- Könnyen rábeszélték, hogy zsűritag legyen a POSZT-on?

FOTÓ: MÓRICZ SIMON

- Hét év után először akartam itt lenni, szörnyű helyzetben van a színház, a POSZT alkalom beszélni róla. Ehelyett a szőnyeg alá söpörték a problémákat.

- Már nem elég az évadértékelő cikke az Élet és Irodalomban?

- Minden évben megírom a POSZT idején a magyar színház állapotáról szóló nézeteimet, ennek semmi köze a mostani zsűrizéshez. Volt, aki felvetette, mivel itt vagyok, biztos nem fogok írni. Nem is értettem, minden szempontból a nyilvánosság híve vagyok.

- Úgy hírlik, Kerényi Imrét ellenpontnak ültették önnel szemben a zsűribe.

- Ez így van. Sokáig úgy tűnt, nem engednek be, kellemetlen embernek számítok, aki túl sokat bírál. Végül rájöttek, hogy így jobban jönnek ki a dologból. Kerényivel a zsűrizés éjszakáján elfogadtuk egymás véleményét, néha még egyet is értettünk. Például a Szentivánéji álom pozitív megítélésében. Abban is, hogy a debreceni Scapin nem jó. Purcarete a kedvencem, de ezt az előadást összecsapta. A román színészek jobban értik a színházi nyelvét.

- A válogatás egyezett az ízlésével?

- Ez nem ízlés kérdése, a válogatás szisztémáját és a válogatók kiválasztását vitatom. Az előzsűriben konszenzuálisan elismert színházi tekintélyeknek kell lenniük, a „friss szem” és a „rácsodálkozó tekintet” nem pótolja a megalapozottságot és a tájékozottságot. Egy fesztiválra az extrákat kell hívni, nem a banális középszert, amilyen a veszprémi előadás, Az értelem és érzelem. A filozófusnál és a Nordostnál nehéz eltekinteni attól, hogy a Katonában három fontosabb előadás született, köztük A mi osztályunk, amely megkerülhetetlen. Miféle inkompetens félelem tartotta távol Pécstől?

A vígszínházi Makrancos Kata szórakoztató produkció, de nem fesztiválra való. Az Egy lócsiszár virágvasárnapja a Nemzeti előadásában aktuálisan szólaltatta meg Sütőt, de kiütközött, hogy a főszereplője nem bírja a drámai terhet. A fehérvári Triónak sok híve volt, a darab igazi kommersz, de a társulat kitalált valamit, ami nézhetővé tette a műviséget. Meglepődtem, hogy zsűritársunk, a kitűnő litván Rimas Tuminas, aki a miénktől eltérő színházi nyelvet beszél, imádta. Ahogy a Scapint is, de ezt meg tudom magyarázni.

- Mit csinált volna Zappe László helyében, aki más előadásokat válogatott volna be, de a többiek leszavazták?

- Nagyon becsületesen járt el: el kell fogadni egy többségi döntést, és nyilvánosságra hozni a saját véleményt.

- Mit tartott fesztivál-előadásnak?

- A Szentivánéjit, a Vágyvillamost, ez utóbbi több díjat érdemelt volna. A Bányavirág a szívem csücske: új magyar darab, félig független színház Marosvásárhelyről, az előadás nagyon az övék. Nyirő-kultusz, álhazafiaskodás, népi szőttes helyett alkoholba merített szemléleti józanság, önirónia, groteszk valóság. Finoman balanszírozott tragikomikum. Szerettem a János királyt is. Jópofa pamflet, színészi díjra javasoltam, de egyedül maradtam. Szurkoltam a kolozsvári Hedda Gablernek. Ibsent gyakran unalmas ítélőszéki közvádlóként kezelik, de Andrei Serbantól éles szatírát kaptunk. Viszont túl direkten fogalmazott, és a színészi játék ettől kimódolt lett.

- Milyennek tartotta az évadot?

- Gyengének. Defenzívnek, bátortalannak, biztonságinak. Második Kádár-korszakot élünk, rosszabb kivitelben. Az elsőben „fű alatt” egységesebben opponálta a szakma a rendszert, és igyekezett kijátszani. Most a politikai klientúra megosztja, jobb- és baloldalra választja szét a szakmát. Vidnyánszky Attila és Kerényi Imre nyilvánosan kijelenti: eddig a balliberálisok voltak nyeregben, most jön a jobboldal, a baloldalnak meg a hét szűk esztendő. Ilyen a világon nincs, egyedül nálunk. Az ántivilágban is voltak politikai kinevezettek, de azért ennyire nyíltan nem manipulálták a pályázatokat. Ha van két jelentékeny színház a Teátrumi Társaság tagjai között, a kecskeméti és a debreceni, akkor kinek jutna eszébe „jobboldalinak” nevezni őket?

- Mi a jobboldali színház ismérve?

- Nincs ilyen. Azért jobboldaliak, mert többnyire a jobboldal klientúrájához tartozók juthatnak színházvezetéshez. A második Orbán-korban nem a fű alatt, hanem felette van igazodási kényszer. Az öncenzúra erősebb, mint Kádár alatt. Bizonyos témákat, konfliktusokat, drámai ideákat senki nem mer a színházban megfogalmazni. Pedig a tömeges szegénységről, a cigánykérdésről, az antiszemitizmusról, a rasszizmusról nem lehet nem beszélni. A mi osztályunk erről is szól, igen magas teátrális színvonalon: a múlttal való szembenézésről. Születniük kellene korérzékeny előadásoknak.

- Születnek, de főleg a független szcénában.

- Igen, ott vannak, ezért a politikai és a szakmai önkény a megszüntetésére játszik. A kőszínházak viszont „igényt elégítenek ki”, félnek a fenntartótól, az egyre igénytelenebb közönségtől, amelynek fokozatos romlásában maguk is vétkesek, és érthető okokból a túlélésükért küzdenek. Inkább meg sem fogalmazzák az evidens szakmai igényeket, elvárásokat, követeléseket. A POSZT kiváló alkalom lett volna, ha elhívják a kultúrpolitikai vezetőket.

- Ki jött volna el, mikor épp kulturálisállamtitkár-csere volt?

- Mintha időzítve lett volna. Amikor az új miniszter, Balog Zoltán azt mondja, hogy a Nemzeti Színházban irányváltásra van szükség, akkor azt kérdezem, mitől lett ilyen hirtelen a kultúra szakértője? Ki jogosította fel a verdiktre? Legföljebb arra jogosult, hogy megkérdezze, szükség van-e irányváltásra. Utána kérjen fel szakembereket, hogy írjanak tanulmányokat arról, milyen a Nemzeti Színház, és szerintük mi a küldetése. Ebből majd kiderül, szükség van-e irányváltásra. De ha ez előre el van döntve, minek a pályázat? Akkor a miniszter nevezze ki az igazgatót, és vállaljon érte politikai, esztétikai, gazdasági felelősséget. Mellesleg, miközben erről beszélünk, a társulat épp a brnói Nemzetközi Színházi Fesztiválon vendégszerepel.

- Mikor Görgey Gábor pályázat nélkül kinevezte Huszti Pétert, ő a felháborodás láttán gyorsan lemondott.

- Akkor még volt bátorsága a szakmának opponálni. Ha most a miniszter kijelentésére a szakma nem reagál, megérdemli a sorsát.

- Mit gondol, miért nem akart közös interjút önnel Kerényi Imre?

- Nem kedveli a párbeszédet, jobb szereti csak a saját hangját hallani, ahogy a mai hatalom általában. Kibírom valahogy. Kerényivel ellentétben, nem szoktam megfutamodni, legfeljebb vereséget szenvedek. Előfordult már. A zsűrizésnél mindketten kompromisszumkésznek bizonyultunk, és kizártuk a politikát. Ettől függetlenül, ami az esztétikai és színházi kérdéseket illeti, nagyon távol állunk egymástól.