A forrónadrág evolúciója
A múzeum és a MaDok-program támogatásával működő, Simonovics Ildikó divattörténész-muzeológus által kitalált és menedzselt Street Fashion Budapest mozgalom a neten kezdte szép ívű karrierjét: az erre berendezett website-on versenyt hirdettek a székesfőváros legegyénibben, legstílusosabban, legizgalmasabban öltözködő embereinek. A magukat (barátjukat, üzletfelüket) ilyennek látók óriási lelkesedéssel és tempóban álltak neki feltölteni fotóikat és a hozzájuk tartozó információkat a honlapra, így az anyagból mára több ezer tételből álló kutatói adatbázis lett, amelyből a hálás utókor megtudhatja, mit viselt itt a második ezredforduló elején a közönségnek az a (nem túl nagy) része, amelynek az öltözködés, a stílusos és egyéni megjelenés fontos. A tárlaton a jelen utcai divatja ebből a kollekcióból rajzolódik ki, a múlté a Fortepan.hu és a múzeum archív fotóin, afféle ilyen volt, ilyen lett alapon; Simonovics Ildikó húsz-, harminc-, ötven-, százéves fotókat tett a maiak mellé, hadd okuljunk. Vannak a kiálltótérben még persze más csudák is, de minden poént nem óhajtanék lelőni.
A hajdan szerzetesrendi telephelyként hasznosuló múzeumépület templomtraktusában berendezett kiállítás digitális diavetítésekkel csinál étvágyat a publikumnak, amely megtudhatja, hogyan öltöznek és vetkőznek manapság a fesztiválozó fiatalok, emellett – afféle gasztrokulturális adalékként – némi képet kap arról is, hogy e jeles kultúr-összejövetelek apropóján nagyjából hány hektó sör fogyhat el (sok). Egy másik blokkban arra derül fény, hogy miként fest korunkban az átlagos budapesti ember a Nyugati tér környékén ez idő tájt (többnyire nem túl jól). Ezután jönnek a remek képpárok.
Mindjárt a sor elején ott látató például a Vagány férfi kalapban című kompozíció. Itt balról egy fiatalembert ismerhetünk meg, aki egy ízben, valamikor 1915 és 1920 között egy bérház udvarán elhelyezett öntöttvas kút vékonyka csövén ülve kockáztatta a helyi vízellátást, cigarettával a kezében és olyan különös, kerek kalapban, amely szegény Don Quijote borbélytányérból kialakított sisakjára emlékeztet, jobbról meg egy kortársunkat, aki első látásra leginkább nikotinista kistérségi cowboynak tűnik a turkált bakancsában és a talált kalapjában, másodikra is, de kétségtelenül eredeti, érdekes és meglepő fi gura, amilyenből nem sok rohangál a körúton – mint a tárlaton látható fiatalok akármelyike. A következő képpáron a lovaglónadrág soha véget nem érni látszó diadalútjával szembesülhet a néző, egyrészt egy leánynak köszönhetően, akit 1932-ben kapott le az éles szemű fotós, másrészt egy fiúnak, akit nemrég; utóbbi szőrtarisznyával és vulkánfíber bőrönddel felfegyverkezve hirdeti a lovaglónadrág dicsőségét, amely ruhadarab, még ha lomtalanításkor került is hősünk birtokába, „a vidéki angol nemesség életformáját csempészi a nagyvárosi forgatagba”.
Az ötvenes évekbe ugorva elsőként az Ikonikus kabátok című összeállításra figyeltem fel. A lódenről emlékezik meg, mindenekelőtt egy korabeli bonmot-nal: „ha egy nő az utcán nem hord lódenkabátot svájcisapkával, és nem is terhes, akkor biztosan külföldi”. Egy viszonylag jókedvű asszonyt látunk lódenben és gyerekkel a Batthyány téri csarnok előtt, a pendant a Fabulon-krémek fénykorának atmoszféráját idéző irhakabátot visel kötött körsapkával, Sopronban, ismét csak bizonygatva, hogy akinek van ízlése, az bármihez hozzányúlhat, kivéve persze, ha terhes.
Kicsit arrébb a trencskó örökkévalóságát hirdeti fennen két fiatalember, a második márciusban, zokni nélkül, ahogy Faludy György is szerette, még arrébb szemtanúi lehetünk, hogyan tért vissza a hatvanas években befutott, vastag keretes, cicós, női napszemüveg, később mint a hippikultúra honi képviselőit, a Mini együttest látjuk egy ugyancsak hatvanas évekbeli fotón, hosszú sörényekkel, egy meztelen mellkassal és köldöktájjal, valamint egy roppant különös nadrágsliccel, még később pedig a forrónadrág evolúcióján álmélkodhatunk. Az 1971 és 1974 között megörökített leányzó azonban valamiért sajnos úttörőmozgalmi modorú inget és az idő előtti eltanítónénisedést előrevetítő mellényfélét vett fel a férfihergelésre szánt gatyóhoz, így az összhatás a szándék ellenére elég dermesztő. Nem úgy, mint a jelenkori felvételen, amelynek aláírásából megtudhatjuk, hogy az idei trend a szegecsekkel kivert forrónadrág. Utolsóként a nyolcvanas-kilencvenes években megnőtt válltömésről emlékezik meg a rendező, jelezve, hogy ez is visszatérőben van. Jó hírrel zárhatom tehát beszámolómat: újra lehet válla, szép nagy, mindenkinek, akinek húsz évig nem volt.
