Jövőképes?

2012-07-20

„A színház működhet falaknélkül, deszkák nélkül, történet nélkül, fény-, hangés videoe ektusok, jelmezek, díszletek, kellékek nélkül, működhet darab nélkül, de nem működhet játszó és figyelő, előadó és befogadó nélkül. Az interakcióaz egyetlen kritérium” – írta Schilling Árpád, a hazai alternatív színház egyik legfontosabb figurája.

Ez a felismerés választja el az alternatívokat a kőszínháziaktól, tudniillik hogy a színház nem épület, nem a jól megérdemelt polgári „kikapcsolódás” terepe (éppen itt kéne csak igazán bekapcsolni), nem történet és nem tanulság, nem fejcsóválás, nevetés vagy szomorkodás mindazon, ami másokkal történik, hanem esemény, amely épp velünk történik meg. Röviden: színház, ami nem marad meg a színpadon, játék, amely már azzal is változatni képes, hogy „csak” megmutat.

A jövő héten esedékes Thealter az ilyen színház éves ünnepe: itt nemcsak sajnálkoznak a kisebbségi magyarságon vagy megsértődnek rájuk, hanem azt csinálják, amit kéne nekik, nem a kirakatba kellenek, hanem tényleg érdeklődnek aziránt is, hogy mi történik éppen például Szabadka Urbán András által irányított, kivételes magyar színházában. Pass-Port című – határon inneni és túli együttműködőkkel készült – előadássorozatuk közös kelet-európai világunk nyűgeire, szépségeire és kiaknázatlan lehetőségeit tárja fel abban a reményben, hogy mégse maradnak örökre kiaknázatlanok. Szatirikus korrajz egy kilátástalan generációról a Katona és a TÁP Színház közös előadása, a Cserenadrág, két előadással is szerepel Pintér Béla, aki olyanfajta darabot író, játszó, rendező „színházi mindenes”, amilyen, mondjuk, William Shakespeare is volt, és látható lesz az országos hírűvé vált Jövőképtelen is, a Vörösmarty Gimnázium dráma tagozatának elkeserítően pontos országismertetője. Most lenne szükségünk efféle színházra és szerencsére alig valamivel kell több hozzá, mint az előadók és mi. Az előadók megvannak és csak önökre várnak.