Sokat ártott Móricznak, hogy a kommunizmus idején bezzegíróként tartották számon – József Attilához hasonlóan –, s így kötelező lett olvasni, mint a dzsentrik kritikusát, a nép ismerőjét, magyarázta Tverdota. Ez csakhamar elvette az olvasók kedvét tőle, elkezdték unni, így Móricz az irodalmi purgatóriumba került. Mindez a rendszerváltás után változott meg, előbb az irodalomtudomány majd a kortárs írók fedezték fel újra (Esterházy, Grecsó) s kezdték terjeszteni: sokkal érdekesebb annál, mint ahogy annak idején az iskolában tanították. Jelenleg egy ízlésfordulat tanúi vagyunk tehát, melynek egyik árulkodó jele, hogy két éve megjelent Naplók első kötetének mind a háromezer példánya elfogyott.

Pedig messze nem olyan könnyű olvasmány, mint mondjuk Márai naplója. Ez abból is következik, hogy Máraival ellentétben Móricz csak elvétve írt igazi naplót (ezért is Naplók a kiadvány címe). Egyedül a ’29-es évben jegyzetel következetesen, létrehozva így egy 340 oldalas, vaskos kézirat-könyvet (a ceruzával írt eredeti dokumentumot meg is nézhettük a beszélgetés kapcsán). A következetesség oka egyszerű: ebben az évben úgy érzi, ötödszörre kerül válaszút elé, el kell hagynia az epikát a drámáért. A „színházi év” feljegyzésein kívül még egy napló ismert, az úgynevezett Bethlen-napló (a kötészeti mintapéldányt ajándékba kapja az Athenaeum igazgatójától). ’28 májusában kezdi el és a Bethlen-korszaknak kíván így emléket állítani, feljegyezni annak adalékait, hátha háromszáz év múlva egy kései utóda hasznát veszi majd. Ám a szépen bekötött, üres lapokat most sem tölti meg, csak néhány feljegyzésig jut. A többi kósza lapok, levelezések, tengernyi feljegyzés kusza tömegéből rajzolódik ki. Cséve Anna szinte darabonként illesztette ezeket egymás mellé, hogy végül a hatalmas mennyiségű hagyaték széttartó szilánkjai kiadják Móricz életének puzzle-képét. A különféle kéziratforrások miatt viszont sokkal intenzívebben láthatunk be a kulisszák mögé, mint Márai végig kézben tartott, kiadásra szánt naplója kapcsán.

Ám épp a lapokon kirajzolódó Móricz-kép miatt igazán fontos a kötet! Egészen más alak rajzolódik ki előttünk, mint akit a regények kapcsán elképzelnénk. Kiderül például, hogy mennyire grafomán: ha talál egy üres lapot, azt biztos teleírja. De az is, hogy nem tud mit kezdeni a körülötte lévő emberekkel, hacsak nem használja őket témaként. Egyetlen igazi barátja az íróasztal, másokkal nem képes foglalkozni. És az is, hogy menynyire tudatosan és tervszerűen építi fel az életművet. Második felesége, a színésznő Simonyi Mária miatt a színház világát készül bevenni. Egyrészt, mert még egy bukás is nagyobb ismertséget hoz, mint a kinyomtatott könyv, a pénzkereseti lehetőségről már nem is szólva, másrészt így udvarol Simonyinak, akiről később feljegyzi: rájöttem, hogy nem is annyira jó színésznő. Miközben népi regényei kapcsán azt hihetnénk, hogy leginkább a búzatermés hozamai érdeklik, itt kiderül: jobban izgatták a nézőtéri nevetések és a köhögések megszámlálása, felvonásokra lebontva. Hiszen ha a néző nem köhög, akkor a színmű képes volt lekötni a figyelmét. Ugyanakkor valóságos szociológiai felmérést végez a pénztárba bújva arról, hogy kik vesznek jegyet a darabjaira.

Az aprólékos munka ugyanakkor nem képes eltakarni, hogy alkotói válságban van. A Naplók első kötete az érzelmi válságról számolt be (ekkor lesz öngyilkos első felesége, Holics Janka), s talán ezért is tartott nagyobb érdeklődésre számot, hiszen mindenkit érdekelt a dráma írói szemszöge. Most viszont írásgörcsben szenved, a prózaírás elől a színházba menekül. Hiába szólítja fel az ötvenedik születésnapja kapcsán Ignotus a Nyugatban a regényírásra, inkább csak sértődés lesz az eredmény. A válságból a Rokonokkal jön majd ki a harmincas évek elején. Addig viszont a kísérletezés veszi át a terepet. Kísérletezik, hogy megnyerje magának a színházak publikumát, amely egészen más, mint az olvasók világa: jobb módú, úribb. Megint elkezd tervszerűen utazgatni, hogy felmérje, milyen műveltségű, és mit bír el a magyar vidék. Felkeresi a határon túli kisebbségeket (Erdélyt és Felvidéket), kapcsolatokat épít és közvetít az elszakadt területek és az anyaország között. (Ennek jó hasznát veszi majd, amikor a nemzeti koncentráció jelszavával átveszi a Nyugat szerkesztését.) Annyi energiát fektet a szemléletváltás kialakításába, hogy később az a vád éri: túlságosan közel került az establishmenthez, a Horthy kor uraihoz. Miközben folyton pénzhiánnyal küzd, hiszen a társadalmi életben betöltött szerep látszatának fönntartása, a túlköltekezés eladósodáshoz vezet. De neki, eltérően a többi rokontól, még adnak kölcsön. Tudják, hogy dolgozik, és majd visszafizeti. Így aztán mindenki belekapaszkodik – ennek élménye vezet végül a Rokonok megírásához is.

A hatkötetesre tervezett naplósorozat következő darabja már erről is szól. Leginkább viszont a Nyugat szerkesztésének éveit dokumentálja.