A szurkolás öröme-őrültsége

2012-07-20 Tandem interjú tv-magazin történelem

Egy nyitni akaró és egy már nyitottabb nemzedék tagjai. A sport, a labdarúgás szerelmesei. A nő a tévé stúdiójában derűs ünneppé tette a futball-Európa-bajnokságot, a férfi a tévé képernyője előtt szurkolt keményen, talán akkor is a történelemről, a társadalmi igazságtalanságokról gondolkozva.

MAGAZIN: Hogy tetszett az Eb? Voltak olyan pillanatok, amelyek túlmutattak magán a focin?

PETROVICS MÉREI ANDREA: Mindenképpen történelmi jelentőségű volt, hiszen Kelet-Európában még sosem rendeztek ilyen eseményt. De igazán mégis az hatott meg, amikor a döntő után a spanyol játékosok gyerekei bementek a pályára válogatott mezben, amelyen apjuk száma alatt a saját nevük állt. Most is nagyon sok pillanat szólt az emberről. Gondoljunk csak a nyitómeccsre, ahogy a görögök föltámadtak. Meg fantasztikus volt látni, ahogy Cristiano Ronaldo kibújt rosszabbik énjéből, nem akarta előtérbe tolni magát, hanem együtt élt a csapatával, űzte, hajtotta a társaságot, szinte meghalt a pályán. Vagy Fernando Torres, aki komoly mélypontra került a Chelsea-ben, folyamatosan szidták. Erre az idén Bajnokok Ligáját nyert, gólkirály lett az Eb-n úgy, hogy megint eredményes volt a döntőben. És egy gólt még önzetlenül át is engedett a társának, aki csak pár percre kapott játéklehetőséget.

KRAUSZ TAMÁS: Én a pályán nem láttam megrázó dolgokat. Talán az volt igazán drámai pillanat, amikor a portugálok elvesztették a tizenegyespárbajt a spanyolok ellen. Megérdemelték volna a csodát, de nem tudtak eléggé hinni benne. Amúgy sajnos sok unalmas meccs volt.

MAGAZIN: Hogy látták a lengyel–orosz drámát?

PETROVICS MÉREI ANDREA: Szerintem zömmel gerjesztett dolog volt, ha a kollégáim a médiában nem foglalkoznak vele annyit, nem kap ekkora súlyt. Mindenhol van egy szurkolói réteg, amelyik szeret botrányt csinálni. Most meg tudták lovagolni a történelmi hátteret, mintha valamilyen nemzeti ügyet szolgálnának.

KRAUSZ TAMÁS: Tervezett dolog volt, a lengyelek és az oroszok is előre készültek rá a hatóságok asszisztenciájával, mintha itt valami történelmi igazságszolgáltatásról volna szó. Nekem úgy tűnt, a rendőrök is tudták előre, mi lesz. Az egész jól jelzi, hogy a politika rettenetesen rátelepedett a sportra is. Az államfők, miniszterelnökök ott fotóztatják magukat a meccseken, megjelenésüknek, távolmaradásuknak politikai üzenete van.

MAGAZIN: Elárulnák, hogy kinek drukkoltak?

PETROVICS MÉREI ANDREA: Én inkább csak céloznék rá. Szeretem a sokpasszos támadó futballt, úgyhogy nekem jó Eb-m volt, bár az angolokat kicsit sajnáltam. A nagy külföldi bajnokságok közül a spanyolt és az angolt szeretem nézni.

KRAUSZ TAMÁS: Úgy látom, mi ma nem fogunk sokat vitatkozni. Az első perctől fogva a spanyoloknak drukkoltam a Barcelona miatt.

MAGAZIN: Akkor ezt önöknél a sportteljesítmény határozza meg?

PETROVICS MÉREI ANDREA: Abszolút. Én szeretem azokat, akik jók. Nem tartozom azok közé, akik divatból drukkolnak nagy sztárok ellen csak azért, mert esélyesek. De azért mindig van egy-két olyan kis csapat, amely valamiért, nem feltétlenül a játéktudás miatt, a szívemhez nő. Tudom, hogy ezen az Eb-n mindenki utálta Görögországot, mert csak védekeznek. De hát mit műveltek mint csapat?! Csapategységük példaértékű volt. Így aztán szorítottam is nekik, hogy legalább a csoportkörből továbbjussanak, ami kisebb meghasonlást okozott, mert házigazdaként a lengyeleket is szerettem volna előrébb látni: egy világversenynek mindig jót tesz, ha a házigazda továbbjut.

KRAUSZ TAMÁS: Nagyon kiegyenlítődött a mezőny. Ami leginkább különbséget tesz, az talán a helyi, nemzeti keretek között zajló futball minősége. Szerintem ezen múlik, hogy a spanyolok ilyen jók. A Real Madridtól eltekintve náluk sokkal kevesebb külföldi játékos van, mint máshol.

MAGAZIN: Önökkel nem fordult elő, hogy egy ország politikai vagy történelmi szerepe miatt szurkolnak a válogatottjának, vagy éppen ellene? Úgy éreztem, hogy az oroszok és a németek még mindig fekete bárányok.

KRAUSZ TAMÁS: Én éppen az oroszoknak drukkoltam a spanyolok után, amiben szakmai elköteleződés is van, hiszen az orosz történelemmel foglalkozom.Most amúgy is kedveltem volna a csapatukat, mert remek dolgokat tudnak produkálni, de az a lelketlen játék, amit a görögök ellen mutattak, felbosszantott. A németekkel már régóta semmi bajom, most talán a torna legszimpatikusabb csapatát hozták össze. De azért bevallom, az elődöntőben az olaszoknak drukkoltam.

PETROVICS MÉREI ANDREA: Én sem nagyon szerettem régen a német csapatot. De aztán a 2010-es világbajnokságon az ember felkapta a fejét, hogy nem gépiesek, játszani is tudják a focit. És tényleg szimpatikusak. Ugyan nem illik ilyet mondani, de lehet, hogy azért is jó ez a német válogatott, mert nem csak született németek vannak benne.

MAGAZIN: Az Eb-n és korábban a vb-n is volt olyan gól, amelyet csak a bírók nem láttak. Nem nyomasztja a sportolót, ha fatális tévedés miatt jut előnyhöz? Nem volna jobb ilyenkor gyorsan rúgni egy öngólt?

KRAUSZ TAMÁS: A focit azért is szeretik annyian, mert minden emberi dolog tükröződik benne. Az élet tele van tévedésekkel, ravaszkodással, csalással, és ezzel számolni kell. A fair play csupán annyi, hogy a meccs után elismerem, tényleg benn volt a labda. De a versenyzés közben nem szabad ilyesmivel foglalkoznom, mert nyerni akarok. Legközelebb majd ellenem tévednek. Én ezt nem látom komoly problémának. Maradonát se ítéltem el, amiért egyszer kézzel ütötte be a labdát.

PETROVICS MÉREI ANDREA: A sportban is bírók értelmezik a szabályokat, ők hoznak ítéletet a különféle helyzetekről, csakúgy, mint a hétköznapi életben. El kell fogadni a döntésüket, mert különben csak vég nélküli viták folynának a pályán, amit nem lehet megengedni. A lényeg, hogy a súlyos tévedésekért a bíróknak is felelniük kell.

MAGAZIN: Az utóbbi években a magyar televíziós csatornákon mintha szubjektívebbek lennének a sportközvetítések. Számomra furcsa, hogy a meccsek értékelésére meghívott vendégek elmondják, kinek drukkolnak. Sokszor a kommentátorokon is érzem, hogy szimpatizálnak valamelyik csapattal. Ha én a dánoknak szurkolok, zavar, ha valaki arról beszél, hogy miért szorít a portugálokért, és csillog a szeme a győzelmük után.

PETROVICS MÉREI ANDREA: Előfordulhat, hogy csak az egyik oldal jelenik meg, ugyanakkor sokkal hitelesebb az egész. Nem kell ettől félni, hiszen ez játék. Másrészt én egy kereskedelmi televízióban, profi bokszmeccsek közvetítése során megtanultam, hogy sporteseményből nem kell rétegműsort csinálni. Az érzelmek előtörése sokkal jobban megmozgat, mint ha valaki csak okos arccal tologatná a mágnesbábukat a taktikai térképen. Persze szerencsésebb, ha el tudjuk osztani a csapatokat a vendégek között, még szépen egymásnak is eshetnek.

KRAUSZ TAMÁS: Rendben, ez meggyőző volt. Magánál a közvetítésnél mégsem tudom elfogadni a szubjektivitást. Még a magyarok esetében sem. A tévé előtt csak úgy lehet élvezettel szurkolni, ha a riporter megőrzi semlegességét. Az Eb-n szerintem eléggé elfogultak voltak a közvetítések. Miből gondolja valaki, hogy mondjuk egy orosz–lengyel meccsen mindenki a lengyelekért szorít? Minek kell idősebb nemzedékek dilijeit továbbadni a fiataloknak? Én örülök, hogy nyitottabbak, és az volna a jó, ha teljesen megszabadulnának a mi elfogultságainktól.

MAGAZIN: A mai történetírás talán olyan tárgyszerű?

KRAUSZ TAMÁS: A történetírás erősen ideológiai jellegű tudomány, a politikai küzdelmek mentén rendre táborokra esik szét, akárhogy próbálják is a történészek tárgyilagosan megfogalmazni az álláspontjukat. A politika mindig diktálni próbálja a számára fontos kérdéseket, és ha egy történész nem akceptálja ezeket, azonnal a periférián találja magát. Ezoterikus lapokban ugyan megfogalmazhatja a nézeteit, de nem lesz komoly befolyása a nemzeti gondolkodásra. Mindez igen megnehezíti az éppen fennálló rendszer vagy kurzus kritikai szemlélését, a történelem alternativitásának hirdetését.

MAGAZIN: A saját politikai magatartásunk sem több, mint egy szurkolói attitűd. Választunk egy pártot, és aztán csak azt figyeljük, mennyire tudja verni a másikat.

KRAUSZ TAMÁS: De mi mást lehet tenni, ha a nagypolitika lezüllött arra a szintre, amelyen a szurkolói kemény magok mozognak? Ma a parlamentben olyan antiszemita beszólások hangozhatnak el, amiért Németországban egy kulturáltabb kocsmából is kivezetnének. Úgyhogy nem is olyan vicces, amit mondtál. A politika egy mind durvább focimeccs képét ölti.

PETROVICS MÉREI ANDREA: Szerintem ez mindig is így volt. A dolog hol erősebb, hol gyengébb. A politikában is, ahogy az élet minden szegmensében van adok-kapok, taktikázás, és vannak cserék. Én nem érzem, hogy ez most erősödött föl. Másmilyen lett.

KRAUSZ TAMÁS: Szerintem azért a rendszerváltás óta felerősödött, különösen az utóbbi években. És az a legnagyobb baj, hogy ebben az alpári küzdelemben, akárcsak a szurkolásban, már nincs semmilyen szociális aspektus. Teljesen kiszorította egy rasszizmusba hajló etnonacionalista gondolkodásmód. Ez ellen keményen föl kell lépni. Szép dolog, hogy az Eb-n a csapatkapitányokkal antirasszista szövegeket olvastattak föl, de nem megyünk vele sokra. Legalábbis Kelet-Európában.

MAGAZIN: Én itt jótékonynak látom a globalizálódó, elüzletiesedő futball hatását. Átlépteti a mai gyerekeket az országhatárokon. Külföldi csapatoknak drukkolnak, amelyekben a legkülönfélébb nemzetiségű, arcbőrű klasszisok játszanak. A kisfiam Milan-szurkoló, és ezt mondta a magyar–svéd előtt: remélem, győzni fogunk, de Ibrahimovics lőjön egy gólt.

PETROVICS MÉREI ANDREA: Nálunk öt gyerek van otthon, igaz, a legkisebb még csak 15 hónapos. Ők is a BL-t, a spanyol meg az angol bajnokságot látják. A magyar válogatott meccseit figyelik még. A mezgyűjteményükben csupán egyetlen magyar, Dzsudzsák Balázs szerepel, de ő is az eindhovenes mezével. Csak azokat a labdarúgóinkat ismerik jobban, akik külföldön játszanak, és sztárok. Mert szükségük van hősökre.

KRAUSZ TAMÁS: Az én unokáim számára is csak a válogatott jelenti a magyar futballt. A „nagy” ellentéteket az szüli köztük, hogy a nyolcéves, a focista a Real Madridnak és a Milannak szurkol, a tízéves kapus pedig a Barcelonának. De hát jó ez? Részben igen. Mégis, nem őrület, hogy a tévék magyar csapatként kezelnek egy külföldi egyesületet, mert van benne egy magyar vendégjátékos, általában persze a kispadon, és ezért hétről hétre közvetítik a mérkőzéseit? Hát ki fog ezért komolyan drukkolni mondjuk az Eindhovennek? Ez is a magyar futball szétzúzásának a terméke, ami jól kifejezi az utóbbi két évtized történéseit. Nem az lenne a feladat, hogy emeljük a hazai labdarúgás színvonalát? Mit érünk azzal, ha szétengedjük a világba az összes 16 éves gyereket, aki egy egyenest tud rúgni a labdába? Ma már leginkább azért örülök, hogy MTK-drukker vagyok, mert ez a klub még valamennyire a saját neveltjeiből próbál építkezni. A pénz miatt persze itt is eladnak játékosokat, most éppen a Szekerest, de azért van legalább valamilyen helyi utánpótlás, néhány tehetség, akikkel lehet kezdeni valamit. Nem szabad azonnal szétglobalizálni mindent, gyerekkereskedelmet űzni… Rémes, hogy már ez is legális.

MAGAZIN: A kultúrában is drukkolnak valakiknek?

PETROVICS MÉREI ANDREA: Amibe mostanában belecsöppentem, az a modern festészet. Egyik barátnőm nyitott egy galériát, néha el tudok menni a kiállításaira. Ezért elkezdtem kicsit beleásni magam a kortárs képzőművészetbe, figyelem a fiatal magyar festőket, próbálom meg is érteni, amit eddig csak néztem, így van ez Kocsis Tibor műveivel is. Persze ebben is van némi személyes kötődés, mert a kislánya a gyerekem csoporttársa volt az oviban. De nem csak ezért tetszenek a festményei és a fotói. Amivel nem vagyok egyedül. Szurkolok neki, bár nem hiszem, hogy szüksége van rá.

KRAUSZ TAMÁS: Szeretem a művészetet, de a szurkolás szintjéig sosem jutottam el benne. Talán nem is lenne jó. A kultúra akkor áldásos, ha segít nyitottabbá válni, ha minél több mű, alkotó tudja megérinteni az embert.

KRAUSZ TAMÁS

SZÜLETETT: 1948. február 24-én, Kunszentmártonban. FOGLALKOZÁSA: Történész, egyetemi tanár. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett diplomát történelem–orosz szakon. 1982-ben kezdett tanítani az ELTE BTK Kelet-Európa története tanszékén, 2002-től a tanszék vezetője. Az egyetem russzisztikai intézetének munkatársa, évekig dolgozott a Politikatörténeti Intézetben. A történettudomány doktora, kutatási területe a szovjet történelem. Az Eszmélet című folyóirat szerkesztője. A magyar baloldal markáns szellemi alakja, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának alapító tagja. 2009-ben kilépett a pártból. Fontosabb könyvei: A cártól a komisszárokig (1987), Bolsevizmus és nemzeti kérdés (1989), Szovjet thermidor: a sztálini fordulat szellemi előzményei, 1917–1928 (1996), Antiszemitizmus – holokauszt – államszocializmus (2004), Lenin. Társadalomelméleti rekonstrukció (2008).

KRAUSZ TAMÁS AJÁNLJA

KÖNYV – ALESZ ADAMOVICS: BÜNTETŐOSZTAGOSOK

A nyolcvanas évek háborús prózájának megrázó, tabudöntő alkotása.

FILM – ANDREJ ZVJAGINCEV: JELENA

Érzékletes társadalom-lélektani kamaradráma a mai Oroszországról.

KÉPZŐMŰVÉSZET – RIDOVICS PÉTER FESTMÉNYEI

Posztimpresszionista és expresszionista hagyományok modern harmóniája.

PETROVICS MÉREI ANDREA

SZÜLETETT: 1974. július 5-én, Budapesten. FOGLALKOZÁSA: szerkesztő-műsorvezető. A Magyar Testnevelési Egyetem tanári szakán végzett, közben elvégezte a Komlósi Oktatási Stúdió sportriporterképzését. A Magyar Televízióban kezdte pályáját, ahová tízéves kereskedelmi tévés kitérő után, 2007-ben tért vissza. Az elmúlt években több nagy világesemény (labdarúgó-Eb-k, vb-k, téli és nyári olimpiák) műsorvezetőjeként szerepelt.