A Munkácsy-képet elemző Festékvizsgálati Laboratórium vezetője, Végvári Zsófia 2005 óta foglalkozik festmények természettudományos vizsgálatával. A 2008-ra összeállt műszerparkból felépített labor egy kicsit olyan, mintha a CSI filmsorozat helyszínelőit látnánk: hordozható fekete és acélbőröndök rejtik a vizsgálatnál használt gépparkot. A hazánkban egyedülálló módszer nyugat-európai rendszerekre épül.

A műtárgyak megítélését, eredetiségének eldöntését eddig döntően művészettörténészekre bízták, akik az alkotó stílusjegyeit keresik a képeken. – Ez is fontos – mondja Végvári Zsófia, aki a festményvizsgálat mellett éppen művészettörténeti PhD-ját írja –, de a stílusjegyek összehasonlító elemzése sok esetben nem elég a mű szerzőjének meghatározásához. A stílus viszonylag könnyen leutánozható, de egy festmény fizikai és kémiai komponenseit nem lehet reprodukálni. A magyar műtárgypiacon nagyon sok a hamisítvány, melyeket legegyszerűbben a fehér komponensek mérésével már ki lehet szűrni. A leggyakrabban hamisított szerzők közé tartozik Rippl-Rónai József, Vaszary János, Bortnyik Sándor, Koszta József, Munkácsy Mihály és Szinyei Merse Pál. Az ő szerzőségük egy alapvető festékösszetétel-méréssel is kizárható vagy megerősíthető. A labor által elvégzett vizsgálatok objektívek, a módszer teljesen egzakt, manipulációra nincs lehetőség, hiszen az eredmények bármely hasonló felszereltségű laborban ellenőrizhetőek.

A magyar CSI-osok nem foglalkoznak az adott kép történetével, az alkotóval, a művészettörténeti szakvéleménnyel, csak a festmény tulajdonságait és komponenseit vizsgálják. Pontosan meghatározzák a festményen használt festékek korát, ami segítséget nyújt az alkotás pontos keletkezési dátumának kiderítéséhez. A komplex kémiaiösszetétel-kutatás nagy pontossággal tudja meghatározni a festmény készítéséhez használt alapanyagok gyártási idejét, de vannak olyan esetek, amikor a szennyeződések hordozzák a festék földrajzi „születését”. A vászon, a festék és a lakk is öregszik, a felület reped és oxidálódik – ezek mind-mind olyan fizikai és kémiai tulajdonságok, melyek egy festménynek és akár egy szerzőnek is egyediséget biztosítanak. Munkácsy például realista munkáin egy saját keverékű bitument használt, emiatt feketednek be a legszebb művei – említi Végvári Zsófia. A színeket pedig mérőműszerrel elemzik, ezt szemcseelemzéssel kombinálják.

Az anyag összetételéből arra is következtetni lehet, hogy a látható színt – például a lilát – kikeverték-e, vagy tubusos festéket használtak-e. (1840 óta alkalmaznak tubusos festékeket.) A festménymeghatározást segíti, hogy a szakemberek tudják, egyes festékeket mettől meddig használtak. A megannyi egyéb szakmai ismeret birtokában a labor 2-5 év pontossággal be tudja lőni egy festmény keletkezési idejét. Ez a találati pontosság az 1850–1950 közötti évszázadra igaz, hiszen a labor az ebben a korszakban gyártott festékek meghatározására specializálódott. Korábbi korszakokat is vizsgálnak, de nem garantálják az előbb említett pontosságot – mert akkoriban nem változtak olyan gyorsan a festékreceptek. Ott is léteznek mérföldkövek, hiszen tudjuk, hogy 1720 körül kezdték például használni a poroszkéket, 1828–30 körül festettek először ultramarinkékkel.

Az átfestések kutatásához használt hordozható röntgenberendezés kimutathatja egy a kép felszíne alatt rejtőző esetleges vázlat, egy másik kompozíció részleteit, melyek nagy segítséget nyújthatnak festészeti analógiák és párhuzamok keresésénél. A fotótechnikai vizsgálatok közül az infravörös felvételeken a festésmód az, ami jól kimutatható; ceruza-, ecset- vagy szénvázlat különíthető el egymástól, ugyanakkor a sötét színek (mondjuk a mesterséges bitumen vagy a Van Dyck-barna) sok esetben átlátszó lesz, így egy esetleges besötétedés miatt eltűnt szignó is kimutatható. Az UV-megvilágításban könnyen megállapítható, hogy hol restaurálták, javították a képet, milyen jellegű sérülések és hány réteg lakkozás található a festményen. A mikroszkópos vizsgálatokkal a festmény felületét, így a repedéshálóját vizsgálják. A részletfelvételek sok mindent elárulnak az ecsetvonásokról, a lerakódott koszrétegről: a művészre jellemző színhasználat egyedi, mint ahogy a festésmód, az ecsetkezelés és a festékek kombinációja is.

– A festmények hamisítása nem új keletű, így a legtöbb tulajdonos csalódva távozik a laborból, hiszen a hozzánk bekerülő festmények közel 60-70 százaléka nem az, aminek látszik. Ez mindenképp elgondolkodtató arány – mondja Végvári Zsófia, aki munkatársaival épp egy olyan különleges festményt vizsgál, melynél az ő kutatásuk derítette ki, hogy a látható tájkép alatt egy babát tartó kislány van. Sokszor történik meg, hogy az alkotó átfesti saját művét. Volt olyan eset is, hogy két korábbi mű lapult a látható kép alatt.

A csoport vezetője ugyanakkor azt is tudja: néhány művészettörténész nagyon nem szereti a náluk folyó munkát, mert a labor munkatársai több kép esetén is cáfolták néhány állításukat. A képhamisítók kevésbé aggódnak. És ami különösen érdekes, hogy egyelőre a galériatulajdonosok sem izgatják magukat, annak ellenére, hogy általában az ő aukcióikon cserélnek gazdát a hamisítványok. Eddig legalábbis nem keresték a laborral a kapcsolatot. Arról mégsem beszél szívesen Végvári Zsófia, hogy miként reagálnak a tulajdonosok a rossz hírre, miszerint hamisítványt vettek, olykor akár száz-kétszázmillióért. Tény viszont, hogy néhány festmény több alkalommal is megfordult már a laborban.

Visszatérve a Móra múzeum képéhez, most az a kérdés, hogy mi lesz a sorsa a vizsgálatok után. Végvári Zsófia szerint ha a kémiai-fizikai elemzés alapján a festmény „belefér” Munkácsy művészetébe, már csak a művészettörténészeknek kell stíluskritikai alapon elfogadniuk a szerzőségét.

Végvári Zsófia nem rejti véka alá: akad kép, amelyik már többször is megfordult náluk