A szerző pedig sztár, vagy ha úgy tetszik: celebritás. Kétségtelen: úgynevezett finom celeb, vagyis olyan személyiség, aki nem botrányaival, magánéleti válságainak a bulvársajtóban történő kiteregetésével tett szert országos népszerűségre. Soha nem volt kérdés például, hogy az újságíró hány napot bír ki egy steril, a külvilágtól elzárt luxusvillában. Szakmai teljesítményével, sajátságos hangulatú tévés beszélgetéseivel nyerte el egy ország rokon-, esetleg ellenszenvét. De tetszik, nem tetszik, celeb mégis. A kérdés: hogy kerül egy sorba a lektűrszerző híresség a hardcore belletristákkal?

Egy jól megcsinált név mindent visz

Hát úgy, hogy a Tövispuszta a maga módján színvonalas, jól megkalapált munka – adja meg a választ Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, kritikus, aki egyébként figyelmeztet: nem ez volt az első eset, hogy szórakoztató irodalmat cincáltak, hiszen korábban például Kondor Vilmos A budapesti kém című krimijét is szájára vette a kritikai négyes fogat, augusztus végén pedig Baráth Katalin A borostyán hárfa című új krimijéről fognak beszélgetni. Károlyi szerint a Tövispuszta erénye, hogy nem akar többnek látszani, mint ami: egy jól megírt, olvasmányos, a XX. század eseményeit nagyon is tisztességes perspektívából láttató, történelmi tabló, amely a nem okvetlenül ínyenc olvasók tömegeit is eligazítja arra nézvést, miféle problémákkal küszködött az ország a múlt évszázadban, s ezeknek miféle máig is tartó hatásaik vannak, lehetnek. Erre ilyen méretekben egy finoman megírt, lényegesen kisebb példányszámban eladható munka aligha lehetne képes. Kepes könyvét ugyanis azok is elolvassák, akik amúgy ritkán vesznek a kezükbe komoly irodalmat.

A celebkönyvnek tehát adott esetben missziós funkciója is lehet. S bár a hasonlóan színvonalas lektűrök hatásosságában nyilvánvalóan nagy szerepe van a kötet szerkesztőjének, ez mégsem kisebbíti a tisztességes munkát végző híresség erőfeszítéseit. Hiszen lett légyen bármekkora mágus, a szöveggondozó sem tudja kihozni a kéziratból, ami nincs meg benne valahol. Legfeljebb feljavíthatja kicsit a korpuszt, hogy éppen olvasható legyen, ha nagyon muszáj, vagy ha nyár van, és nincs mit vinni a nyaralásra… De hát optimális esetben nem csak ez a cél.

Sárközy Bence, a Libri kiadó egyik vezetője, maga is rutinos szerkesztő, azt mondja, mindegy, hogy kezdő szépíróról, kezdő szakkönyvszerzőről vagy éppen celebritásról van szó: minden könyv sok munkát igényel, már persze ha jól akarja csinálni az ember. Minden cím mögé „oda kell tenni” az előző könyvek készítésekor felhalmozott tapasztalatokat. A teljesen dilettáns tollforgatók műveit viszont már csak azért sem érné meg kiadni, mert a rettenetes szövegek fúrása-faragása után még bitangul sokat kell költeni például marketingre, aztán meg imádkozni buzgón, hogy a „borítók közé rejtett semmi” végül tényleg eljusson legalább pár ezer olvasóhoz. Ráadásul ha ezek az olvasók becsapva érzik magukat, kétszer is meggondolják, hogy válasszanak-e legközelebb is a kiadó kínálatából.

De hogyan születik a celebirodalom? A híres emberek könyvei jellemzően kétféleképpen jutnak el az olvasóhoz – igazít el Sárközy, az egyebek mellett szépirodalmi és tudományos műveket, de celebkönyveket,

például Szabó Győző, Palya Bea és Winkler Nóra kötetét is megjelentető cég egyik vezetője. Van, hogy a kiadó keresi meg reménybeli szerzőjét, akiről megneszeli, hogy éppen könyvet ír, vagy legalábbis kacérkodik a gondolattal – de még az ilyen esetekben sem az a lényeg, hogy „találjunk egy híres embert, aki eddig még nem írt”. A másik eset pedig hogy a híresség maga jelentkezik a kéziratával, amelyet szívesen látna nyomtatásban.

Sárközy megnyugtat: amikor a kiadó keres meg egy-egy népszerű szerzőt, akkor sem az dönt, éppen ki a legnépszerűbb médiaszemélyiség, kinek a koncertjére járnak a legtöbben – nem ritka, hogy mégoly híres emberek kéziratait is visszautasítják. Sokkal inkább az a fontos, kiben látnak potenciált arra, hogy hiteles szöveget tegyen le az asztalra. Akkor juthat el ugyanis a szélesebb közönséghez egy ilyen mű, akkor lehet sikeres, akkor válhat elfogadhatóvá, ha az olvasók úgy érzik, valóban az írta a könyvet, akinek a nevét a legvastagabból szedték a borítón, nem pedig egy úgynevezett ghost writer, vagyis szellemíró, aki a sztár helyett begépeli jól az életrajzot, az élménybeszámolót vagy épp a regényt – pénzért.

Károlyi Csaba „kémei” azt jelentették, valószínűleg számos ilyen mű található a boltok polcain, mivel azonban bizonyítékai nincsenek, neveket nem említ. A jó celebkönyv szerinte irodalom-, illetve kiadáspolitikai szempontból is üdvös lehet, hiszen a megfelelő számokat produkáló kötetekből befolyó pénz egy részét a szépirodalommal is foglalkozó kiadó a gyaníthatóan lényegesen kisebb példányszámban eladható, komoly művek megjelentetésébe forgathatja vissza. Mégis: a hírességek által írt könyvek többnyire bűn rosszak szerinte. Népszerűségre vergődött honfitársaink egy része ugyanis azt gondolja, ha egyvalamihez jól ért, akkor mindenhez jól ért. A kritikus azt mondja, ha egy futballista, egy rocksztár vagy egy médiaszemélyiség a „megírom az életem vagy a pályám, mert módfelett híres és tehetséges vagyok” elhatározással lát munkához, általában kudarcba fullad a próbálkozás. Pláne ha azt gondolja az illető, hogy amit írt, igazi irodalom, sőt egyenesen regény. Már az is nagy szó lenne, ha legalább színvonalas lektűr lenne, de az esetek nagy százalékában még közepes ponyvának is igen gyenge a végeredmény. Ezek a művek szerinte kifejezetten ártalmasak, hiszen hazudnak magukról, már műfaji szempontból is: regénynek mondják magukat, holott nem regények. – Sok híresség elhiszi, hogy két-három hónap alatt meg tud írni egy regényt, csak úgy, a mesterség megtanulása nélkül. Állítólag García Márqueznek ennyi idő kellett a Száz év magányhoz – hát én ez utóbbit sem hiszem el – így Károlyi. – Azt viszont biztosra veszem, hogy Frei Tamásnak vagy Lévai Katalinnak, sőt akár Kepes Andrásnak száz év is kevés lenne hozzá.