősének tekintik – jelesül, amikor olyan levelezőlapot adott postára, amelynek mindkét oldalán más név és címzés szerepelt, útmutatásként pedig azt írta a levélre: „A postás választása”.

Hivatalosan azonban az amerikai Ray Johnsont tartják a mail art atyjának, aki 1962-ben megalapította a New York-i Levelezőiskolát, és a műfajt jelölő mail art kifejezés is tőle származik. A világon egyre több követőre, művészbarátra, levelezőtársra talált – Magyarországon is. Mások mellett Szentjóby Tamás, Haraszty István, Bak Imre, Galántai György és Swierkiewicz Róbert is bekapcsolódott a küldeményművészeti mozgalomba. Utóbbi úgy 30 évvel ezelőtt Önfejtágító címmel nagyszabású mail art akcióba kezdett: saját fejének oldalról látható sziluettjét sokszorosította, és küldte szét a világba azzal a kéréssel:

„Rajzoljátok tele »Énemet« »Énetekkel«!” Özönlöttek a visszaküldött levelek, a felhívásra reflektáló grafikák, kollázsok, nyomatok, festmények, szöveges üzenetek, firkák, a művészpecsétekkel ellátott lapok; Swierkiewicz Róbert „bejárta a világot”, a világ pedig „bejárta őt”. Azóta évtizedek teltek el, mind kevesebb nyálat használunk a levélbélyegek rögzítéséhez, mert a hagyományos küldeményeket lassan kiszorítja a villanyposta, vagyis az internet.

Ám aki azt képzeli, hogy az egyre izmosodó világháló a maga kreatív képalkotási és gyors üzenetküldési lehetőségeivel kisöprűzte a régimódinak tűnő mail art mozgalmat is, az bizony téved. Maga Swierkiewicz is (aki az elmúlt hetekben ünnepelte 70. születésnapját) változatlanul küldi és kapja a postaművészeti alkotásokat, mások mellett japán mail artosoktól. A 2B Galériában most a Hansakukjo/„Fél merőkanál híd” című tárlaton javarészt a tőlük érkezett postaművészeti küldemények láthatók.

Ahhoz, hogy a kiállítás címét, szellemiségét, üzenetét értelmezni tudjuk, e helyütt sem árt idézni azt a néhány sort, amely a kiállítás meghívóján olvasható, és Shunryu Suzuki A zen szellem az örök kezdők szelleme című művéből való. „Ha elmész Japánba, és meglátogatod az Eiheidzsi kolostort, mielőtt belépsz, egy kis hidat látsz, amit Hansaku-kjónak hívnak, ami azt jelenti, hogy »Fél merőkanál híd«. Amikor Dógen zendzsi vizet merített a patakból, mindig csak egy fél merőkanálnyit használt fel, a többit – ahelyett, hogy kiöntötte volna – visszaöntötte a patakba. Ezért hívják a hidat Hansakukjónak, Fél merőkanál hídnak. Amikor arcot mosunk az Eiheidzsiben, csak kétharmadig töltjük a mosdótálat. Mosdás után pedig a vizet saját testünk felé öntjük ki, nem magunktól elfelé. Ez a víz iránti tiszteletet fejezi ki.” A megnyitón aztán a jelenlévők a gyakorlatban is láthatták a japán mentalitásra jellemző „Fél merőkanál híd” zen gyakorlatát, és láthatták persze azokat a mail art műveket, melyeket a keleti művészetet különösen tisztelő Swierkiewicz Róbert japán művésztársaitól kapott.

A több mint 80 éves Shozo Shimamoto, Masami Akita, Kojima Tosio vagy Ryosuke Cohen neve alighanem még a művelt közönségnek sem mond sokat, pedig némelyikük nem csupán a mail art mozgalomban ismert, a kortárs művészet egyéb területein is jeleskedik. Grafikai lapjaik azonban életpályájuk alaposabb ismerete nélkül is élvezhetők, mert valamennyi rajzban, kollázsban, művészpecsétben, tenyérnyi festményben tetten érhető minden, ami a mail art mozgalomra jellemző: a személyesség megőrzésének vágya, a világ lassítására, barátságossá tételére, a művészet demokratizálására való törekvés.

És, hogy a tárlat még közelebb hozza a japán, ha tetszik, a zen szellemiséget, látható még a Csobáncon alkotó Swierkiewicz Róbert sorozata a Csobánccal szemben fekvő Tóti- és Gulács-hegyről, amelyek itt afféle „iker Fuji”-ként jelennek meg. Látható három hatalmas legyezőszerű alkotás, mely ugyancsak a japán kultúrára utal, és egy a kifinomult japán ipari ügyességet idéző pneumatikus csudagép, amelyet Pócsi Ferenc alkotott, aki elektromérnök, matematikus, feltaláló, nem mellesleg szobrász. Akit érdekel a mail art mozgalom eme különleges szelete, augusztus 17-ig megismerkedhet vele a Ráday utcai 2B Galériában.