Élesen él az emlékeimben egy fotósorozat: Marilyn Monroe, aki épp az Ulyssest olvassa egy játszótéren, egy fa alatt. Sőt jól láthatóan a vaskos regény vége felé tart, már csak pár oldal lehet hátra. Persze nem tudhatom, mi állhatott a fotós szándékában, de az üzenet számomra egyértelmű: a butuskának, felületesnek tartott szexbálvány az elitkultúra alapkönyvét bújja, vagyis tud valamit, amit sokan nem.

Az is eseménynek számított, amikor az Ulysses kéziratát első ízben kiállították Dublinban

James Joyce nagyregénye ugyanis tipikusan az a könyv, amelyiket mindenki ismer, mindenki tudja, hogy fontos, megkerülhetetlen alkotás, mégis maroknyi azok száma, akik végigrágták magukat rajta. Persze nem áll egyedül a világirodalomban: Proust regényfolyama, Az eltűnt idő nyomában, Pynchon Súlyszivárványa, vagy hogy hazai vizekre is evezzünk, Szentkuthy Miklós Prae című grandiózus műve is hasonló helyzetben van. Rangos kiadó vezetője mesélte, hogy sok barátja könyvtárának ékessége a Prae eredeti kiadása – felvágatlanul.

- A régi mondás szerint nem kell mindent elolvasni ahhoz, hogy tudjuk, mi van benne. Ezért van az irodalomtörténet, a kritikusok, több száz szakember, aki amolyan előolvasóként segít nekünk eligazodni – magyarázza Károlyi Csaba kritikus. Így az átlag olvasónak sem kell a nulláról kezdenie, ha meg akar ismerkedni egy asztalt átszakító, korszakos művel. De az sem baj, ha különféle „puskákból”, összefoglalókból (100 fontos regény) tájékozódik az, aki társaságban nem akar leszerepelni. Ez ma már azért is lehet bocsánatos bűn, mert a régi értelemben vett olvasottság vagy műveltség megszerzése manapság nem könnyű, sőt fizikai képtelenség: ha reggeltől estig olvasnánk, akkor sem jutnánk az „alapművek” végére. Érdemes megnézni például, hogy mennyi kötelező olvasmányt írnak elő a bölcsészkaron egy-egy évre – márpedig amit egyetemistaként elszalasztottunk, arra nagy esély van, hogy ötven felett már nem vesszük elő, hacsak valamilyen alkalom, divathullám, feldolgozás, újrafordítás miatt nem vetül rá az érdeklődés fénye. Az igazán klasszikus művek esetében nem ritka, hogy átalusznak 100-200 évet. Ki olvas manapság Vergiliust vagy veszi elő Móricz Erdély-trilógiáját? – kérdezi a kritikus.

Az is paradox némiképp, hogy miközben egyre jobban gyorsul velünk a világ, és egyre kevesebb idő jut az olvasásra is, előszeretettel költünk vaskos, több száz oldalas könyvekre. Nem véletlen, hogy a kiadói gyakorlat gyakran a kisebb oldalszámú könyveket is felhabosítja. Ennek oka viszonylag egyszerű, magyarázza Barna Imre, az Európa kiadó vezetője: az emberek szeretik, ha valami kiadósat kapnak a pénzükért. Nyaralásra elvinni pedig kimondottan jó egy nagyregény, hiszen két hétig is ellakhatunk benne. S talán épp ez magyarázza a népszerűségüket is, véli Károlyi, hiszen egy-egy ilyen mű nagyon ért ahhoz, hogy beszippantsa az olvasóját. Akár a kamaszokat a Harry Potter vaskos történetei, rá adásul ezek végén még a keveset olvasók számára is ott a sikerélmény: ezt a könyvet megettem.

Más a helyzet az Ulysseshez hasonló művekkel. Az átlag olvasóban a túl könnyen olvasható könyvek esetében mindig is él a gyanakvás: ha ilyen könnyen megadta magát, akkor lehet, hogy nem is olyan jó. Az igényesebb könyvek ugyanis pluszerőfeszítést kérnek tőlünk, s ha ennek megfelelünk, akkor azzal az érzéssel ajándékoznak meg, hogy a kiválasztottak közé tartozunk. Hiszen sokan, nagyon sokan feladják néhány oldal után. Ez a jó értelemben vett sznobizmus magyarázhatja a Joyce-kultuszt is, azt, hogy az író komoly turisztikai vonzerőként is szolgál.

– Ezek a művek ötven vagy hatvan évvel előzték meg a korukat, hiszen átértelmezték az olvasás fogalmát – veti fel Fűzfa Balázs irodalomtörténész, aki nemrég jelentette meg Mentés másként című könyvét az olvasásról és a tanításról. Az Ulyssest és a hozzá hasonló könyveket alapvető félreértés övezi: nem feltétlenül lineárisan, elejétől a végéig kell olvasni őket. Hanem csak bele-belekapni, ahogy a mai ember böngészget a neten. Az efféle könyvek nem pályáznak a teljességigényre, talán a Háború és béke volt az utolsó regény, amely a totalitás jegyében íródott. Azóta tudjuk: ennél nincs feljebb, és így nincs tovább. Az elmúlt évszázad nagy művei alapvetően nyelvi képződmények, nincs történetük, maga a nyelv az attrakció. A létezés bonyolultságát, a XX. századi ember drámáját a nyelv ziláltsága adja leginkább vissza, ezért elég csak csipegetni belőlük. És az is természetes, teszi hozzá, hogy mindig is az elit olvasta az efféle műveket, ahogy az absztrakt művészet vagy az atonális zene sem vonzott tömegeket. Lehet, hogy unalmas, de ez vitte előbbre a világot.

Pedig könnyen lehet, hogy épp most jönne el mondjuk az Ulysses ideje. Fűzfa szerint ugyanis az irodalom tanításában jelenleg az a legnagyobb probléma, hogy a diákoknak egészen más a szövegfelfogásuk, mint azoknak, akik a szövegértést tanítják. A mai tanárok kilencven százalékának a szöveg betűkből és szavakból áll, van eleje, közepe és vége. Ezzel szemben a diákok a szövegre mint jelekből álló képződményre tekintenek (emotikonok, SMS-jelek, sajátos rövidítések), amelyekben alig vannak szintaktikailag ép szavak, és biztos, hogy nincs eleje, közepe és vége. Vagyis érzékenyebbek lennének a posztmodern irodalomra, de jó, ha Örkényig eljutnak az iskolában.

A megértéshez vezető utat könnyíti meg az Ulysses új fordítása, amely megőrzi Szentkuthy fordításának minden erényét, miközben kijavítja a számos értelemzavaró hibát. Elvileg most már minden mondat érthető, minden utalás visszakereshető.

– Az új fordítás megdöntheti azt az előítéletet, hogy ezt a könyvet lehetetlen elolvasni – mondja Barna Imre. Ugyanakkor azt is tudni kell, teszi hozzá, hogy semmi értelme nem volna az irodalomnak, ha minden szót és mondatot megértenénk a végén.

Az igazi remekműveket mindig is a titokzatosság, a megfejthetetlenség lengi körül. Az ő receptje is egyszerű: hagyni kell, hogy átzubogjanak rajtunk a mondatok, hogy belemerüljünk egy ember tudatába. Mert aki belesétál, könnyen lehet, hogy élete végéig nem verekedi ki magát belőle.

Kiadói szempontból máris sikeres az új fordítás, hiszen nagy érdeklődés övezi. Ugyanakkor az effajta könyv nem rövid távon hozza meg a belefektetett munkát, ami viszont biztos: hosszú évtizedekig most ez lesz a magyar Ulysses az olvasók polcain. Az érdeklődést pedig az is jelzi, hogy a Facebookon magyarul ulysses néven új oldal indult, s máris hétszáz körül van a rajongók száma. A hozzászólások, egy-egy kifejezés körüli vita pedig egyértelműen mutatja: pezseg körülötte az élet.

Ha élne, talán még Marilyn is lájkolná.