Kerül az aljába óriás akvárium, de kell kilátó is, statika, kecs, meg konferenciaterem, és mellesleg nem árt, ha spórolni lehet a burkolóanyagokkal is… Szóval ahogy a terv lassan életre kel, úgy lesz belőle egyre konkrétabb épülettömeg. Az idővonal későbbi pontján pedig jön a Messziről Jött Ember, és mindent lát benne, csak azt a kecses vízimadarat nem.

Válasszuk most le gyorsan az épületet az egész ökocentrum-projektről (bár, mint majd kiderül, nem egészen lehet): tehát ötletként ez az ökológiai oktatóbázisba oltott turistacentrum első osztályú. Összegyűjti és szép szóval „tematizálja” is a tó érdekességeit, amikor új irányt szab az érdeklődésnek: a korábbi nyaralós, amortizáló, fogyasztói szemlélet helyébe valami sokkal érzékenyebb, érdekesebb és természetazonos világot helyez. Szóval régióimázs, halászskanzen, csatolt vízi túrák, rönkjátszótér, és persze Európa legnagyobb édesvízi akváriuma rendben – de most elsősorban egy épületről lesz szó.

A volt debreceni főépítész, Kertai László épülete első pillantásra nagyon látványos. Fehér falai puritánul világítanak, tornya már messziről kimagaslik – mondjuk hét emelettel és Poroszló családi házainak szolid szintmagasságához mérve ez nem nagy kunszt. Az épület fő tömege ugyan a fák magasságában marad, de a torony merészen és a falusi templomtornyoknál is sokkal határozottabban tör az égbe. Ha már ekkora, a jövőben a vízről és távolról is azonosítási pont lehet, továbbá aki felmegy a kilátószintre, nem berzenkedik annyira: a látvány tényleg rendkívüli.

De ha már idáig eljutottunk, az első varázs is elmúlik. A panorámateraszon körpanoráma vár, de a burkolólapba csavarozott és fehérre mázolt korlátok hétköznapi józansága is. Ami messziről puritán fehér tömb, az közelről szárnyakkal és üvegtagokkal zavarosan osztott épület sután kicsi bejárattal, üvegtéglával és más, olykor meglepően kisstílű Tüzép-anyagokkal. (Bár a lépcsőház csúszásgátlói még az ilyen anyagok között is közel állnak a szívemhez.) Látványépítészet, amely a vidéken oly népszerű organikus irányzat romantikus érzelmességét keresztezné azért a funkciók szabta modernnel, de a kettő valahogy nem akar szervesülni.

Vegyük például a tömböt uraló tornyot, amelynek méretét nagyjából megmagyarázza a kilátófunkció, de a formáját már nem. Egyszerre emlékeztet erdélyi és domesztikált református templomokra (szent) és azokra a fürdőtornyokra (profán), amelyek Hévíz nyomán ma már Zalaegerszegtől Egerig a legújabb kori magyar fürdő- vagy akvapark-építészet jellegzetességei. A torony teteje amúgy négy szeletre van vágva – középen gömbfejekben végződő rácsszerkezet –, ez megint az templomkaraktert erősíti, hiszen a Feljebbvaló felé való megnyílást templomidézeteként évtizedekkel korábban Makovecz Imre és Csete György tette szinte elhagyhatatlan toronycsúcselemmé az organikus építészet kortárs breviáriumában.

Az épület legproblematikusabb részeinek én mégis a jelképes és konkrét szárnyakat látom. Organikus formák és funkcionalista üvegfelületek itt torlódnak egymásba a legzavaróbban, az pedig szinte vicces, ahogy oldalt egy-egy minden méltóságot nélkülöző fémajtót applikáltak az üvegfalba. A szárnyak hatása amúgy a szimmetriára épülne, de a főút felől csak kontrázhatnak a torony főszereplő méretei mellett, hátulról pedig csak kevesen láthatják, ahogy kinyúlva és fatraverzekkel még külön hangsúlyozva tényleg szárnyakat formálnak. Első pillantásra ez is hatásos, később és belül aztán az elrendezési gondokat szaporítja. A szimbolikus hatás szinte bástyaszerű tömböket eredményezett olyan fedett teraszokkal, amelyeket legfeljebb egy-egy szerencsétlen időpontra tervezett lagziban lehet majd kihasználni.

Visszatérve azonban a kezdő értelmezési tartományokhoz: tudom én, hogy kisebbségben vagyok. Az úgynevezett vidéki Magyarországon ugyanis már régóta az ehhez hasonló épületek a nyerők: református fehér, sok fa és némi Makovecz-misztikum – persze valami plázafunkcionalizmussal hígítva, mert azért a mester túl tömény lenne minden sarokra.

Nevezhetném Fidesz-építészetnek is, de nem lennék igazságos. Bár azért azt hiszem, kábé mindenki érzi, miről van szó.

Ami messziről puritán fehér tömb, az közelről zavarosan osztott épület