Titkos nők Budapesten
– Önök egy olyan budapesti városnézésre jöttek, ahol jóformán semmit sem fognak látni – kezdi dr. Pető Andrea, a CEU Társadalmi Nemek Tudománya Tanszékének tanára, és mi e biztató kezdés után arra gondolunk, tulajdonképpen be is húzhatnánk a városnéző busz függönyeit, mert légkondicionálás ide vagy oda, azért a nap gorombán tűz befele. De a magyar történelem női vonatkozásaival is foglalkozó szakember (ezúttal túravezető) pontosít.
Azt ígéri, a kétórás utazás során sok – többnyire jelöletlen – helyszínt érintünk, de múltbéli történetek segítségével mögéjük pillantunk, hogy felidézzük azoknak a nőknek az emlékét, akik Budapest életében jelentős szerepet játszottak ugyan, ám a történelem labirintusában valahogy mégiscsak elvesztek, nevük méltatlanul feledésbe merült. A BUPAP (Budapest Aszfalt Projekt) Nők Budapest labirintusában elnevezésű buszos városnéző túráján hamar kiderül: bőségesen akadnak olyan nők, akik kikoptak a kollektív emlékezetből, holott nőegyesületek szervezőiként, civil aktivistákként, a szociális gondoskodás, a kultúra, a nevelés, a sport és a közélet területén munkálkodtak sikeresen, vagy csupán az élet egy-egy kitüntetett pillanatában váltak fontossá, ám akkor nagyon.
Itt van mindjárt Thuránszkyné, aki rendelőintézeti asszisztensből lett Budapest jelképe, minthogy annak idején, az utcán megpillantva őt Kisfaludi Stróbl Zsigmond úgy gondolta, róla mintázza meg a Szabadság-szobor pálmaágat tartó nőalakját. Mivel a körutazásra az Erzsébet híd lábától indulunk, a Gellérthegyre felpillantva elsőként tehát őt emlegetjük. Nem sokkal később, a Nemzeti Múzeumnál egy másik elfeledett nőről is szó esik, az Arany János-szoborcsoport egyik figurájáról kiderül: ő Széchenyi Alice grófnő, az első magyar női teniszbajnok, és mára már nemcsak ragyogó röptéi tűntek el az emlékezet süllyesztőjében, de ő maga is.
Ha már sportolók, akkor a műjégpályánál megtudjuk, hogy eleinte a korcsolyázás inkább férfiaknak volt ajánlott, amikor aztán a nők is jégre merészkedhettek, 1908-ban rögtön egy világbajnokot adtak az országnak (a magyar sport első világbajnokát!), Kronberger Lilit, aki később Kodály Zoltán ötletére mutatta be kűrjeit zenekísérettel. Ahogy a busz halad előbb a Belváros útjain, majd a Várban, lassacskán kiderül, bizony a nők – ahogy Pető Andrea fogalmaz – igencsak alulreprezentáltak a hivatalos történelemfelfogásban.
A Múzeum körúton a művészeket rendszeresen vendégül látó Vachott Sándornét emlegetjük, a Parlamentnél Slachta Margitot, az első magyar női országgyűlési képviselőt, miközben azért azt a tényt is leszögezzük: az első nő, aki –Deák Ferenc bosszúságára – bekerült a magyar parlamentbe, egy gyorsírónő volt. Jönnek egymás után a legendák Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés kiemelkedő alakjáról, Brunszvik Teréz grófnőről, az első magyar óvodaalapítóról, de szó kerül az egykori divatguru Rotschild Kláráról, valamint a szép emlékű Arizona mulató nagyasszonyáról, Rozsnyainé Senger Mariskáról is, aki mulatójával nemcsak a fővárosiakat kápráztatta el, de a walesi herceget, valamint arra tévedő arab sejkeket is.
Beszélünk aztán az 1800-as évek közepétől rohamosan szaporodó nőegyesületekről, arról, hogy tagjaik miképpen vették ki részüket az oktatásból, a nevelésből, a szociális munkából, a jótékonykodásból. Szóba kerülnek azok a XX. századi női tömegtüntetések is, amelyek a történelemkönyvek lapjaira talán ha széljegyzetként felkerültek. Az 1956. december 4-én tartott demonstráció például, amikor úgy 30-40 ezer nő állt némán, egy szál virággal a Hősök terén, zavarba ejtve még az orosz katonákat is.
A budapesti körutazás egy kitüntetett pontján a titokzatos (a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend által üzemeltetett és még Liszt Ferenc egykori fellépésével is büszkélkedő) Hermina-kápolnát látogatjuk meg, amelyet nem egy Hermina nevű szent tiszteletére építettek, hanem József nádor főherceg legkedvesebb lánya, a betegek ápolásával és a szegények segélyezésével foglalkozó intézményeket támogató Hermina Amélia Mária emlékére. És ez alkalommal nemcsak Hermina főhercegnő jótéteményeiről ejtünk szót, hanem megtekintjük a kápolnában látható, szoborba fogalmazott szent nőalakokat is, amelyek meghatározzák a kor követendő és a társadalom által is elfogadott női szerepeit is, a jótékonykodástól a gondolkodó társadalmi részvételig.
Visszafelé kanyarodván Lénárd Anna, a BUPAP programszervezője azt mondja, a Budapesti Aszfalt Projekttől várható még meglepetés, mert a jövőben is olyan túrákat szerveznek, amelyek a várost a szokásostól eltérő nézőpontokból mutatják be. Azaz éppen ilyeneket, mint ez. Amely lehetőséget adott arra, hogy komolyan elgondolkodjunk: egy társadalom mennyire becsüli meg nőtagjait, mennyire támogatja tevékenységüket, mennyire hálás az utókor közéleti szerepvállalásukért. Vagy akár csak egy gyönyörű leszúrt Rittbergerért, amely annak idején talpra ugrasztotta a jégpálya didergő közönségét.
