A HÉT KÉPE

Az emberi méltóság kapcsán, a privát szférára és a magánéletre ható reklámmal kezdtem foglalkozni.

A projekt megvalósítására olyan, számomra speciális teret választottam, ahol talán a legjobban érzékelhető a reklám érzékekre való hatása. Egy nagyobb áruház felépített álomlakásaival rengeteg olyan embert vonz, aki nem engedhet meg magának hasonló berendezést. A reklám koncepciója több okból is erős. A legfontosabbra, az otthonérzésre hat. A gondolkodástól mentesíti a látogatót, készen vásárolhat, előre kialakított lakásokat, nappalit, gyerekszobát stb. Nagyobb volumenű vásárlásra buzdítva, egész élettércsomagot kínál.

Látszólag segítő szándékkal befolyásolni próbálja a döntést, átalakítani a magánszférát. Úgy érzem, ez elvesz a szabadságból, mégis vannak emberek, akiket vonz. Megfigyeléseim során egyre jobban körvonalazódott bennem a hely groteszk jellege. Kellemes időtöltés barangolni a szobák közt, a kiépített folyosókon, mintha az állatkertben lennék. A kijelölt ösvényrendszerben haladni és megcsodálni az útvonal mentén található érdekességeket: adott esetben lakásokat. Erre az abszurditásra próbáltam reflektálni képeimmel. Karaktereim és a tér viszonya reagál a helyiség önellentmondásos jellegére. Egy-egy térrészlet színpadias kiemelése és a karakter helyzete vízió egy olyan utópikus világra, ahol ehhez hasonló reklámfogások sokasága miatt már nincs szükség önálló gondolatra, ahol az ember csak kiegészítő elem. Nem o formálja a környezetét, hanem a környezet formálja őt.

MÓRÓ MÁTÉ

1989 december 19-én született, 2009 óta a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatója. A Fiatal Fotóművészek Stúdiójának tagja. 2010-ben első díjat nyert az első magyarországi divatvideó fesztiválon. Csoportos és  egyéni kiállításokon vett részt Budapesten, Dunaújvárosban, Pécsett, Szentendrén, Rigában, Párizsban, Erlangerben Luxemburgban. Fotói a Random kiállításon szerepelnek, amelyen 23 alkotó 144 munkája látható június 14-ig a Mai Manó Ház André Kertész Termében.

http://cargocollective.com/matemoro

http://reformtheform.tumblr.com/

http://staringspectacular.tumblr.com/

I!

BEZÁR: 06. 17.

CÍM: Random 2012 Kortárs fotóművészeti kiállítás

HELYSZÍN Mai Manó Ház André Kertész Terem  (Budapest V., Nagymező utca 20.)

JEGYÁR: 1000 Ft diák-, nyugdíjas: 500 Ft

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.