A hotel zajai..., mondja valaki a távolban.

Csuganov volt a fókaidomár, sziszeg a sarok felől egy nő. Tarupofszkij, dörmögi egy férfi. Csuganov, mondja konokul a nő.

Bemutatom az életrajzírómat, vihog fel egy lány.

Szerintem Arankát elcserélték, közli tárgyszerűen egy rekedtes hang a füst túlsó oldaláról.

Drótburgonya, mifelénk így mondják, suttogja valaki.

Bámulok kifelé az ablakon, embereket látok, sok különbség nincs közöttük.

Utolsó munkanapomat töltöm a Mah Jong kávézóban, holnaptól beszélgető ember nélkül telnek majd itt a napok. Nincs több történet, ezerfelé hasadó szófolyam, maradnak a füstpamacsok, az életrajzírók, és talán Csuganov fókaidomár is marad.

Belép az ajtón egy puha, mosolytalan fiatalember, az arcát akárha ügyetlen rajzoló készítette volna. Jellegtelen, érzelmektől mentes fakó tekintet. Mintha már láttam volna valahol. Leül, rám néz.

Szóval maga az?, kérdezi.

Igen, bólintok. Fogy az időm, kezdjen bele, sürgetem türelmetlenül.

Néha azt hiszem, hogy én nem is létezem, kezdi fásultan.

Én, saját magamról biztosan tudom, vetem közbe, csak hogy megzavarjam.

Uram, ez nem filozófia, ez maga a valóság, néz rám ismét a férfi, szeme olyan, mint az iszap, szája sarkában finom habok pukkannak. Nekem nincsenek szokásaim, tárgyaim, gondolataim, barátaim sincsenek, folytatja. Nem tudom, hogyan kellene élnem az életet. Tétova vagyok, félénk és ügyetlen. Álmodni is csak óvatosan merek. Messzi világokról pláne. Néha a főtér szoboralakja mögé óvakodok, hogy amikor a turisták fényképezik, én is rákerüljek a képre, amelyet aztán valami távoli országban nézegetnek majd. Én így jutok el külföldre. Egyszer megpróbáltam lelkesedni egy sztárért, de Dalibor Jandánál komolyabb előadóra gondolni sem mertem. Eseményekre nem járok, beszélgetni nem szoktam. Az öltözékem érdektelen, nem vonom magamra semmivel az emberek figyelmét. Hanem egy évvel ezelőtt...

A férfi itt megakad, mintha még mindig zavarná az, ami egy évvel ezelőtt történt.

Szóval egy évvel ezelőtt, folytatja végül, amikor a főtér felé sétáltam, és igyekeztem elvegyülni a tömegben, észrevettem, hogy a szemközti járdáról valaki erősen figyel. Zavarba jöttem, próbáltam minél meszszebb kerülni tőle, ám az ismeretlen utánam eredt, rövidesen mellém ért, majd erősen az arcomba bámulva megszólított.

Ne haragudjon, mondta, de figyelem már egy ideje a szemközti járdáról. Noha ön, megbocsásson, nem feltűnő jelenség, ami ez esetben nem is baj. Sőt! Filmrendező vagyok, és készülő filmemhez egy semleges, átlagos embert keresek. Olyat, aki nem vonja magára az emberek figyelmét, aki, szabadjon így mondanom: viszonylag jellegtelen. Mit akar?, kérdeztem tőle idegesen. Főszerepet kínálok, mondta erre a férfi, és biztatóan mosolygott. Főszerepet, amely hírnevet hoz, pénzt, jólétet és az átlagosnál sokkal érdekesebb életet. Főszerepet kínálok, elfogadja?

Mit válaszolt?, kérdezem undorodva a férfit, aki haltekintettel pislog.

Elfogadtam, böki ki nagy sokára. Elfogadtam, pedig tudtam, hogy nem lenne szabad. A film sikeres lett, és mivel – pláne a filmes szakmában – mindenki valamilyen akar lenni, sőt nagyon valamilyen, hirtelen megnőtt irántam a kereslet, hiszen semleges, jellegtelen szereplőkre mindig szükség van. Csakhogy én úgy gondolom..., folytatná a férfi, de én az órámra pillantok, és felállok.

Unom magát, mondom neki. Maga egy seggfej.

Aztán veszem a kabátomat, a kalapomat, és lassú léptekkel kimegyek a kávéházból. Pár lépésre a kijárattól még visszanézek, és látom, hogy a férfi megkönnyebbülten mosolyog.

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

Újságíró, publicista, a Népszabadság főmunkatársa.

I!

Négy tárcaszerző váltja egymást ezen az oldalon:

06. 22.

FÁY MIKLÓS Zenekritikus, színház-, filmés ételbíráló, a Népszabadság állandó munkatársa.

06. 29.

KARAFIÁTH ORSOLYA Kultúrdémon: költő, performer, publicista és minden más, három verseskötete és két lemeze jelent meg.

07. 06.

PARTI NAGY LAJOS Költő, író. Budapesten él. Legutóbbi kötete: Fülkefor és vidéke (Magyar mesék), Magvető 2012.