Kétségei voltak akkor is, amikor félig illegálisan megkapta a váci gettóba gyűjtött zsidók névsorát, majd nem sokra rá valaki kikérte volna az iratot. Akkor még nem telt le a harminc év, ami után ezek a listák különleges engedély nélkül is kutathatók lettek volna. Neki csak egy másolata volt. Nem adta ki, hanem elküldte a kérelmezőt ahhoz, aki az eredeti listát őrizte. Azóta ezt már bárki megnézheti.

Horváth M. Ferenc szívélyesen tartózkodó ember. Meghitt viszonyt ápol a megsárgult iratokkal. A megszámlálhatatlanul sok betűből, amit életében elolvasott, azonban nem gyárt mítoszokat. Meglepődik a kérdésen: létezik a levéltárosoknak is etikai kódexe? Sosem hallott róla, döntéseit a jogszabályok alapján hozza. Az írásos múltőrzésben egyetlen sorvezetőt ismer. Minden kutatónak elfogulatlanul biztosítani a kutathatóságot. – Nem mérlegelhetek az alapján, hogy ki szimpatikus, s hogy az illető mire használja a korlátozás alá nem eső iratokat, ez már az ő felelőssége – mondja a szakmai objektivitásról.

A levéltárosi munkát nyomozásnak, egyfajta történelmi kukucskálásnak tekinti. Gyakran kapnak vagy vásárolnak hagyatékot, amelyek egyenként talán nem fontosak, de a családi dokumentumdarabkából összeáll a város sorsának évezredes tükre. A tárgyakból, fotókból, írásos emlékekből minden évben összegyűlik egy helytörténeti kiállításra való. – Egyes nyugati országokhoz képest van elmaradásunk, a levéltár nem elefántcsonttorony – mondja, s bizonyítékul az asztalát borító fotóhalomra bök. Több mint két tucat társintézménnyel közösen az idén Nyitott Levéltárak címmel szerveznek programsorozatot. Ha csak arra gondolna, hogy az általuk kezelt, rendezett iratokat valamikor használni fogják-e, akkor a munkája maga lenne a reménytelenség. Az viszont sikerélmény, amikor szépen feliratozva sorakoznak a dobozokban. Ha valaki mondjuk az egykori Váci Egyesült Izzó történetét akarja kutatni, meg tudja mondani, hol találja az adatokat.

Gyermekként a nyarak egy részét régi iratok között töltötte a Vas Megyei Levéltárat igazgató édesapja mellett. Mégsem levéltárosnak, hanem német–történelem szakos tanárnak készült. Egészen addig, amíg friss diplomásként Körmendre nem irányították napközis tanárnak. Ekkor édesapja egy segédlevéltárosi munkakörbe menekítette a Pest Megyei Levéltár akkor létesült váci fiókjában. Ott, „építésvezetőként” kezdte a pályát. Az egykori ferences kolostorban addig nyomda működött, s ezt a nem levéltárnak való épületet kellett levéltárrá alakítani. Negyedszázadot töltött ott, amikor 2003-ban, az egyházi ingatlanok kárpótlásakor a ferencesek visszakérték a kolostorépületet. A megyei fióklevéltárnak költöznie kellett. Szerencsére a városvezetés ragaszkodott Vác 1100 folyóméternyi írásos múltjának helyben tartásához, az új levéltári törvény pedig megengedte városi levéltár alapítását. Így jöttek át a régi múzeumépületbe.

A váci főlevéltáros Szombathelyen született, ám az elmúlt évtizedekben igazi váci lokálpatriótává lett. Doktoriját a váci püspöki birtokok igazgatásából írta, majd a világi témák feldolgozásába fogott. Kevés város mondhatja el, hogy egyetlen kötetben „eredetiben olvashat” I. Géza király 1077-ben Vácott bekövetkezett haláláról, aki „bár virtusokkal volt ékes”, harminchárom évesen „minden test útjára tért”, s az 1968-ban olimpiai bajnok kajakos, Hesz Mihály győzelmének jegyzőkönyvbe vételéről.

A Késő maradékainknak tétessen jegyzésben! című kötet sikerkönyv lett. A szerzőt meg is lepte, hogy az ezer példány egy év alatt az utolsó szálig elfogyott. – Hiánypótló egy ilyen történeti olvasókönyv. Lehet, hogy készítek belőle egy átdolgozott kiadást, de már DVD-re, vagy felteszem az internetre. Mások az anyagi lehetőségek. Megváltoztak az olvasói igények is, míg 16 évvel ezelőtt betűhíven közöltük a régi szövegeket, a szakma azóta elfogadta, hogy a történelmi irodalom a mai helyesírási szabályok alapján íródjon – mondja.

Mindig reménykedik, hogy senkinek az érzékenységét nem bántotta meg eddig, bár a múltfeltárás egy kisvárosban sem veszélytelen műfaj.

– Akadt itt is problémám, mert ebben a könyvben szerepel egy olyan bírósági határozat, amely arról szól, hogy az elítélt az ötvenes években a rendszert szidta. Úgy gondoltam, hogy ha valaki az ötvenes években a Rákosi-rendszert szidta, erre ő büszke lehet, hát nem volt büszke, hanem be akart perelni bennünket – meséli.

Hamarosan újabb történelmi könyvritkaság került ki a kezéből: a Váci végrendeletek. A gyűjtők körében máig vadászott, az 1706–1785 közötti időszakot felölelő váci „végrendelet-gyűjteményben” valamennyi fennmaradt helyi testamentum tanulmányozható, ami jelentősen megkönnyíti az itt élőknek a ma divatos családfakutatást is.

Horváth M. Ferenc legutóbbi sikere a Szép Magyar Könyv 2009 versenyen díjazott Vác, a Dunakanyar szíve című történelmi városkalauz. A légi felvételeket sárkányrepülőről készítette, a sárkányrepülős feje fölött exponált. Újabban rászokott, hogy a fotókból minden reggel feltesz egyet a Facebook-oldalára. Vizuális helytörténeti barangolásra invitálja a lájkolókat és a kommentelőket.

A váci levéltári idill azonban töredezni látszik. Tavaly felmerült, hogy az ország mindössze négy városi levéltárát, így a vácit is beolvasztják a megyei levéltárakba. Döntés végül nem született, de a zsugorodó állami támogatást a város aligha tudja kipótolni a következő években. Mit tehet ilyenkor a köz szolgája? Bízik. A túlélésben, egy mecénás felbukkanásában, aki hajlandó áldozni azért, hogy maradhasson az évtizedek óta helyben őrzött levéltári anyag.

Horváth M. Ferenc nem sóhajtozós típus: e röpke álmodozás után befejezettnek tekinti a témát. Átmegyünk az „Archívumba”, az esti órán csendes kutatóterembe, ahol alkalmanként levéltári foglalkozásokat tartanak. – Ha a levéltári történelemórán a gyerekek megérinthetik a finom tapintású oklevelet, akkor elhiszik, hogy az tényleg hártyából készült. A legerősebb fiú az osztályban megemelheti a tizenkét kilós könyvet, amelyet anno az iktatós kisasszonynak is meg kellett emelnie. Mindig elmondom, hogy a gyerekek iskolai anyakönyve is bekerül a levéltárba, s megmarad örök időkig – lelkesedik ismét.

Valahogy nem akaródzik visszatérni a jelenbe. A szüleit említi még, akik már nem élnek, de néha-néha beszélget velük. – Az apámnak arról mesélek, hogy lám, városi levéltárosként több kiadvány szerkesztését végeztem el, mint ő megyei levéltárosként. Egyfajta vetélkedés ez apák és fiúk között. Most már csak a múltbéli apámmal szoktam így vetélkedni, hogy legyen büszke rám. Vagy örüljön annak, hogy 34 éve a pályán vagyok. S ha nem is a szülő-, de a lakóvárosomnak feldolgoztam és kötetbe foglaltam az írott múltját. Mintegy 1200 oldalon.

Névjegy

HORVÁTH M. FERENC 1953-ban született Szombathelyen.

1978-ban végzett német–történelem szakos tanárként Pécsett. 1982-ben elvégezte az ELTE levéltár kiegészítő szakát. Ugyanitt doktorált 1988-ban egyházi birtokigazgatás-történetből.

1978 és 2004 között a Pest Megyei Levéltár levéltárosa, 2004-től Vác Város Levéltára igazgatója. Kutatási területe a neoabszolutizmus kora, XIX. századi város- és birtokigazgatás-történet. Több helytörténeti kiadvány szerzője, szerkesztője. 2009-ben Pauler Gyula-díjat kapott. Nős, Gergely fiuk informatikus.