Amit a test el tud mondani

Az Argentínából New Yorkba, Amszterdamba,végül Berlinbe költözött Constanza Marcas táncos és koreográfus Dorky Park nevű társulatával a táncot és társadalmi kérdések bemutatását kapcsolja össze.

Adott egy sokszínű, érdekes, befogadó ország, esetünkben hívjuk Magyarországnak. És adott hozzá egy különleges, épp világhódító útjának közepén tartó előadás. Na már most mi adhatna helyszínt két ilyen ösztönösen összepasszoló fél találkozásához? Nem kérdés: a Trafó színpada.

Június nyolcadikán és kilencedikén este tehát a Trafóban nézhető meg a Constanza Macras koreografálta Open for Everything / Mindenre nyitottan cím alatt futó táncműsor 17 cseh, szlovák és magyar, roma származású amatőr és profi bevonásával meg az együttes öt – holland, izraeli kanadai, koreai, német – táncosának közreműködésével.

Eleven, lendületes és temperamentumos produkció az övék a szenvedély elképzelhető legmagasabb fokán. A néző nehezen szabadul a bájjal és misztikával feltöltött produkció varázsa alól. Mondják, hogy a tánc a társadalmi helyzetállapot fokmérője, egyben szociológiai tünetfelfedő, mozgásba és zenébe ágyazott diagnózis – ez az állítás tökéletesen illik Macras munkájára.

Az ő rendezéseinek jellegzetessége, hogy a műsorban szerepelteti a témájául választott társadalmi ügy érdekeltjeit, ezzel a játékba valós, eleven „figurák” kerülnek és avatják be a közönséget az általuk jól ismert világba.

Berlinben 2008-ban az ott élő bevándorló családok fiataljaival dolgozott együtt a koreográfus a Földi pokol című előadásban. A mostani produkció sem kisebb célt tűz ki: a Közép-Európa országaiban szétszórtan élő romák körülményeiről, helyzetéről akar szólni a tánc és a zene érzékeny nyelvén.

I!

06. 08. - 06. 09.

KEZDÉS: 20.30

HELYSZÍN: Trafó Kortárs Művészetek Háza (Budapest IX., Liliom u. 41.)

JEGYÁR: 1800 Ft diák: 1500 Ft

Nemzetközi profik és amatőrök
Nemzetközi pro k és amatőrök
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.