Nem hallgattak a múzsák
Rettenetes dolgokra emlékeztet a katalógus időrendi táblázata. Reformáció és ellenreformáció, Németalföld szabadságharca, inkvizíció, képrombolás, Alba herceg terrorja. Egmont gróf Goethéig, Beethovenig zengő kivégzése, Orániai Vilmos meggyilkolása, Hollandia megszületése, a háttérben török veszély. A tizenhatodik századi németalföldi rajzokon mindebből semmi sem látszik. Amit a látogató a még mindig pompásan célirányos grafikai teremben végig élvezhet, az a finomság, a kiérleltség, a kamaraművészeti elmélyültség. A tollrajz érzékeny magabiztossága, a kréta puhaságából kikerekedő plasztikus testek, a lazúrozó ecset vizesen oldó lazítása és a fedőfestéket felhordó ecset karaktert teremtő gesztusai.
A nagy kor pazarul keveri a technikákat. Paulus van Vianen barna tintához kék és barna lavírozást alkalmaz, hogy fenyői, hegyormai és szakadékjai minél poétikusabbak legyenek, Pieter de Witte a Pásztorok imádásán barna papírra barna lavírozást, Roelandt Savery fekete, vörös, kék és okkerszínű krétát a magyar lovasokat felvázoló lapján. Ez utóbbi a kevés aktuális ábrázolás egyike. A téma egyébként megszokottan egyetemes: szakrális, mitológiai, és ami ettől elüt, tájkép. Ábrahám a három angyallal, amelyek mind – a földön térdelő Ábrahám is – lebegni látszanak Broeck könnyítő ecsetje nyomán, Jézus megkísértése Pieter II. Stevens barna-kemény kísértést és kékderengő hátteret egyesítő lapján, érzéki vörös és fekete krétás Vénusz Ravesteyn derűs-játékos jelenetén.
Különösen bizarr és gyanús a sok egyházi diadal. Ama embere hitetlenkedve nézi az evangélista szimbólumállatok vontatta diadalkocsikat, elragadtatott Szentháromságokat Luther megjelenésének, Kálvin uralkodásának évszázadában, a fékevesztett inkvizíció és a fékevesztett képrombolás földjén. Aztán előbb-utóbb eszébe jut nemcsak a tridenti zsinat meghirdette agitációs erőszaktétel, hanem az is, amit a tájékoztató írásokkal példásan ellátott kiállításon olvashat. A XVI. századi németalföldi grafika színhelye nemcsak Németalföld. A gyűjtemény fejezeti rendbe rendezi mindazokat a vallon-flamand művészeket, akik életük egy szakaszában vagy egész életükben szülőföldjüktől távol, Rómában, Münchenben vagy a mi Rudolf császárunk prágai udvarában dolgoztak.
Ott, ahol sem élmény, sem igény nem volt Antwerpen feldúlásának, a katolikus templomok elpusztításának, meneküléseknek és városostromoknak a tudomásulvételére. Ahol a Biblia és a szent legendák témái nemcsak változatlanul, de Trident következtében fokozottan kelendőek voltak. Ahol önfeledt ártatlansággal röppentek a Daphnék, és időztek Minerva körül a múzsák Frederick Sustris vagy Bartholomeus Spranger műhelyében.
És ahol mégis németalföldi, karakteres művészet született. A kiállítás és a kézikönyvsúlyú katalógus szerzője, Gerszi Teréz végig a németalföldi manierizmus ellentmondásait, termékeny feszültségeit vizsgálja és mutatja be. Azt a kettősséget, amelyet a Bruegel korművészeinek az itáliai reneszánszból tanultak, meg a saját vaskos-realista hagyományaik között kellett feloldaniuk. Igazi Pieter Bruegel-rajz ugyan csak egy van, az is kölcsönzött, s ilyetén módon lehet a cím is megtévesztő, de ezt a feladatot – a Bruegel megoldotta feladatot kis- és nagymesterek végigvitték.
A fiú Brueghel, az idősebb Jan téli táján ugyanazok a kicsi-tömör emberek, igáslovak és málhák súlyosodnak, mint korábban apja képein, és az elöl haladó szamár hátára fénycsíkot húz a szürkéskék lavírozás. A Bolognában eltemetett Calvaert Mária-Erzsébet csoportja olyan nehéz, mint egy keményfából faragott gótikus szoborcsoport. Az amszterdami Muller Csókolózó párja olyan dús, olyan érzéki és vörös, fekete, meg fehér krétaburjánzásával olyan életvidám, hogy máris közeledni látjuk Rembrandtot az ő bibliai jeleneteivel.
Egyébként, ha meggondoljuk, a kor festészete és sokszorosított grafikája sem reagált olyan szenvedélyesen a jelen drámáira és tragédiáira. Néhány áttételes utalás, Alba viselt dolgairól egy-egy egyiptomi gyerekgyilkosság kép a nagy Bruegeltől vagy Cornelis van Haarlemtől, de a többség, az otthoni is, megmarad a józan, a holland realizmust ígérő realitásoknál. A múzsák a szállóigét cáfolva a fegyverek közt sem hallgattak. Csak másról beszéltek.
