A kollektív identitás problémáit feldolgozó Duna és a Kisvilágok című regények után a magyar olvasó most egy privát tartományba utazhat. A színpadra írt szöveg kettősséget rejt magában, ami egyfelől azt is jelenti, hogy a magyar olvasó színházi szövegkönyvet tart a kezében, másfelől pedig maga az olvasás kaphat bizonyos szabadságot, hiszen a mondatok nemcsak a magukban olvasók „belső” hangján, hanem egy odaképzelt férfihangon is felcsendülhetnek.

Ami olvasható, az egyszerre egy önmagát nem megnevező személy részletes kitárulkozásának és izolációjának kerek foglalata. A könyv nem zajos botrányok potenciális forrása, ehelyett a szerző mintha egyetlen képet akarna pontosan megfigyelni a téma kínálta sokféleségben. Válogatott extremitást, bizarr tablóképet itt nem találunk, a különc elbeszélő figyelme egyetlen területre, a hangok világára fókuszál. A rövid terjedelmű írásban megismerkedhetünk azokkal a különösen árnyalt igényekkel, amelyek az elbeszélő fejében (feltehetőleg) hosszú évek alatt kialakultak, és melyek egész életrendjét a telefonálás szenvedélyének megfelelően építik fel. Eme szenvedély egyszerre játék és véresen komoly tevékenység. Mindezek tétjéről, a boldogságról azonban az elbeszélő is tudja, hogy csak lehetőség, folyton újrakezdett kísérletek eredménye. „Egy hang, egy női hang pedig… olyan, mint az a homorú, sápadt ég, melybe az ember újra és újra beleesik, s aztán csak zuhan egyre mélyebbre, anélkül, hogy valaha is az aljára érne.” A játék azonban nem veszélytelen: ha a történések akár egy pillanat erejéig is különböznek az elvárások álomképeitől, minden összeomlik, a „szerelmes” fél pedig undorral lecsapja a kagylót. Magris hőse voltaképpen a valódi telefonbeszélgetésektől fél, attól, hogy a vonal végén valaki váratlanul felveszi a telefont, megszakítva ezzel az üzenetrögzítőre mondott szöveget. Ugyanis a váratlan időben otthon tartózkodó személy hangja nem azonos azzal a nőével, aki a 276-504-es szám tárcsázása után – távollétében – a rögzítőn bejelentkezik, és akinek személyiségét az elbeszélő szavak, hangsúlyok alapján építi fel. Magris rövid monológja pontosan exponál, körültekintően jár el a sajátos vonzalom ábrázolásánál – egyszerre felismerhető távolságban mutatja be a betegséget, másfelől megszólaltatja betegét, mondja el ő maga, amit önmagáról tud.

A „hang” emellett nem kizárólag a vágyképek tartományából jöhet, a rögzítőkön bejelentkezők világa mellett megjelennek a borzalom, a félelem dimenziójából származó zajok is. Mertmindenre rárakódik a hétköznapok üledéke, a tisztának tartott hangokat leárnyékolják az ideges ügyfelek hívásai, egyhangú irodai hétköznapok, zsúfolt nagyvárosi utcák is, melynek zajától szereplőnk estére fejfájást kap. A körülmények pedig nem rendezhetőek el ideálisan az idők végezetéig, ez teszi indokolttá azt a groteszk helyzetet, melyben végül a sok üldögélés után mégis cselekedni kell, és mely a monológ végkifejletét adja. A kötet második darabját (Biztosan megérti) látszólag a levélforma keretein belül írja meg Magris. Elbeszélőjéről, a zárt egészségügyi intézetben élő nőről azonban kiderül, meglehetősen kötetlenül váltogatja a megszólított feleket: hol az intézet igazgatójához, hol pedig szerelméhez, a nyughatatlan költőhöz beszél. A kapcsolatot, amelyben végérvényesen kifáradt, nem képes újrakezdeni, az intézetből való távozás engedélyével pedig nem él. Magris az előző szöveghez képest egyfajta mérleget is állít, megtartva ugyanakkor az egyszólamúságot. A nő személyisége folyamatos egyeztetésen megy keresztül; az izgalmas olvasmány úgy láttatja őt, mint egy tükörjáték időről időre feltűnő képrészletét. A Biztosan megérti olyan női szereplőt hoz létre, aki olykor a biztonságot adó, ám feltehetőleg képzelt igazgató, máskor pedig az éretlen szerető személyével azonosul, és a szöveg egésze mintha a szerelem optikai csalódásait és patológiai zavarait mosná össze.

A vékony kötet nem csak egy estére szóló olvasmány. A töredékesség, az egyoldalúan bemutatott események nyitva hagynak bizonyos problémákat, melyek felbukkanásánál éppen kérdeznénk, vagy arra várnánk, hogy valaki beleszóljon a telefonba, és végre valódi beszélgetés vegye kezdetét. A töredékesség jól csengő költészete a hősök folyton megismétlődő megtorpanásának, és jóformán biztosítéka is annak, hogy az olvasást többször el lehessen kezdeni, akár tetszőleges visszalapozással is. A szöveg nyelve ugyanis (fordító Gács Éva) – a sok nevén nevezett és folyton átértelmezett jelenség mellett –egy olyan tartományba látszik behatolni, melyet a metaforák nem mindig fednek le, s amely éppen az elhallgatások által közelíthető meg.

Claudio Magris: Hangok 

Libri Kiadó, 88 oldal, 1490 forint