Gyereksziget, ahol minden a tied!

A Sziget már rég kereskedelmi fogalom, vagy mondjuk, ahogy szokták: brand. A gyerekeknek is jó, hogy így van.

Tíz éve már, hogy minden júniusban gyerekköntösbe bújik a Hajógyári-sziget. A Sziget, ahol bohócok találnak rá az ugrálóvár mindig másik kijáratán felbukkanó, elveszettnek hitt gyerekekre, ahol a kánikulai hőségben vízfüggöny alatt rohangálhatnak a nagyréten árnyékot nem lelők, és ahol szabadon rohangálhatnak az általában kordában tartott kiskorúak.

A hét végén A vitéz szabólegényt a szombathelyi Mesebolt Bábszínház mutatja be, látható-hallható lesz a Kisötlet Gyerekszínpad társulata, és szülők és gyerekek együtt hallgathatják meg Halász Juditot, aki a legutóbbi, Apa figyelj rám! című albumából is énekel. Lesz Duda, tuba, dobdob: Kacskaringós menetzenélés kitérőkkel és megállókkal, fellép Gryllus Vilmos és az Apacuka. A cirkuszművészet képviselői, a Kabolo Mozgásművészeti Műhely művészei az artistaság szórakoztató tanítóiként léphetnek a gyanútlanul flangálók elé.

Az ügyes és ügyetlen kezűek mézeskalács készítés mellett zöldségszobrokat is mintázhatnak, és kézműveskedhetnek egész nap: játszóruha erősen ajánlott különösen az Agyagozó-Maszatoló Műhelyben! Ott lesz Rudi és Panka a Pöttyös Hajón, megnyitja kapuit a Színes Falu, három, Magyarországon élő külföldi közösséggel. Jönnek a Szürke Falka-kelta hagyományőrzők is.

A Láthatatlan Kiállítás szabadtéri programjaival, a Labirintus házában logikai és ügyességi feladatokkal várják az érdeklődő családokat. A kicsik kiállhatják a különleges Tündérek, a nagyobbak a Tudományos Játszótér 10 próbáját, az önérzetes kiskorú jogvédők pedig az UNICEF gyerekjogi totójából megtudhatják, mit szabad, és mit nem.

06. 02. - 06. 24. HÉTVÉGÉN

KEZDÉS: 10.00

HELYSZÍN: Budapest, Hajógyári sziget

BELÉPÉS: ingyenes

Gyorsan múlik a nap
Gyorsan múlik a nap
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.