TURCZI ISTVÁN: Az utóbbi időben olyan érzésem van, hogy egyre közelebb kerülök Afrikához. Az egyik volt gambiai nagykövet valamelyik nap azzal az ötlettel állt elő, hogy fordítsák le a verseimet wolofra. Persze, mondtam neki, szerintem is nagyon szépen kijönnének a metaforák bármelyik afrikai nyelven. Látszott rajta, hogy teljesen bolondnak gondol, de mindegy, mert végül valóban éppen egy nagyon helyes gambiai nő dolgozik a verseimen.

MAGAZIN: Amikor valaki lefordít egy irodalmi művet, automatikusan újraértelmezi. És amikor elszavalja? Ráadásul zenét is ír hozzá?

DAGADU SENA: Valószínűleg Márkos Albert többek között azért kért fel engem, hogy dolgozzunk együtt a W. H. formációban, mert tudta, még sohasem csináltam hasonlót, és biztosan vicces lesz. Igaza volt: tényleg nem voltam kifejezetten „Shakespeare-fan”, a szonettek nagy részével akkor találkoztam először, amikor kiválogattuk őket. Nem egyénileg fejtettem meg a verseket, hanem együtt dolgoztunk rajtuk. Mindenki hozott valamilyen zenét hozzájuk, rengeteg témát pedig a próbákon találtunk ki. Végül több mint a számok fele improvizáció lett.

MAGAZIN: Ha már Shakespeare-nél tartunk: állandó vita tárgyát képezi, hogy kell-e modernizálni a több száz éves szövegeket. Nem halványul el annál inkább az eredeti jelentésük, minél többször újrafordítják őket?

TURCZI ISTVÁN: Mindenképpen jó, ha a drámát a színpadhoz igazítják. Lehet, hogy jól hangzik a régies nyelv, de ha mégsem – vagy elriasztaná a nézőket –, a rendezőnek egyszerűen elő kell vennie Nádasdy Ádámot, mert az ő fordításai zseniálisak. Ésszel kell közelítenie a műhöz, hiszen az a feladata, hogy közelebb hozza a közönséghez. Nézze meg például Kenneth Branagh rendezéseit és alakításait: fantasztikus érzékkel modernizálja Shakespeare-t.

DAGADU SENA: Igen, de az iskolában mindenképpen az eredetit tanítanám, hogy a gyerekek megismerjék azt a stílust, amelyben ezek a drámák születtek, mert ez a régi nyelv is a kultúra része. Másrészt pedig én is örülök, ha tudom, hogy melyik számból készült az a remix, amit éppen hallgatok.

TURCZI ISTVÁN: Neked is és nekem is kettős felelősség jutott: úgy kell újat teremtenünk, hogy közben vigyázunk a régire. Egy időben költészeti „remake-eket” írtam.

MAGAZIN: Amolyan Így írtok ti!-jelleggel?

TURCZI ISTVÁN: Nem, szó sem volt erről. Kiválasztottam egy-egy művészt, akinek a stílusát és a technikáját felhasználva teljesen új verseket találtam ki. Tudtam, hogy a hagyomány kötelez: az a cél, hogy megszüntetve megőrizzek valamit. Így van ez mindenkivel, aki alkot: amellett hogy a maga módján valamit megváltoztat, tiszteletben tartja az elődeit. Mint egy folyó, amelyik mindig az általa lemosott hordalékból épít valami újat.

DAGADU SENA: Sokat röhögtünk, mialatt a szonetteken dolgoztunk: fogtuk a fejünket, hogy Shakespeare biztosan forogna a sírjában, ha hallaná, mit művelünk. Nagy felelősség olyan költő műveihez nyúlni, akit mindenki ismer.

MAGAZIN: A könyvesboltok eladási listáit összesítő felmérések meglehetősen cudar képet mutatnak a magyarok szépirodalom fogyasztási szokásairól.

TURCZI ISTVÁN: Normális, hogy sokan olvasnak bestsellereket. Ez a műfaj nem új keletű, mindig is nagy népszerűségnek örvendett, de attól még a helyén kell kezelni: soha nem szabad összemosni a szépirodalommal.

DAGADU SENA: Hogy szerettük az ilyen könyveket a leánykollégiumban! Állandóan bújtuk őket. Imádtuk az érzelemtől és mindenféle viszályoktól túlcsorduló, felületes sztorikat.

TURCZI ISTVÁN: El tudom képzelni, mi mehetett ott! Milyen jó lehet egy ilyen iskolában gyóntatópapnak lenni! Visszatérve: örökké lesznek, akik szépirodalmat akarnak olvasni. Igaz, aki nem ír bestsellereket, elfelejtheti, hogy megéljen a művészetből.

DAGADU SENA: A lemezeladáson már régen nem fejfájózunk mi sem: a többség úgyis azt tölt le, amit akar. CD-t alig vesz már valaki. Nincs más hátra: minél több helyre el kell menni, sokat kell színpadra állni. A zenei közélet állandóan változik, és eltart egy darabig, amíg az emberek és az előadók megtanulják, hogyan kezeljék ezt az önmagát fenntartó rendszert.

TURCZI ISTVÁN: Fontosnak tartom, hogy hidat építsünk a művészeti ágak között. Amikor valahol felolvasok, általában hívok magam mellé zenészt, táncost vagy képzőművészt is. Kerekebb így a program, több embert vonz, és közelebb hozza egymáshoz az alkotókat. Nagyon örülnék neki, ha egyszer veled is sikerülne összehozni egy előadást! Irtó jó klubok vannak a belvárosban, szépen meg lehetne rendezni valamelyik romkocsmában: a fények és a dekoráció sok helyen majdhogynem adott, már csak egy színpadot kell felállítani.

MAGAZIN: Az Erotikon sem kizárólag verseskötet.

TURCZI ISTVÁN: Pontosan erről beszélek: a verseim Eifert János ragyogó aktjaival együtt válnak egy egésszé.

DAGADU SENA: A zene is teljesen átlényegül, ha társítanak hozzá valami mást. Ghánában szokás, hogy összeülnek a kocsmában, és teljesen spontán módon, egymásra válaszolva rappelni kezdenek: gyakorlatilag történeteket költenek. Akinél hangszer van, zenél hozzá, szabadon be lehet szállni. Több ez, mint egy egyszerű koncert, az embereket nagyon magával viszi, amikor közösségben alkothatnak, ha csak egy kis ideig is.

TURCZI ISTVÁN: Az én fájdalmam az, hogy hiába kötjük össze sikeresen a különféle területeken tevékenykedő művészeket egymással és a közönséggel, a generációkat elválasztó szakadékokat még mindig nagyon nehéz átívelni. Az idősek imádják szidni a fiatalokat, a fiatalok pedig legyintenek, mert ósdinak tartják, amit a szüleik gondolnak.

MAGAZIN: Mondjuk ki: azok a középkorúak, akik csak messziről ismerik a mai tizenéveseket, egyenesen bunkónak, alulműveltnek és érdektelennek kiáltják ki őket.

TURCZI ISTVÁN: Ennek a felfogásnak teljesen ellene vagyok. A mostani fiatalok hihetetlen dolgokat produkálnak, ráadásul sokkal gyorsabban gondolkodnak, és ha valamilyen problémára kell választ keresniük, nagyon kreatív megoldásokkal tudnak előrukkolni. Más az észjárásuk, és ez időnként valóban zavarba ejtő.

MAGAZIN: Mi a helyzet a most felnövő, „pályakezdő” költőkkel?

TURCZI ISTVÁN: Vannak közöttük nagyon tehetségesek, de nem irigylem őket. Sokan képzelik, hogy az internet segít megmutatni magukat a világnak, s már csak egy lépés választja el őket az ismertté válástól. A folyamat éppen ellenkező: úgy kitágult a tér, annyi lett a lehetőség, hogy elvesznek a tömegben. Hiába tölthetik fel korlátlanul a verseiket, soha nem volt ennyire nehéz kitűnniük a tehetségeseknek, mint most. A Parnasszusban megszűröm azokat, akik elküldik az írásaikat, senkit sem jelentethetek meg sajnálatból.

MAGAZIN: Költő apa gyermekeként valószínűleg ki sem lehet kerülni az irodalmat.

TURCZI ISTVÁN: A klasszikusok végig ott voltak a fiaim életében, de az idősebbikről már korán kiderült, hogy a reálvonalon fogja megtalálni a helyét. Középiskolásként megnyerte a NASA ösztöndíját, részt vett a pasadenai bolygóközi irányítóközpont Mars-programjában. Most informatikusnak tanul. A fiatalabbik valamikor a szememre hányta, hogy még soha nem írtam neki verset. Tavaly karácsonyra kapott egyet ajándékba, azóta sokkal bensőségesebb a viszonyunk.

MAGAZIN: A kislánya ismeri a Bóbitát?

DAGADU SENA: Nem, még nincsen túlzottan otthon az irodalomban, egyelőre inkább csak zenél. Nagy kedvencei a régi angol gyerekversikék és dalocskák, azokat betéve tudja.

MAGAZIN: Mihez kezd vele a fesztiválszezonban?

DAGADU SENA: Még ki kell derülnie, de valahogy megoldjuk. Szerencsére jól mozdítható gyerek, szeret utazgatni, sokfelé magammal vihetem. A múltkor is lent voltunk kettesben a Balatonon egy hétvégére, és nagyon élvezte. A téli hónapokra hazamegyünk Ghánába, mert rosszul viselem a hideget.

DAGADU SENA VERONIKA

SZÜLETETT: 1983. február 3-án, Accrában, apja ghánai.
FOGLALKOZÁSA: énekes. A zene egész gyerekkorát átitatta: kiskorától fogva minden lehetőséget megragadott, hogy szerepeljen, a hiphop műfaja kamaszként kezdte érdekelni. 2001-ben költözött Magyarországra, a University of Hertfordshire budapesti tagozatán tanult közgazdaságtant és marketinget. Két évvel később kiadta első szólólemezét, a First One-t. Legtöbben a 2005-ben alakult Irie Maffia géppuskatorkú énekesnőjeként ismerik, tagja volt a Barabás Lőrinc Eklektricnek, de számos más külföldi és itthoni zenekar állandó és vendégtagjaként is lehet találkozni a nevével. Nyáron jelenik meg a második albumuk a 2006-ban alakult Shakespeare-szonetteket feldolgozó W. H. formációval. Kislánya, Kekeli karácsonykor múlt egyéves.

DAGADU SENA VERONIKA AJÁNLJA

KÖNYV: ZORA NEALE HURSTON: THEIR EYES WERE WATCHING GOD

Egész egyszerűen varázslatos.

FILM: TRÓNOK HARCA

Lebilincselő sorozat, a legtöbb nagy költségvetésű mozifilmet maga mögé utasítja színészi játék, látvány és történet tekintetében is.

ZENE: ELO AND FOKN BOI: THE FOKN DUNAQUEST IN BUDAPEST

Mert egyrészt családban készült, másrészt pedig iszonyat vagány.

TURCZI ISTVÁN

SZÜLETETT: 1957. október 17-én, Tatán.
FOGLALKOZÁSA: Költő, író, műfordító, szerkesztő, művelődésszervező. Az ELTE BTK angol–magyar–finnugor szakán szerzett bölcsészdoktori fokozatot. Dolgozott éjszakai portásként, volt talajminta-vételező és gépkocsivezető. 1983–1988-ig a Művelődési Minisztérium irodalmi és művészettájékoztatási munkatársaként, majd szabadfoglalkozású íróként és újságíróként, rádiós szerkesztő-műsorvezetőként ismerték. 1995-ben alapította a Parnasszus irodalmi folyóiratot, melynek mai napig is a főszerkesztője. 1999-ben újraindította a magyar Playboyt, 2000-ig állt a lap élén. A Magyar Írószövetség költői szakosztályának elnöke, a Magyar PEN Klub alelnöke, az UNESCO World Academy of Arts and Culture kitüntetettje. József Attila-díjas költő, sok más hazai és nemzetközi elismerés mellett 2010-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjat is elnyerte. Két fiú édesapja.

TURCZI ISTVÁN AJÁNLJA

KÖNYV: JÓZSEF ATTILA ÖSSZES

1956-os zsebkönyvkiadás: amióta élek, velem van, elkísér...

ZENE: SENA: LIVIN’ & LOVIN’

Sade elszégyellné magát, hogy így is lehet.

FILM: TRÓNOK HARCA

Amikor a mese elszabadul: szépség és brutalitás szériában.

FOTÓ: BIRTALAN ZSOLT