Kenyérért cirkuszt

Sorozatunk eddigi tanúsága szerint a legsikeresebb televíziós hatalmak mögött általában egy patinás filmstúdió, vagy egy szokatlan, vadonatúj koncepció áll. Az NBC Universal határozottan megcáfolja az ilyesfajta sekélyes megállapításokat, és bebizonyítja, hogy éppen elég, ha egy vállalat csatornakínálata az átlagos hobbitévénézők igényeihez igazodik.

A „pávás” cég, az NBC Universal – testhosszal megelőzve a Walt Disney Companyt – a Times Warner és a Viacorn után a világ harmadik legnagyobb televízió tár sa ságának számít. Adópalettája százféle színben pompázik: teljes csatornákat szentel pénzügyi és gazdasági híreknek, különféle talkshowknak, krimiknek, életmód- és trendtanácsadóknak. Bevétele oroszlánrészét mégsem az ezerarcúságának, hanem a korszakalkotó sorozatainak köszönheti: piacra dobta többek között a Knight Ridert, a Jóbarátokat, Az elnök embereit és a világ leghíresebb sürgősségi osztályán játszódó Vészhelyzetet.

A magyar tévézők elsősorban a sikersorozatokat sugárzó csatornát, a Universal Channelt ismerik. Állandó régebbi szériái mellett rendszeresen áll elő újakkal, amelyeket következetesen „exkluzív tartalomként” emleget, így is erősítve a nézőkben azt az érzést, hogy egyszeri és megismételhetetlen alkalmat hagynának ki, ha elmulasztanák az induló műsor premierjét. Mehet-e a sorozatok epizódjainak sokasága a minőség rovására? Vagy inkább álljanak kevesebb, de nívósabb részekből? Habár a Universal Channel magyar honlapja inkább tájékoztató jellegű, mintsem hogy belemenjen holmi személyeskedésbe, a csatorna blogja hetente frissülő bejegyzésekkel buzdítja a nézőket, hogy egy-egy aktuálisnak tűnő problémáról gondolkodjanak.

 

BOTRÁNY

„Karakterek, mint mi” – így reklámozza filmjeit a UNIVERSAL CHANNEL. Lehet, hogy van, aki olyan szeretne lenni, mint Monk, a flúgos nyomozó, vagy Walker, a texasi kopó, ám valószínűleg kevesen bújnának a csatorna új hőseinek bőrébe. A Botrány – Piszkos titkok egy krízis-kommunikációs cég életét ülteti át az amerikai akció-dráma sorozatok világába. Olivia Pope, a Fehér Ház egykori kommunikációs igazgatója, ügyvédi irodát indít. A  magabiztos fiatal nő azonban nem tyúkperekből keresi a kenyerét. Pro hackerekből, ügyvédekből és magánnyomozókból álló csapatával a botrányok megelőzésére szakosodik: az a feladata, hogy eltussolja a politikai elit kényes ügyeit. A többnyire orvosi sorozatokat (Grace Klinika, Dr. Addison, Dzsungeldokik) jegyző Shonda Rhimes új alkotását néhány héttel az amerikai premier után, május 8-tól tűzte műsorára a UNIVERSAL CHANEL.

Botrány Piszkos titkok
Botrány Piszkos titkok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.