Az árverési katalógus közli a szöveget, melyet most mi is tovább adunk (a bizonytalanul olvasható szavaknál kitett kérdőjelekkel együtt), hadd legyen rajongóinak örömére még egy, eddig nem látott költemény s néhány eddig nem olvasott ríme.

A szöveg még láthatóan nyersfaragás, bizonytalan a gondolatmenet, még nem eltaláltak a sorok, a rímek. De a szándék, a mondanivaló világos: az elmúlástól megrettent ember szeretetvágya. Dátum nincs a szöveg mellett, de nyilvánvalóan nem fiatalkori versről van szó, állítják egybehangzóan a megkérdezett szakértők, Veres András, a Kosztolányi kritikai kiadás sorozatának társszerkesztője és Bíró-Balogh Tamás Kosztolányi-kutató. Veres András szerint a zöld tinta használata eleve azt feltételezi, hogy az írás nem lehet 1910-nél korábbi, a tematika és a vallomás hangvétele pedig jóval későbbre, Kosztolányi negyvenéves kora, vagyis 1925 utánra datálja – ennél pontosabbat egyelőre nem mondhat, mert az eredeti kézirat még nem volt a kezében. A költő kéziratairól általánosságban elmondható, hogy hosszabb szövegeinek, így regényeinek szövegei maradtak meg autrográf formában, a novellákból csak javított nyomdai oldalak állnak rendelkezésre, a verskézirat pedig egészen ritka. Befejezetlen versről is alig van tudomásunk.

Az összkiadásokban olvasható rímjátékoknak, csacsi rímeknek, amelyek rövidségük és kibontatlanságuk miatt hasonlítanak a befejezetlen versekhez, mi a forrásuk? –kérdezzük. Ezek egy részét különféle prózai szövegekben használta fel Kosztolányi, és onnan ismerjük – válaszolja Veres András –, másrészt Paku Imre rendezte őket sajtó alá 1939-ben, a kiadatlan költeményeket tartalmazó Szeptemberi áhítat című kötetben. Akkor még rendelkezésre álltak a kéziratok, amelyek közül sok elpusztult a háborúban, amikor az író házát bombatalálat érte.

Bíró-Balogh Tamás megerősíti: az alkalminak tűnő rímes játékoknak egyrészt valóban Kosztolányi prózai szövegei a forrásuk, ahol mint betétversek szerepelnek (pl. „Atlasz / hanyatlasz!” – az Esti Kornélból), de fennmaradt a költő ’33–34-es „naplója” is. Ez voltaképp egy jegyzetfüzet, amelybe Kosztolányi az ötleteit, vázlatait jegyezte fel, köztük számos verset is. A kritikai kiadás szövegfeltáró munkája nyomán napjainkban előkerülő Kosztolányi-írásokban, -cikkekben, -tárcákban bizonyára szintén lesznek, lehetnek hasonlók. Nemrég például előkerült a Kosztolányi 1900–1901-es naplójához tartozó úgynevezett „naplófüggelék” első két kéziratoldala (melyet eddig csak Kosztolányiné férjéről írt könyvéből ismertünk), s ezen is volt egy margóra firkantott (Kosztolányiné által nem közölt), ismeretlen rímjáték: „Ilyen kislánynak / Fűző! / Hiszen még / szűz ő.”

Ami a jelen kéziratot illeti: ez egy jegyzettömbből kitépett lap – mondja Bíró-Balogh Tamás. – Tavaly a Központi Antikvárium árverésén futott már ebből a perforált szélű jegyzettömbből két lap, rajta a Gyógykút című vers változatával. Akkor a tétel mellett olvasható provenienciából kiderült: Kozocsa Sándor irodalomtörténész gyűjteményéből került az antikváriumba. Feltételezhetően szintén onnan valók a most felbukkant versjegyzetek. A kéziratos anyag aprózódásában Kosztolányi Ádámnak, a költő mentális betegségben és alkoholizmusban szenvedő fiának is jelentős szerepe volt. Előfordult, hogy apja kéziratlapjaival fizetett, vagy elajándékozta őket.

A most elárverezett sorokat – úgy tudjuk – a költő nem csiszolta tovább, nem lett belőlük kész vers. Az utolsó négy sor és a „szeressetek, szeressetek” sor ismétlődése Adyt juttathatja eszünkbe („Szeretném, ha szeretnétek”), de ez vélhetően nem valós hatás, hanem inkább a hasonlóképp megélt szeretethiány – véli Bíró-Balogh Tamás, aki szerint innen is sejthető, hogy Kosztolányi kései korszakából való jegyzetek ezek, talán a harmincas évek elejéről valók.

Inség üzöttje... reggelfekvő, éjjelkelő,

Űzött, szegény, pénzért fúló [?]

Magányosabb, mint remete – (kínos[?]

mérgekkel[?] élt, Dagadtra[?] írta kezét.)

A temetőben (mint ti) föld leszek.

Az élet nem olyan nagy dolog,

Szeressetek, szeressetek.

Együgyű dal az én dalom,

Együgyű egy végrendelet

Nem volt barátom, férfi nem,

Csak nők szerettek engemet –

(Könyörgő ének, koldúsdal, Végrendelet?)

A teste él, a lelke fél

Fél... fél...

–Nyitott szemembe értelem!

(Látták, amit gondolok!)

(Egyhangú dal, mely visszatér!)

Dal a sötét időkön át

Nem volt barátom, egy sem volt,

Ki szeretett, utód szeressen [?]

...kire... hagynám mindenem

Kik olvassátok egykoron

Távolban élő emberek

Gondoljátok rám ki nem vagyok

Szeressetek, szeressetek!