Ez utóbbi Falak, jelek, sorsok című összeállítást szeptemberben összecsomagolják, hogy két éven át járja az országot. A kurátor Csősz Lászlóval együtt a HDKE ügyvezető igazgatója, Szita Szabolcs azt reméli, hogy a vidéki pedagógusok, tárlatvezetők saját gyűjtéseikkel egészítik majd ki az anyagot. Mivel a holokausztkutatásban évről évre újabb eredmények látnak napvilágot, jó néhány magyarországi településen pedig máig lappanganak a vészkorszakról (is) szóló helyi történetek, ezért természetes, hogy a tárlatok folyton változzanak, gyarapodjanak.

A HDKE harmadik, állandó kiállítása már 2006 februárja óta áll – változatlan formában. Jogfosztástól népirtásig a címe, és már beharangozásakor társadalomtudósok, kiállításrendezők, pénzügyi szakemberek és politikusok kritikáinak kereszttüzében állt. Azóta is folyamatosan vitáznak róla: nem volt-e túl drága, jó helyen van-e, pontos-e, elég szempontot ötvöz-e, túl sok benne az elrettentő kép vagy túl kevés, hány éves kortól látogatható és a többi. Legutóbb tavaly márciusban borzolta a kedélyeket a Páva utcai tárlat ügye, mégpedig azzal, ahogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) akkori államtitkára, Gál András Levente egy a Kormány.hu portálon megjelent interjúban a kiállítás átrendezésének szükségességéről kezdett beszélni. Azt ugyan a mai napig nem tudni, hogy a KIM-köztisztviselő kinek a felvetéseire reagált ebben a cikkben (Szita Szabolcs csak „öninterjúnak” nevezte), de nem is ez a fontos, hanem az: Gál András Levente kijelentette, hogy a HDKE tárlatában „történelmi csúsztatást” lát, amely a társadalomban „felesleges feszültségeket” kelt, ezért szerinte „át kell értékelni annak egy részét”.

Mit gondol minderről az emlékközpont igazgatója? Egyrészt egyetért azokkal, akik szerint egy történeti kiállításnak bizonyos időszakonként nem árt az újragondolás, legfőképp a friss kutatási eredmények miatt. Így nyilván a Páva utcai anyagon is lenne mit árnyalni, erre azonban pillanatnyilag egy fillérük sincsen. Hozzáteszi az igazgató: Gál András Levente még az előző direktor, Harsányi László idején járta körbe a termeiket, és az ominózus kormány.hu-s interjú rendkívül negatív visszhangja óta nem jelentkezett, hogy bármilyen módon át akarná alakíttatni a kiállítást. – Azt valószínűleg nem is tudta az államtitkár, hogy erre lehetőségünk sincs, nem az anyagiak, hanem a szerzői jogok miatt – magyarázza a HDKE ügyvezetőigazgató-helyettese, Botos János. – A tárlatot a 2005-ös közbeszerzési eljárásban kiválasztott kiállításrendező cég, a Trifolium engedélye nélkül nem lehet megváltoztatni. Azzal együtt, hogy jelenleg nálunk látható Magyarország egyik legkorszerűbb tárlata, el kell mondani azt is, hogy az üzemeltetése emészti fel az emlékközpont éves költségvetésének 70 százalékát. Csak az izzócserék 2 millió forintba kerülnek alkalmanként, és mivel az anyagot a pincében helyezték el, ott folyamatosan levegőztetni és világítani kell. A változtatásokról csak annyit, hogy a megnyitó után helyesírási hibákra bukkantunk a falszövegekben, ezeknek a korrigálása miatt hívtuk a kiállításrendező cég képviselőjét, a történész Molnár Juditot, a HDKE korábbi munkatársát. Azóta nem kerestük, mert nem bíztunk benne, hogy tartalmi változtatásokba belemenne.

– Botos János soha nem jelentkezett nálam változtatási kéréssel, azokat az elírásokat pedig, amelyeket a korábbi ügyvezető igazgató, Martinkovits Judit jelzett a megnyitó után, részben az én segítségemmel, már korrigálták – mondja Molnár Judit. –De mivel ennek a kiállításnak a felállítását szakmai viták előzték meg, legalább száz szakembermunkája fekszik benne, a történeti forgatókönyvet is nyilvánosságra hoztuk, így mondhatjuk, hogy szakmai konszenzus alapján készült. Csak megjegyzem, hogy a Washingtoni Holokauszt Múzeum állandó kiállítása 1993 óta áll változatlan formában, az izraeli Jad Vasemé 2005 óta, a Magyar Nemzeti Múzeum történeti kiállítása 1996 óta. Nem tudom, hogy milyen konkrét változtatásokra gondolnak a Páva utcai installációval kapcsolatban, keressenek meg, és mondják el, mit szeretnének.

Szita Szabolcséknak azonban egyelőre egy fillérjük sincs az állandó kiállítás átrendezésére, a holokausztról szóló ismeretterjesztő munkájukkal egyelőre a vidéket és a tanártársadalmat szólítanák meg, és most főleg utaztatható időszaki tárlatokban gondolkodnak. A napokban nyíltról például úgy gondolják, hasonlót idehaza még nem láthattunk. – Eddig mindig Auschwitzot mutattuk be, pedig volt Auschwitznak egy előszobája, mégpedig itt, Magyarországon – magyarázza a történész. – Ebben az anyagban egyértelműen a magyar felelősséget hangsúlyoztuk: bemutattuk például a magyar csendőrség aktív részvételét. Legpontosabban talán úgy lehetne fogalmazni, hogy német megszállás nélkül a vidéki magyar zsidóság nagy része megmenekült volna. De ez csak az egyik fontos ok. A másik, hogy készséges magyarokat is találtak itt, nélkülük a másfél száz főnyi Eichmann-kommandó ezt a rémtettet nem tudta volna itt véghezvinni. Persze e két tényező arányait nem lehet kiméricskélni, mindössze tételesen végigmenni a történelmi tényeken. Mi ezt tettük ebben a kiállításban. Ahogy azt is hangsúlyozni akarjuk: mindig van választás. Május 15-én épp erről tartottunk nemzetközi konferenciát – sok-sok elfelejtett derék emberről, aki azt merte mondani a náci rezsimnek: én ebben nem veszek részt. Polgármesterekről, főjegyzőkről, rendőrtisztekről, csendőrökről beszélek, akik nyugdíjazásukat kérték, betegállományba mentek, fölmondtak, a végletekig halogatták a gettó fölállítását, enyhébben bántak a zsidókkal. Félreálltak, vagy a népirtás ellenében tettek. Az embermentők emlékét pedig minden helyi közösségnek őriznie kellene. Ezen az úton járunk, mindezt igyekszünk könnyen mozgatható tárlatokon bemutatni. Ezt a legújabb, Falak, jelek, sorsok című anyagot például „roll up” állványokra készítettük, amelyeket egyetlen mozdulattal fel lehet tekerni, és már szállíthatók is.

Következő, őszre ígért időszaki kiállításába a munkaszolgálattal kapcsolatos, legfrissebb kutatások eredményeit is bevonja a HDKE, emellett Szita Szabolcsék új helyszínben gondolkodnak, mert a Páva utcai központ terei szorítóan szűkek, a díszes falú zsinagóga pedig nem alkalmas tárlatrendezésre. Ezért keresnek a fővárosban olyan használaton kívüli épületet, ahol nemcsak oktatási termeket alakíthatnának ki, hanem megrendezhetnének egy a világon egyedülálló vagonkiállítást is.

Még a helyesírási hibákat sem volt egyszerű korrigálni