A megállótól néhány méterre, a 2048-ra talán befejeződő metróépítkezés kulisszái előtti dombon hangcuccszerelés folyik, mikrofonpróba miegyéb. A Nemadomfel együttes hirdetett esélyegyenlőségi utcazenét és táncházat ide négytől. Egy kicsit csúszunk ugyan, de ez senkit nem zavar.

Arra buzdítanak, hogy mindenki találja meg a pozitívumokat a hétköznapokban is

S hogy miért épp ide? Gyaníthatóan azért, mert a gyakran teli buszmegálló mellett vezet az út a 4-6-os villamostól a dél-budai közlekedési csomópont szívéig: a többi villamosig, buszig, vagyis naponta sok ezer ember halad el itt. Éppen őket szeretnék megállítani a Nemadomfel tagjai néhány percre. Mert néhány perc is sok mindenre elég lehet.

Például arra, hogy az áramló tömeg érzékenyebb tagjainak eszébe jusson: nem szabad feladni. Papp Szabolccsal, a Nem Adom Fel Alapítvány kerekes székes szóvivőjével és háttérmunkásával (ő fogalmaz így) beszélgetve hamarost kiderül a szervezet, illetve a zenekar célja. – A zene segítségével nagyon sok minden megérinthető – mondja, s ezek közül a legfontosabb talán az emberek lelke. A mindenki életében jelen lévő pozitív dolgokat szeretnék felerősíteni a 2005 óta létező, sérültek és nem sérültek alkotta banda muzsikája által. Arra buzdítanak, hogy mindenki találja meg a pozitívumokat a hétköznapokban is, ehhez pedig jó példával szolgálnak. –Hami sérültként nem adjuk fel, hanem küzdünk, talán másokban is átfordul valami – állítja. A Nemadomfel léte és jelenléte arra ösztönözhet szerinte, hogy mindenki próbálja megtalálni magában az értéket, a tehetséget. Sokan szenvednek a feleslegesség, a vélt tehetségtelenség érzésétől, ezáltal a másikban is nehezebben látják meg az értéket, ők pedig ezen a helyzeten próbálnak meg változtatni. Azzal, amijük van. A vidámságukkal, a fantasztikus, a színpadról is „átjövő” érzéseikkel és a nyitottságukkal például, amely már a pár perces beszélgetés során is érezhető: el lehet felejteni, hogy a sérültek, a fogyatékkal élők ab ovo szomorúak, keserűek…

Nem először ad térzenét a Kiss Barna által vezetett Nemadomfel, de a mostani az első alkalom, hogy más zenekarral együtt lépnek fel: a szendrőládi Kalo Drommal érkeztek a Móriczra. Velük a helyi Nem Adom Fel Ház létrehozása kapcsán ismerkedtek meg, és egyből kiderült, hogy nincs akadálya a közös munkának. (A Nem Adom Fel Alapítvány a 2009-ben a Papp László Budapest Sportarénában adott jótékonysági koncert bevételéből hozta létre a borsodi kistelepülésen a fent nevezett felzárkóztató intézményt.) Papp Szabolcs azt mondja, nagyon szeretik egymást a roma srácokkal, ezért is kérték őket a közös koncertre. Ráadásul úgy gondolja, a Kalo Drom célja valahol paralel a Nemadomfelével: csökkenteni a diszkriminációt. S a leghatásosabb módszert is ugyanabban, a zenében látják.

– Nekünk az a legfontosabb, hogy mind együtt tudunk dolgozni, sérültek, nem sérültek, romák, nem romák – mondja, és mosolyog: mindez elég erős lehet ahhoz, hogy valami megmozduljon a társadalomban.

A Nem Adom Fel Alapítvány természetesen nem csupán a zenekarral dolgozik egy vidámabb és elfogadóbb jövőért. A már említett szendrőládi intézet mellett a 2010-es jótékonysági koncerten összejött 16 millió forintból ökolakóotthont, passzívházat építenek, hiszen nagyon kevés olyan otthon van az országban, amelyben önállóan vagy nagyon kevés segítséget igénybe véve élhetnének a sérült emberek. A III. kerületben egy 10+4 fős ilyen lakóotthon nyitja meg majd kapuit, amelynek alsó szintjén műhelyek és irodák lesznek. Munkahelyek – és ez nagyon fontos. Újbudán is készül egy kvázi társasház azoknak, akik sérült gyermeket nevelnek, vagy sérültként nevelik a gyermeküket. Itt egymásnak is segíthetnek a majdani lakók. Számos programjuk mellett úgynevezett érzékenyítő tréningeket és integrált táborokat is szerveznek, ahol a nem sérült emberek számára is kiderül, milyen problémákkal kell szembenézniük a hétköznapok során.

S hogy mindezt miből? Főként pályázati pénzekből, de a Nemadomfel együttes is egyre több úgymond gázsis felkérést kap – derül ki Szinai Tamás, a zenekar egyik szólistájának elmondásából. Büszkén meséli, a „sima” koncerteken kívül előfordult az is, hogy esküvőre hívták őket játszani, s más neves bandákkal is zenéltek már közösen. Az összesen körülbelül harminctagú együttes állandó, tíz-tizenegy fős magja a többé-kevésbé rendszeres próbákon állítja össze a repertoárt, amelyben saját dalokat csakúgy találunk, mint slágereket mondjuk az Eddától vagy Zorántól. Bár Szinai a zenekar előtt is muzsikált már barátaival, a Nemadomfel változást hozott az életébe. Sziklaszilárddá vált benne a felismerés, hogy tényleg nem szabad feladni. Ezután kedvesen elnézést kér, neki most el kell mennie: szalad a színpadra, kezdődik a Nemadomfel-blues című nóta, annak ő a szólistája.

Az öregúr óhaja talán meghallgatásra talált: mintha még a nap is kisütne a Móriczon.