Régen mentek be a stúdióba, és a mai hallgató talán hajlamos azt képzelni, hogy nem is tudták, mit cselekszenek. Nem tudták, hogy ez marad utánuk, nem csak ez, de főként, hogy Maria Curtis Verna hangjából nagyon sok emlék nem marad, pedig mekkora csillag volt, egy amerikai Rómában. Később visszatért Amerikába, közmegbecsülésnek örvendő énektanárrá vált, de az Aida-értelmezéséről keveset beszélnek. Nyilván azért, mert ez nem értelmezés, nem fogható ahhoz, amit egy másik amerikai, Maria Callas próbált, majdnem egy időben. Curtis Vernáról csak annyi állapítható meg bizonyosan, hogy hallotta Callast, és hogy neki is az idegeire megy Franco Corelli. Ahogy Gian Giacomo Guelfit is megkínozza a nagy hangú, tökéletesen éneklő, de majdnem tökéletesen semmitmondó tenor partner, mindenkinek úgy kell tolnia mellette, hogy nagyon másra már nem is marad erejük. Guelfi ezen túl még arra összpontosít, hogy minden r betűt iszonyatosan megpörgessen, mintha egy illegalitásban lévő núbiai hadvezérnek más dolga sem volna, mint hogy parodizálja az olasz nyelvtanárok pedantériáit.

Így nem múlik el a világ dicsősége. Ha 1957-ben lemezgyűjtő lettem volna, halálra bosszantott volna, hogy amíg három-négy teljes stúdiófelvétel van az Aidából, miért nem olyat készítenek, amely a műnek egy lehetséges új értelmezése lehet, vagy legalább amelyet hátradőlve, boldogan hallgatok, anélkül, hogy a vágások úgy érnének, mintha megállás nélkül szállnék át egy ellenkező irányba tartó vonatra. Ma mindez csöppet sem fáj, nem hiányzik a színpad, a festett Egyiptom, a hordszéken cipelt túlsúlyos fáraó. Éppen olyan érdekesnek tűnik a torinói lemezstúdió, ahol Corellit mintha csörlővel húznák, fokozatosan mászik fel a magasságokra, ahol Guelfi feszülő nyakkal próbál lépést tartani vele, ahol Giulio Neri egészen döbbenetes mélységekkel szólal meg, és egyre lejjebb és lejjebb lépked, szinte közönyösen, mintha csak a templom lépcsőiről ereszkedne lefelé. Az operaéneklésnek ez is egy lehetséges felfogása, a hangom én vagyok, és én fontosabb vagyok, mint valami képzelt összeütközés szerelem és hazafiság, távoli boldogság vagy helybeni halál között. Ez utóbbi kérdéseket oldják meg szegény magyarok. Akkor is, most is.