Magazin: Milyen Weöres Sándort visszafelé szavalni?

Béres Ilona: Két órán keresztül álltam Kronoszként a Bárka színpadán moccanatlanul, ami nagyon kemény színészi munka, mégis mindenkinek az ugrik be a Theomachiáról, hogy visszafele beszéltem. A próbák alatt találta ki Balázs Zoli, a darab rendezője, hogy Kronosz visszabarbárosodását lehetne érzékeltetni azzal, ha fordítva mondanám a Weöres-szöveg szavait. Így egészen olyan volt, mintha ősmagyarul beszélnék. Az például, hogy „Mért keltek uralmam ellen”, úgy hangzik, hogy „Trém ketlek mamlaru nelle”. Hát nem gyönyörű?

Závada Péter: Mintha az istenek beszéde vagy valamilyen nyelv előtti nyelv lenne.

Magazin: Verset lehet fordítva írni?

Závada Péter: Egyelőre még előrefelé próbálkozom.  Az írás is olyan, mint a műkorcsolyázás, az ember először tanuljon meg egyenesen csúszni, aztán jöhetnek a koszorúk. Nagyon érdekel a drámaírás, két éve járok Tímár Andráshoz drámatörténetet tanulni. A görögöktől, Aiszkhülosztól, Euripidésztől, Szophoklésztől indultunk, olyan alapvető művektől, amelyeken keresztül talán el lehet lesni egy-két fogást.

Béres Ilona: Ha gondolja, szívesen összehozom Vízy Évával. Amerikában végzett, Tennessee Williams asszisztense volt, ő válogatta a szereplőket a Macska a forró bádogtetőnhöz. Mindent lát, mindenhol ott van, és őrületesen szigorú a véleménye. A Centrál kávéház a törzshelye, legutóbb ott mesélt nekem egy darabról, amit kint látott, Alan Rickmannel a főszerepben.

Magazin: Amerika remek ihlető lehet. Mondjuk egy San Franciscó-i éjszaka.

Závada Péter: Az első nagy szerelmem egy amerikai lány volt, tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy megtanultam angolul. Később, még a gimnázium alatt jártam kint, többek között San Francisco mellett is, egy gördeszkás barátom lakott arrafelé. Akkoriban eléggé decens, jól nevelt fiú voltam, az pedig igen erős utcai környezet volt. Nehéz sorsokkal, keményen drogfüggő fiatal srácokkal találkoztam, életre szóló tapasztalat volt.

Béres Ilona: A szerelem valóban ajtót tud nyitni a világra. Huszonévesen beleszerettem egy náci fiába, aki politikai újságíróként dolgozott és nézett szembe elég bátran a családja múltjával. A francia volt a közös nyelvünk, amit én még alig beszéltem. De a szerelemhez elég kétszáz szó is, így legalább nem lehet túlkomplikálni a dolgokat. Dubrovnikban volt egy randevúnk, átmentünk hajóval Bariba, kibéreltünk egy 127-es FIAT-ot, és elindultunk Velencébe, bejártuk Rómát, Firenzét. Huszonhat éves fiatal nőknek kívánom, hogy átéljenek hasonlót. Aztán, negyven évvel ezelőtt találkoztam egy magyar zsidóval, aki a férjem lett, és még mindig kapok tőle vörös rózsát a premierekre. Így kerek a történet.

Magazin: Ennyi mindent adhat egy idegen nyelv ismerete?

Závada Péter: Amikor az ember idegen nyelven ír vagy beszél, új gondolkodási struktúrák nyílnak meg előtte. Még akkor is, ha nem érti pontosan, mit hall. Például akkor, ha ELTE-n olasz és angol szakra jár, mégis Párizsban ösztöndíjas, és a Rue de Vaugirard-on lakik.

Béres Ilona: Ha jól emlékszem, az Párizs leghosszabb utcája. Vagy húsz kilométer.

Závada Péter: Így van. A név hangzása is erre utal: olyan mintha „rű dö vo-zsiráf”-ot hallana az ember. A zsiráfnak pedig elég hosszú a nyaka. Egyszer egyébként részegen lesétáltam.

Béres Ilona: Ne hülyéskedjen. Ennyit nem lehet inni.

Magazin: A színház és a film értelmezhető két külön nyelvként?

Béres Ilona: Az alapkérdés mindkettőnél ugyanúgy a tehetség és a nyitottság megléte. Ha a rendezővel kialakul egy bizalmi kapcsolat, akkor a színészet olyan, mint egy utazás. Az emberben rengeteg minden van, amiről egyszerűen nem tud, kell hozzá olyan helyzet, olyan találkozás, amiben ki tud bontakozni. Szerencsés voltam, játszhattam görögöket, Shakespeare-t, Csehovot. A Cseresznyéskerthez fűződik az egyik legnagyobb élményem: Victor Frunza rendező teljesen szűz kézzel nyúlt a darabhoz. Hasonló találkozásból született a Petőfi Irodalmi Múzeumban előadott Szkalla lányok is: Tordai Teri az egyik bevásárlóközpontban futott össze Radnóti Zsuzsával, Örkény István özvegyével. Teri megkérdezte, hogy nincs-e véletlenül olyan anyaga, amiből valamilyen jó kis női dolgot össze lehetne hozni. A szöveget Berényi Gábor, a Szolnoki Színház igazgatója írta meg, mi pedig megtanultuk a Terivel. Különösen nagy élmény volt ez azután, hogy még főiskolásként rengeteget voltunk Örkényéknél, ahol őrületesen nagy bulik voltak. Persze kaja nem akadt, pia is csak alig, mert senkinek sem volt pénze, de néha olyan emberekkel üldögélhettem a földön, mint Makk Károly, Déry Tibor vagy Karinthy Cini. Nagyon jó, ha egy előadáson mennek a süllyesztők, tűzijátékok, én is gyönyörködöm benne. De az, hogy egy dobogóra felül két hetvenéves nő, akik ötven éve ismerik egymást, örkényi mondatokban beszélgetnek, mindez pedig érdekes, sőt még arra is felkérik őket, hogy nyissák meg a Múzeumok Éjszakáját, ez azt jelenti, hogy ha van egy szál deszka és hozzá némi mondanivaló, akkor annak van még némi létjogosultsága.

Magazin: Az Akkezdet Phiai együttes is kéttagú, és az előadás középpontjában a szövegek állnak.

Závada Péter: A szöveg nagyon tud hatni, mi sem használunk semmilyen show-elemet, csak szavakat és ritmusokat. A szöveges műfajok egyébként is reneszánszukat élik, elég a slam poetryre gondolni, ami zene nélküli színpadi költészetet, egyfajta modern dalnokversenyt jelent. Néhány évvel ezelőtt volt az első olyan alkalom a Műcsarnokban, amikor kortárs költők, zenészek találkoztak, hogy egy kicsit jobban megismerjék egymás munkáit és szövegeit. Azóta heti rendszerességgel van költőverseny a Mika Tivadar mulatóban és az Alcatrazban. Az utóbbit akkezdetes társam, Saiid, azaz Süveg Márk vezeti. De nagyon hasonló az afroamerikai gyökerű spoken word (elmondott szó) műfaja is, ami a múlt század eleji, dadaista Cabaret Voltaire-ben, a beatgenerációban és a magyar avantgárdban is végig jelen volt.

Magazin: Sokan az Akkezdet Phiai szövegeit tartják a kortárs költészetnek.

Závada Péter: Nagyon megtisztelő, hogy így gondolják, de ezeket a rapszövegeket nem tartom költői műveknek. Bár létezik átjárás a műfajok között, Bereményi Géza dalszövegei például akármelyik kortárs antológiában megállnák a helyüket, és van sok olyan vers is, amely könnyen megzenésíthető.

Magazin: „Móricz. Borús ég. Ködpamacs. / Villamos csöng. Ásít a Match.” Ez rapszöveg vagy költészet?

Závada Péter: Ez a vers speciel Babits Messze, messze című művének egyfajta kortárs átirata: klasszikus formában van, mint a legtöbb, kötetemben szereplő, szigorú metrumban írt szöveg.

Béres Ilona: A média minden lehúzó ereje ellenére is él az igény a kortárs kultúrára. A Theomachia bemutatására találták ki a bárkások, hogy a IX. kerületben felfestik az aszfaltra Weöres Sándor nevét és a darab címét. Néhány hét múlva Sándor Erzsi röhögve hívott telefonon, hogy képzeljem el, az egyik ilyen graffiti alá valaki odaírta, hogy „Nézzétek meg, mert kurva jó!” Apró jelei annak, hogy él még a város.

Závada Péter: Valami ilyesmivel próbálkozunk mi is ezeken a költészeti esteken. Hátha sikerül újra menővé tenni a kultúrát.

Béres Ilona: Vannak remek kezdeményezések. Zimányi Zsófia, miután elment a Thália Színházból, a Rózsavölgyi Zeneműkiadó fölött alakított ki egy kis irodalmi szalont. Volt már itt beszélgetés Esterházy Péterrel és Tóth Krisztával, és itt tervezzük bemutatni Polcz Alaine Asszony a fronton című műve alapján született monodrámát is. Zsófinak viccesen meg is jegyeztem, hogy olyan lesz, mint Ignotus novellájában az irodalmi szalont vezető Madame Rökámié: reggel a szolgálók megizzítanak egy dióhéjat, és azzal égetik le az apró szőröket a testéről, majd vizes kézzel tökéletesen rásimogatják testére a muszlint. Madame Rökámié ekkor az ajtóhoz lép, kinyitja, és így szól a vendégekhez: „Uraim, tekintsenek férfinak!”

Magazin: Egész kényelmes élet. Kicsit kevésbé macerás, mint a gardróbszekrényben rögzíteni egy lemezt.

Béres Ilona: Bocsánatot kérek, de én ötvenévesen Zsótér Sándor egyik rendezésében, a saját ötletemtől vezérelve másztam bele egy tűzhelybe, és abból beszéltem ki.

Závada Péter: Persze megvolt a romantikája annak, hogy az első albumot egy szekrényben vettük fel. De azért ez nálunk sem mindennapos.

Magazin: Ez nem igazán érződik az 1 hét című, egy nyolcadik kerületi roma fiatal hétköznapjait bemutató film zenéjén.

Závada Péter: Voltak húzósabb időszakaim, amikor rengeteg konfliktusba keveredtem, de azért alapvetően nem vagyok balhés alkat. A nagymamám megjárta Auschwitzot, úgyhogy meglehetősen érzékeny vagyok arra, ha az utcán valaki hangosan zsidózik. Ilyenkor szerencsétlenségemre háborog az igazságérzetem, és ez tud fizikai szinten is manifesztálódni.

Magazin: A művészet oldhat valamit a társadalmi feszültségeken?

Závada Péter: A zene nagyon sok mindent el tud feledtetni. Például amikor Balázs Elemérékkel állhatok egy színpadon, és testközelből tapasztalom, mennyire együtt élnek a ritmussal és a szövegekkel, hogy a könnyedség és a pontosság milyen harmóniában jelenik meg az előadás során.

Béres Ilona: Valami ilyesmit éreztem én is, amikor a pannonhalmi apátságban Szent István Imre herceghez szóló intelmeiből olvastam fel, miközben Szabó Dani, egy egészen kiváló dzsesszzongorista kísért. De a feszültség oldásában Woody Allen volt a legjobb, amikor a budapesti koncertjén egy nő átverekedte magát a biztonsági őrök sorfalán, és felnyújtott neki egy csokor virágot. Allen elvette, ránézett a közönségre, majd játékosan megrázta a csokrot a feje mellett – hátha bomba van benne. Humort, eleganciát és könnyedséget teremtett egyetlen apró, finom gesztussal.

ZÁVADA PÉTER

SZÜLETETT: 1982. június 8-án, Budapesten. FOGLALKOZÁSA: költő, rapper, dramaturg. Az ELTE tanárképző karán végzett olasz–angol szakon. Dolgozott angoltanárként és fordítóként is, a nagyközönség leginkább az Akkezdet Phiai nevű hiphopduóból ismeri. Rendszeres szervezője és fellépője kortárs költészeti esteknek, a szövegírás mellett dramaturgként is dolgozik. Első verseskötete Ahol megszakad címmel az idei könyvfesztiválra jelent meg.

ZÁVADA PÉTER AJÁNLJA

FILM: ROMAN POLANSKI: AZ ÖLDÖKLÉS ISTENE

Remek kamaradráma, tele feszültséggel és fordulatokkal.

ZENE: FINK

Bármikor, bár mennyi ideig képes vagyok hallgatni.

KÖNYV: KEMÉNY ISTVÁN - AZ ÁLLÁSTALAN TÁNCOSNŐ

A kortárs magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alkotója.

BÉRES ILONA

SZÜLETETT: 1942. június 4-én, Budapesten. FOGLALKOZÁSA: színész. 1964-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Pártos Géza osztályában, majd a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. 1966-tól a Madách Színház, 1967-től a Nemzeti Színház, 1969-től a Vígszínház, 1984-től újra a Nemzeti Színház társulatának művésze, 2000-től a Pesti Magyar Színház tagja, jelenleg szabadúszó művész. 2000-ben a Magyar Országos Színészegyesület, a MASZK elnökévé választották, 2004-ig töltötte be a tisztséget. Nevéhez számos kiváló színházi és filmes alakítás, szinkronszerep fűződik. Érdemes és kiváló művész, Jászai Mari-, Kossuth- és Prima-díjas.

BÉRES ILONA AJÁNLJA

FILM: AMARCORD

A kedvenc Fellini-filmem, zseniális alkotás.

ZENE: ORBÁN GYÖRGY

Nagyon szeretem a zenei világát, az egyik legjobb kortárs zeneszerző.

KÖNYV: JULIE ORRINGER - LÁTHATATLAN HÍD

Minden atalembernek ajánlom, aki tudni akar valamit a szerelemről.