Attrakció a pusztában

Bár sokaknak feltűnt a hír, hogy a kultúra egészét sújtó forráselvonás közepette az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti (ÓNTE) Emlékpark támogatása 60 millió forinttal nő, az MTI által közöltek nem állják meg a helyüket: az intézménynek nem lesz több pénze – mondta érdeklődésünkre Varga Márta, a Csongrád Megyei Kormányhivatal szóvivője. (Azért ez a hivatal az illetékes a kérdésben, mert az év elején az emlékpark a megyei közgyűléstől őhozzájuk került.)

Ez az összeg idén is 210 millió forint, és 2013-ban is annyi marad. Igaz, hogy kérték a támogatás növelését, de nem kapták meg.

Az ÓNTE egyébként 2011-ben kapott először állami támogatást. Akkor 300 millió forintot ítéltek meg neki, ténylegesen azonban csak 246 milliót utaltak át. Ezzel együtt a 2011-es költségvetésük 450 millió forint volt – vagyis a saját tevékenységükből származó bevételük meghaladta a 200 millió forintot.

2010-ben a látogatók száma 140 ezer volt, de még így is megtartották az előző évi látogatószámot, miközben a gazdasági válság következtében a múzeumok látogatottsága 20-25 százalékkal csökkent országosan. 2011-ben a nézőszám 172 ezerre nőtt – ez annak köszönhető, hogy felújították a Feszty-körképet, kijavították a beázó Rotundát, és új kiállításokat létesítettek.

Azzal a gyakran elhangzó bírálattal kapcsolatban, hogy miért kap támogatást a jelentős részben „nemzeti giccset” bemutató ÓNTE, amikor más kiállítóhelyek nagyon rossz anyagi helyzetben vannak, Varga Márta azt válaszolta: az emlékpark is évről évre nehezebb gazdasági helyzetbe került. Ugyanakkor a kritika gyakran olyan intézmények részéről fogalmazódik meg, amelyek jelentős állami támogatással évi 30 ezer látogatót képesek vonzani egy kétmilliós városban, miközben az ÓNTE a puszta közepén 172 ezret. Kétségtelen, hogy a Feszty-körkép a legjelentősebb vonzerő, de csak a Rotundában öt másik állandó kiállítás található, köztük a látogatók által nagyon kedvelt reneszánsz panoptikum. Ezen kívül kortárs festőművészek munkából is rendeznek időszaki kiállításokat. Ugyancsak nagyon kedvelik a látogatók az élő skanzent, és népszerű az évi 14 kiemelt rendezvény, köztük az íjásztalálkozó, a Nyeregszemle, a szobori búcsú, a dinnyének, a paprikának és a bornak szentelt tematikus rendezvények. Varga Márta szerint az ÓNTE menedzsmentje és dolgozói jól tudják, hogy az az időszak, amikor egy fillér állami támogatást sem kaptak, folyamatos és biztos leépüléssel járt. Lehet sajnálni tőlük az állami támogatást, de azt nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az náluk legalább megtérül a látogatók magas számában és a látogatottság növekedésében – véli a kormányhivatali szóvivő.

Reneszánsz életkép
Reneszánsz életkép
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.