Csak kánikulában
Nagy Ervin a Belvárosi Színházban gorillát utánoz, Csányi Sándor a Tháliában csimpánzként ugrándozik. Előbbi Kramer szerepében gyermekét egyedül nevelő apaként pózol kisfiának, utóbbit mint Gerard Toudoux fogászt és parlamenti képviselőt inasa hipnotizálja majommá. Közös még bennük, hogy előbb-utóbb mindketten feleségüktől szenvedő, tönkretett, elhagyott férjek lesznek. Avery Corman sikeres regényt, filmet követő darabjából Rába Roland rendező a fölös érzelmet igyekezett kilúgozni, Hamvai Kornél átíró és Béres Attila rendező meg a szellemességtől fosztotta meg eredményesen Feydeau-t. Szóval a pesti kőszínházakban megkezdődött a hűtött nézőterek kánikulai évada.
Az ugyan nem tudható, hogy a Tháliában látható hat családi jelenet szövegéből pontosan mennyi Hamvai és mennyi Feydeau, de ez nem is lényeges. Néhány mondat is tönkretehet egy darabot. Márpedig elég sok mai kiszólás gondoskodik arról, hogy a száz évvel ezelőtti Párizst inkább a jelenetek között megszólaló sanzonok idézzék föl. A szövegben éppoly zagyván keveredik a régi és a mai kor, mint Horesnyi Balázs túlméretezett díszletében a különféle bútorok, berendezési tárgyak. A hat jelenetből kétségkívül kiolvashatók egy házasság történetének állomásai az esküvőtől a válásig, egységes bohózati cselekmény létrehozása azonban szemlátomást nem is volt az átíró célja.
Az események alig kapcsolódnak egymáshoz, összeköttetést a szereplők személye teremt közöttük, a házasság problémája meg nem is mindegyikben játszik főszerepet. A lánykérés aktusát a már említett inas bolondítja meg, aki hipnózis útján dolgoztatja urát, és ugyancsak hipnózissal szeretné megakadályozni a kényelmes együttélésüket zavaró esküvőt. Aztán az anyós halálának álhíre fokozza a családi feszültséget, a gyermek érkezésének bonyodalmai pedig álterhesség formájában jelentkeznek. A legtöbb bajt különben is a kirúghatatlan inas okozza, akkor is, amikor az asszony a nagy meleg miatt lenge fehérneműben mutatkozik előtte, no meg a szemben lakó miniszterelnök, aki az ablakon át nagy érdeklődéssel követi egyre reménytelenebbül vergődő képviselőtársa családi életét.
Vígjátéki bonyodalmat okoz még a törhetetlen tábori porcelánkübli, amelyből néhányat természetesen porrá zúznak, a fékezhetetlen gyerekszáj, a macskapisi, és sorozatpoén akar lenni Saraux vidéki polgármester nevének magyar értelme. A laza dramaturgia és az alantas humorforrások ellenére persze még pöröghetnének az egyes jelenetek, akár elő is készíthetnék az utolsó kép őrü letét, a szenvedő férfiú fogorvosi székben tomboló bosszúvágyát, amely azonban csak szerencsétlen apósát éri el. Ám az események gyakran döcögve haladnak. Nincs kifutásuk, nincs idő igazán hatásos bonyodalmak felépítésére és alapos kiaknázására, amelyben Feydeau jobb műveiben utolérhetetlen.
A színészi játék sokszor menti a menthetőt, néha a menthetetlent is. Szombathy Gyula nemcsak rutinnal, de pontos mértéktudással végzi el kényesebb feladatait is, például a nevének aux végződésére figyelmeztető polgármester fontoskodását, azmeg az előadás legjobb ötlete, hogy a pszichiáter após mellett ő játssza annak unokáját is. Csányi Sándor mulya férjként gondoskodik a széttartó motívumok kapcsolatáról, Schell Judit mutatós házi szörnyként segít rá az ügyetlenkedéseiből, elemi balekságából fakadó bajaira. Szegezdi Róbert több inas mellett hírlapíró és államtitkár szerepében okoz mindenféle nehézséget, Kovács Vanda bába, cseléd és kikapós politikusfeleség színeiben pompázik.
Egri Katinak mindössze a szokásos anyósi kellemetlenkedések képviselete jutott, s ezt kifogástalanul teljesíti. Úgyhogy végül is lehet olykor kacarászni, ha nem is annyit, mint egy átlagos Feydeau-előadás alatt. Kánikulában így is jó. Sőt, talán a legjobb. Nem forrósodik fel túlzottan a hűtött nézőtér.
