Valamit nagyon akart az underground
NOL PRESSZÓ: Mi a különbség a heavy sanzon, a kísérleti hangcsokor és a hardcore operajajj között?
KISS TIBOR: Ezek az általunk kreált elnevezések a Quimby stílusára. Sokszor kérdezték, milyen zenét játszunk, próbáltunk valamit mondani, csak hogy ne kelljen azt válaszolni: underground rock vagy alternatív. Leheletnyivel költőibbek akartunk lenni, ezért találtunk ki ilyen kifejezéseket az újságíróknak.
NOL PRESSZÓ: Ha festesz, hallgatsz zenét, vagy inkább a csendet választod?
KISS TIBOR: Nagyon sokszor hallgatok zenét. Ha nem így tennék, valami hülye mondat keringene folyamatosan a fejemben. A telefonomról szól a zene, tölteni kellene rá újakat, mert már unásig hallgattam a mostaniakat. Festés közben veszem végig azokat a szólólemezeket, projekteket is, amelyeket nehezebb hallgatni. A műterem csendes, így háttérzenére is tudok figyelni. A csenddel sincs bajom, akkor karakteresen szólalnak meg az apró zörejek például, ha leteszek egy kulcscsomót. Bár ha a saját szuszogásomat hallom, az néha zavar. Zárt térben szeretem, ha valami duruzsol, gitározom mondjuk. A természetben viszont szeretem a relatív csöndet is.
NOL PRESSZÓ: Hétfő még mindig szakszervezeti nap a zenekarok életében?
KISS TIBOR: A kilencvenes évek végén neveztük el a hétfőt szakszervezeti napnak a régi Süss fel nap klubban! Azon a napon kevés buli, koncert van. Mi viszont, akik egész hétvégén játszottunk, nem tudtunk még hétfőn sem aludni, ezért önmagától kialakult ez a nap. Átdumáltuk a dolgokat, hogy kinek hogy sikerült a koncertje, milyen új cucca van, beszélgettünk arról, miket lehetne csinálni. Valamit nagyon akart tenni az underground, rajta voltunk azon, hogy minél jobb bulikat szervezzünk. Csak pár évig tartott ez a szakszervezetinap-dolog, de bármelyik hétfőn lementünk, garantáltan találtunk 8-10-12 zenészt.
NOL PRESSZÓ: Követed, fontos neked a politika?
KISS TIBOR: Csak annyi, ami nagyon érint. Teljesen fölösleges foglalkozni a hétköznapi politikával, a sárdobálással. Nem tetszik, ahogy ez zajlik, de mit lehet tenni? Ugye mindenki a saját területéről tud egy picit többet. Látom, milyen baromságok történnek a kultúrában. Nem így kéne. Egyrészt indokolatlanul milliárdokat dobnak ki az ablakon, másfelől pici segítségeket is elvesznek.
NOL PRESSZÓ: Hol érzed a kultúra területén, hogy túl sok pénzt dobnak ki?
KISS TIBOR: Volt vidéken egy hely, mondjuk az ország ötödik legszegényebb városában. Direkt nem mondom a nevét. Jó játszóhely, régi mozi, sokat koncerteztek ott a zenekarok. Felújították egymilliárdból, beszékezték, így háromszáz férőhelyes, puccos, ülős hely lett, amit csak egyféle célra lehet használni. Mivel ilyenből volt több is a városban, itt már nincsenek igazából programok. Három hónapban egy lenne, de az is elmarad az érdeklődés hiánya miatt. Magyarán kuka. Megfontolatlan befektetés. Jól tudom, úgy lehet pénzt kiszedni az építkezésekből, ha horribilis felújításokat csinálunk, vagy lebontjuk és újrateremtjük. De ez itt nem megoldás, és csak nagyon keveseknek jó. Tudjuk, ilyen ügyekből rengeteg van.
NOL PRESSZÓ: Eltűnnek a régi helyek?
KISS TIBOR: A művelődésiház-rendszernek is vége. Megszűntek, nem lett helyettük semmi. Az épületek állapota meg csak romlott. Aztán a kocsmárosok színpadot ácsoltak, és ott játszottak a zenekarok. Mostanában néha építenek egy szép kulturális épületet, ami a kultúrának csak egy szeletét szolgálja ki. Inkább kirakat kultúrpolitikához tartoznak, kezdve a MüPától. Vannak olyan törvények is, amelyek a játszható helyeket tulajdonképpen használhatatlanná tették a West-Balkánban történtek óta. Ami ott történt, óriási tragédia, de nagyon szélsőséges eset, az emiatt hozott szabályozás viszont átgondolatlan. Kétezer-ötszáz fős sportcsarnokok háromszáz emberre kapnak engedélyt. Talán érdemes volna levonni a tapasztalatokat, és újragondolni a szabályozást.
