A romkert csodái
A Mátra kies ormaitól némileg délre fekvő Pásztó egy gondosan ápolt első világháborús bronzmonumentummal örvendeztet meg elsőként; a kétalakos szoborcsoportot ráadásul igen kulturált parkkal övezték, amelyről honi összehasonlításban örvendetesen kevesen gondolták, hogy voltaképpen csikkek és papír zsebkendők díjtalan deponálására kialakított gyűjtőhely.
Az emlékmű után egy darabig a jó öreg, földszintes járási semmi következik, a neve Fő utca, amelyről viszont meg kell jegyezni, hogy az öszszes háza tisztességesen ki van festve, két oldalán pedig virágágyás fut végig, tehát a semmit is lehet civilizálni, természetesen ha a neonzöld, citromszín és narancssárga tónusoktól, valamint egy CSAD (Ceskoslovenska Státna Automobilová Doprava) mintájú buszmegállótól igyekszünk némileg eltekinteni.
A Fő utca egy ponton térformává szélesedik, amelyet egyfelől egy tetszetős Penny Market, másfelől egy remek és ápolt klaszszicista palota határol, az 1820-ban épült műemlék ma a Rajeczky Bertalan zeneiskola otthona. A háztól nem messze újabb szoborcsoport figyelhető meg: három, ugyancsak bronzból formázott népi hölgyelem ropja nagyban a gyepen, a késő Kádárkor modorában, a kompozíció címe Körtánc, alkotója ifj. Szabó István. Kedves darab, ahogy a tér egy másik pontján látható, cifrán téglásított postaépület is.
Az innen induló, lakótelepi szabású Deák Ferenc utcából céloztam meg a városmagot, amely voltaképpen ugyancsak egy park. Szélén a XII. századi alapokra épült, félig gótikus, meddig barokk Szent Lőrinc-plébániatemplom kápráztatja el az utazót, lenyűgöző a műgond, amellyel rendbe hozták, konkrétabban, amiként a középkori részleteket a nagyérdemű szeme elé tárták; állítólag esténként is egészen különleges látványt nyújt a tavaly felszerelt díszvilágításnak köszönhetően.
A templom mellett egy másik jeles épület fehérlik, a nevezetes Oskolamester Háza, amely egy hites dokument szerint 1428-ban már állt. Különleges objektum: a mai Magyarország területén az egyetlen rekonstruálhatóan fennmaradt XV. század eleji mezővárosi polgárház, ma a nagy filoxérajárványig (1880 körül) remekül prosperáló pásztói szőlőművességet bemutató kiállítás működik benne – tudtam meg.
A két épület között félúton a településnek 1407-ben mezővárosi jogot adó, ezért érthetően nagy tisztelet által övezett Zsigmond király kortárs szobra látható (Kiss Sándor és Vadász György munkája). A szikár uralkodó egy kölyökoroszlánon tapos két lábbal, amely megoldás kiválóan példázza, hogy ami mondjuk egy címerpajzson vagy egy kódexábrázolatban működik, az három dimenzióban, mostanában nem feltétlenül.
A park következő delikátja egy ugyancsak XII. századból való üveghuta romja – mint utóbb értesültem, valószínűleg Közép-Európa legidősebb efféle kisipari létesítményének maradványait volt szerencsém megtekinthetni. A romkertté alakuló tájat túlfelől ugyancsak becses műemlék határolja, az 1717-ben épült ciszterci kolostor. Az egyszerű és szinte dísztelen, tehát a barokk (énnékem legalábbis) legrokonszenvesebb ábrázatát mutató ház ma ugyancsak múzeum, ahol maga az igazgató, Hír János lett kalauzom.
Láttam sok egyéb mellett helyi kézműipari és ipartörténeti gyűjteményt 1817-ben kelt bizonyságlevéllel, az úgynevezett tarka (azaz a kisebb mesterségeket tömörítő) céh zászlajával (1893), szép díszládikákkal, fazekakkal, csizmákkal, majd egy várostörténeti kollekciót bronzkori és későbbi leletekkel, valamint egy Lipót császár által kiadott oklevelet, amely megerősítette a Zsigmond-féle városi jogállást (1711).
A címről a már említett filoxérajárvány miatt elérdektelenedő, kissé lecsúszó Pásztó az 1900-as évek elején önként lemondott, ám jött a dicsőséges 1984-es esztendő, s vele Losonczy Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, aki visszaadta – amiként arról a tárlaton ugyancsak oklevél tanúskodik. Losonczy Pál, a második városalapító ettől függetlenül nem kapott szobrot, és ez esetben ami késik, az valószínűleg múlik is.
