Csak hát képtelen voltam meghallgatni az anyagot, és az a baj, hogy ezt nem tudom maradéktalanul a teljes fegyverzetben támadó kánikulára kenni, eddig ugyanis senki nem mutatta ki, hogy a lakásban tartósan honoló 32 Celsius-fok robbanóelegyet alkotna az autotune-os vernyákolással. Egyszerűen nem ment és kész. A második próbálkozásnál már egészen a negyedik dalig jutottam, de aztán eszembe jutott, hogy hallgasson Justin Biebert, akinek két anyja van.

Ilyenkor olyan zene kell – milyen is? És mi is ez az ilyenkor? Ilyenkor nyáron olyan zene kell, ami mentes minden görcstől, kiszellőztet, és egészen evidens módon létezik – Georgia Anne Muldrow zenéje pedig ilyen. Tradíciószerűen ilyen méghozzá, már első, hat éve készített, Worthnothings című EP-je is ezt a magától értetődőséget hordozta. És a Seeds című, hetedik nagylemez folytatja a hagyományt, még ha nem is a diszkográfia legkiemelkedőbb darabjaként.

Kicsit úgy vagyok ezzel a nővel, mint az ismerős arcú, első ránézésre is ravasz megbízhatóságot sugárzó biztonsági őrrel a kerületi Aldiban, aki gyereknapon almát oszt, nem csak a gyerekeknek. Dalra ugyan nem fakad, de nem kizárt, hogy tudna énekelni amúgy. Ahogy nála, úgy Georgia Anne Muldrow-nál sem okvetlenül az adott napi tevékenységet érdemes vizsgálni, hanem a pályaívet. Egyet gondolunk Rónai kollégával, aki azt írta a Quarton, hogy a fiatal amerikai énekesnő sajátos értelemben vett folyamatzenét csinál.

Nem dalokban gondolkodik, legalábbis szűk neki a hagyományos dalstruktúrák adta keretrendszer. Nem az van, hogy rövid felvezető után elnyomja a versszakot, aztán üzembiztosan slágeres refrén következik, majd újabb verze, újabb refrén, és köszönjük, viszlát. Nem. Csak énekel. Utaztat, hova máshova: saját életébe, hiszen a legtermészetesebb módon áramoltatja a személyes érdekű apróságokat, amelyek zenévé nemesülve természetesen túlmutatnak magukon.

A bízvást undergroundnak nevezhető zenei közegben producerként is ismert Georgia Anne Muldrow általában a saját zenéire énekel,most először viszont teljesen másra bízta az alapok elkészítését. A hiphop kultbeat maker, Madlib egészen biztos kézzel kukázta össze az összesen 11 trackhez szükséges hangmintákat, loopokat. Az összhatáshoz hozzátesz még Dudley Perkins, aki a The Few-ra lehel némi rapet, s aki civilben is az énekesnő párja. (E kapcsolat egyébként a korábban közösen készített lemezek nyomán is ott van a zenetörténetben.)

Napsütés, száguldó táj, érzékeny vibrálás, burjánzó, pontosan könnyed, könnyeden pontos, ha kell, hűvös, ha kell, forró dallamok – ezt adja a Seeds. Ami valóban nem a pálya legizgalmasabb darabja, ezt készséggel elismerem, de a Husfriendért, a Kali Yugáért, a címadó dalért vagy a Kneecap Jellyért örökké hálás tudok lenni ennek a műfajközi utazónak, a neo soul egyik legkiválóbb képviselőjének, Georgia Anne Muldrow-nak.

(Georgia Anne Muldrow – Seeds; SomeOthaShip Connect 2012)