A puszifegyver
Magazin: Többkönyvnyi szöveget tartanak a fejükben. Mi a színpadi felejtés ellenszere?
Rezes Judit: Az ember folyamatosan retteg, hogy elfelejti a szöveget. De olyat ritkán látni, hogy a színész a jelenet közepén elhallgat, rémült arccal a közönség felé fordul, és elnézést kér, mert nem jut eszébe a következő sor.
Busa István: Ahogy a színházban, a zenében sem döccen meg az előadás ritmusa, ha egy szó nem ugrik be, vagy a dobos eltöri a dobverőt, és fél kézzel hadonászik a hátam mögött. Ha zavartan pislogok, hogy mi történik, a néző jogosan kérdezi, mit keres ez a csehszlovák a színpadon.
Rezes Judit: Bennem inkább a próbafolyamatok kezdetén van sok bizonytalanság. Ilyenkor mindent elölről kell kezdenem, úgy érzem, nem is tudok semmit erről a szakmáról. Aztán ez a próbák alatt fokozatosan eltűnik.
Busa István: Én nem vagyok lámpalázas típus. A kilencvenes évek elején ment Geszti Péter ÁSZ című tehetségkutatója a királyi egyesen. Hallottuk, lejön embert keresni Szigetszentmiklósra is. Potemkin Karcsi haverommal néztük a forgatást, miközben Karcsi pattogtatta a kosárlabdáját, és csámcsogva rágózott. Geszti, aki alapjáraton is elég vörös, ettől még vörösebb lett, odaszólt, ne csak arcoskodjunk, mutassunk is valamit. Karcsi erre hatalmasakat zsákolt, én meg elkezdtem rappelgetni. Fel is vették, ahogy egy mászókán szövegelek. Persze jól teleköpködtem a kamerát a beatbox miatt, de azért leadták. Másnap a szakmunkásképzőben bejött az igazgató, és komoly hangon azt mondta: – Na, Busa úr, álljon fel, és mesélje el, milyen volt a tévében!
Magazin: Előre megírt szöveggel dolgozni könnyebb, mint improvizálni?
Busa István: Gyerekkorom óta mindent körül tudok írni rímekkel. Más hangszereken improvizál, én szavakkal. Néha odajönnek egy freestyle – vagyis szabad stílusú – rapelőadás után, hogy ez a duma marha jó volt. Én meg csak nézek, mert már nem is emlékszem rá. A szabad stílus lényege, hogy az ember néhány gondolattal saját maga előtt jár. A rímek, nyelvi poénok a színpadon születnek, ott is múlnak el. De amikor a TÁP Színház Vajdai Vilmos által rendezett Odüsszeiájában megkaptam a főszerepet meg a hatvanoldalas szöveget, az más tészta volt.
Magazin: A kötöttség lehet inspiráló? Például olyan műfajban, mint a balett.
Rezes Judit: A klasszikus balett nagyon kötött, színészként sokkal több érzelmet tudok átadni szavakkal, mondatokkal. A balettben minden egyértelmű, mindenki pontosan azt csinálja, amit a koreográfus kér. Kezdő színészként idegesített is, amikor a rendező hatodszorra magyarázta el, mit kell csinálni, a szereplő pedig nem értette, vagy nem is foglalkozott vele. A színházban, ha a premierre nem érik is össze egy előadás, fokozatosan bele lehet tanulni a karakterbe. Ahogy velem is megtörtént Gorkij Kispolgárokjában Jelenával. Játszhattam, próbálgathattam a figurát. Felszabadító érzés volt.
Busa István: Nem baj, ha egy előadás nincs összeérve, a fontos az, hogy a néző ne érzékelje. Ehhez alázat kell. Józsefvárosi kőművesként, az állványon ugyanolyan tiszta szívvel dumáltam a csempéknek meg a malternak, mint a színpadon ezer embernek. Az igazi előadó ugyanolyan kedvvel lép fel mindig, nem azon izgul, éppen hány káposztafej örül odalenn a közönségben.
Rezes Judit: Én nem érzem, hogy káposztaföldnek játszanék. Le tud hangolni, ha kevés ember előtt lépek fel.
Busa István: A visszajelzés nekem is fontos. A Zuboly zenekar is így indult. Felkértek néhány barátommal, hogy játszunk egy születésnapon. Fogtunk pár népi hangszert, Hofi Géza Próbálj meg lazítani című dalát, néhány Depeche Mode-ot, és átírtuk kecskedudára. Óriási siker volt, nagyon röhögött mindenki. Rájöttünk, nem kell ide Rolling Stones, csak egy jó brácsás és egy kis beatbox.
Magazin: Meg olyan sorok, mint a „Kar a karé, láb a lábé, láb a karé, karalábé.”
Busa István: Íme a példa, hogy a breaktánc leírásába is be lehet vonni magyar zöldségeket.
Rezes Judit: Nekem A nyomozó című film volt hasonló. Emlékszem, Gigor Attila meglepődött a bemutatón, mennyire nevetnek olyan részeken, amelyeket ő eredetileg nem szánt viccesnek. Az egyik jelenet különösen megmaradt bennem. Este vettük fel, nagyon fáradt voltam. A karakterem fent van Anger Zsolt – vagy is a filmben Malkáv Tibor – lakásában, és kíváncsian kérdezi: – Nem akarsz velem lefeküdni? Mire ő zavartan: – Én nem foglalkozom ilyesmivel. Mikor befejeztük, a stáb röhögött, mi meg nem értettük, miért.
Magazin: Az uristen@menny.hu című filmszatíra forgatása is hasonlóan komoly légkörben zajlott?
Rezes Judit: A mai napig rengeteg embernek a rágógumizó boltoslány ugrik be rólam, ezen mindig meglepődök. Stefanovics Angéla szólt, hogy egy rövid jelenetet kellene csinálnom Végh Zsolt nagymamájával. Az egész forgatásnak tábori hangulata volt, nem gondoltuk, hogy kultfilm lesz belőle.
Busa István: A Zuhanórepülésben én is belekóstoltam a filmezésbe. Nyolc órán keresztül ültem egy széken, de élmény volt látni Gryllus Dorkát, Nagy Zsoltot, Szabó Győzőt munka közben. Ráadásul a film egy barátomról szólt, így hiteles volt, hogy a klubjelenetben mi zenélünk Mangó barátommal. Körülbelül tíz másodpercem volt a filmben, bele kellett mondanom a kamerába, hogy „madafaka”. Rájöttem, nem akarok én Mickey Rourke vagy Bruce Willis lenni, amennyi idő elfolyik egy forgatási nap, azalatt egy egész lemezt fel tudok venni. De van pozitív élményem is. Megkerestek olasz dokumentumfilmesek, hogy vezessem végig őket a VIII. kerületen, és meséljek. Volt mit, mert Hunter S. Thompson módjára felkutattam a helyszíneket, figyeltem a bérházakat, hallgattam az embereket. Eljátszottam magamban, mi történhetett a falak mögött, a tereken, utcákon.
Magazin: A színész is így figyeli az embereket?
Rezes Judit: Ezek a megfigyelések inkább tudat alatt működnek. Egy esetre emlékszem, amikor valakit az utcán megláttam, és belebújtam a bőrébe: Dublinban léptünk fel Bodó Viktor társulatával, az egyik próbán üldözéses jelenetet kellett improvizálnunk. Aznap a belvárosban sétáltunk, és egy ideig keringett körülöttünk egy különös ír figura, megragadtak bennem a mozdulatai. Az esti gyakorlaton őt játszottam el, Viktor külön meg is dicsért érte. Mégis inkább belülről építem fel a karaktereket. Bár a Top Dogsnál segített, hogy jártak a próbákra menedzserek és cégvezetők. Ödön von Horváth tragikusan ironikus darabjában, a Mesél a bécsi erdőben Mariannét játszottam, aki egy félreismert szerelemben teherbe esik, és az előadás végén meghal a gyereke. Itt előkerült a színészek örök vesszőparipája, a sírás. Ha azzal próbálkozol, hogy valami szomorú emléket próbálsz görcsösen felidézni, nem fog működni. A próbafolyamatban kell megtalálni a pontot, ami az igazi fájdalmat hordozza, és akkor nem kell erőltetni a könnyeket. Ebben az is segít, ha a karakter összetett, nem egysíkú. Ilyenkor megfordulnak a dolgok, a színész a darabból ért meg valamit, amit aztán a saját életébe is át tud vinni.
Busa István: Az összetett személyiségek az izgalmasak. Például Edward Teach, vagyis Feketeszakáll, akiről most írtam egy szöveget, az összes róla szóló legendát rímekbe szedve. Ott van Jack Diamond, a szeszcsempész, akit Agyaggalambnak hívtak, mert nem lehetett lelőni. Mégis, amikor egy kissrác odament hozzá, mert megismerte, Diamond ezt mondta neki: – Fiam, soha ne legyél olyan, mint én. Vagy Mijamoto Muszasi. Profi gyilkos volt, képzett szamuráj, akiből idős korára a kultúra és az művészet szentet csinált. Egyedül védett meg egész falvakat a rablóhordáktól. A rapnek nem kell állandóan pocskondiáznia, ha Muszasiról vagy az állatvédelemről beszélek, nem egy Coltot, hanem a puszifegyvert használom: fémgolyók helyett puszikkal lövöldözök a közönségre.
Magazin: A rapben lehet szerepeket játszani?
Busa István: A műfaj lényege az őszinteség. A színész a karakter bőrébe bújhat, nekem önmagamat kell adnom, különben hiteltelenné válok. Ezért nagyszerű a slam poetry – utcai költészet –, amelyet egy amerikai építész talált fel. Kiállt a mikrofon elé, és elkezdett magyarázni, hogy unja már a felesége főztjét, elege van a magas adókból. Kassák mondta József Attilának, hogy a rímek kifordítják a szöveg értelmét. A slamben sem feltétlenül szükséges a rím, bár én azért igyekszem játszani a szavakkal. 2006-ban kijutottam Párizsba egy slamversenyre. A hazai viszonyok után eléggé meglepődtem, amikor a reptérre rózsafa kormányos Mercedes jött értem, és elvitt egy kastélyba. Fantasztikus hét volt. Arabokkal, amerikaiakkal, franciákkal szövegeltünk és zenéltünk. Imádták a magyar nyelvet, főleg amikor ilyeneket mondtam: „Ó marja a rajom moraja a rigóorgia argóit, kuratúr kultúra rút alku, krónika kínokra narkókín.”
Rezes Judit: Kastélyban nem játszottam, de egyszer a Katonával Palermóban szerepeltünk, egy templomszerű épület romjai között, a szabad ég alatt. Amikor megérkeztünk, kérdeztük a helyi szervezőket, hol fogunk fellépni. Rámutattak egy kopott garázsajtóra, intettek, hogy ciao, és leléptek focimecset nézni. De az előadás különleges élmény volt, csillagos égbolttal, a tenger mellett.
Magazin: Szabad ég alatt nagyon más játszani?
Rezes Judit: Hogyne. Például sokkal több bogár repül az ember fejére, mint a Katona József Színházban.
Busa István: Magyarul játszottatok?
Rezes Judit: Igen, szinkrontolmács segítségével. Ami neked a párizsi kastély, az nekem a Zsótér Sándor rendezésében előadott Getting horny, a Bacchánsnők kortárs átirata volt. A darabban görög és finn színészek is voltak, mindenki a saját nyelvén beszélt, nekem is volt párbeszédem, amelyben görögül és finnül válaszoltak.
Busa István: Nem kell feltétlenül ismerni a szavak értelmét, én az arab utcai költővel beatboxolva beszélgettem, tökéletesen értettük egymást. De a szövegeimet profi tolmács fordította. Szegény ki is borult, amikor ezt a Villon-idézetet kellett kikeresnie „Az emberi lét, ha elszáll, vissza sose tér.” Villon zseni volt, háromszáz különböző stílusban a saját életét, utcalányok, kalózok, banditák portréit írta meg. Öt híres magyar író fordította a műveit, pedig csak egy koldus utcagyerek volt. Azt hiszem, az ilyet nevezik költőnek.
BUSA ISTVÁN
SZÜLETETT: 1978. április 28-án Budapesten. FOGLALKOZÁSA: rapper, szövegíró. Munkáscsaládban született, gyermekkora óta foglalkozik szövegírással. Kőművesként dolgozott, játszott a TÁP Színházban, szerepelt több játék- és dokumentumfilmben. Ma már főállású zenész. Számos egyéb formáció mellett alapító tagja a Zuboly zenekarnak, az Irie Maffia csapatának vezető rappere. Gyémántfater című saját lemeze 2010-ben jelent meg.
BUSA ISTVÁN AJÁNLJA
FILM: VERA CHYTIILOVÁ: AZ ÖRÖKSÉG
Komédia sok pénzzel és bundeszliga-frizurával.
KÖNYV: CSÍKSZENTMIHÁLYI MIHÁLY: FLOW – AZ ÁRAMLAT
Remek írás a művészet energiáiról.
ZENE: TWISTED INSANE
Pörgős rappoézis San Diegóból.
REZES JUDIT
SZÜLETETT: 1977. január 7-én Sárváron. FOGLALKOZÁSA: színész. Pécsett járt művészeti középiskolába, balettet tanult. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2001-ben végzett zenés tagozaton. Egyetemi gyakorlatát a budapesti Katona József Színházban töltötte, melynek jelenleg is tagja. A színház mellett filmekben is játszik. A nyomozó című film főszerepéért 2008-ban megkapta a színikritikusok díját, ugyanebben az évben a Katonában ő kapta a Máthé Erzsi-vándorgyűrűt. Jászai Mari-díjas.
REZES JUDIT AJÁNLJA
FILM: TARSEM SINGH: ZUHANÁS
Egy kaszkadőr és egy kislány meséje kórházról, álmokról, morfiumról.
KÖNYV: RAYMOND CHANDLER NOVELLÁI
Az amerikai kortárs próza kiemelkedő alakja.
ZENE: LEONARD COHEN
A legjobb balladaíró.
