Bio-töltöttkáposzta

Mindenki hallott már ilyen történetet: nagyapám minden reggel fél deci pálinkával indított, talpas Kossuthot szívott, mégis magas kort ért meg, és soha nem látta közelről orvos.

Szerencsés gének, szokták erre mondani. A nem ennyire szerencséseknek rendezik meg az egészséges életmód Napfényes fesztiválját, amelynek mottója: Lehet, érdemes és jó egészségesen élni! Egészség = teljesség, összhang, egyensúly. A betegség nem más, mint ezek hiánya. Ezen a napon talán még a jó öreg Petőfi Csarnok, újabban Pecsa Music Hall viharvert, sok mindent látott falai is revitalizálva lesznek.

Felvonulnak a téma szakértői és apostolai. Akikben már érlelődik az elhatározás, hogy változtassanak életvitelükön és táplálkozási szokásaikon, itt megkapják hozzá az utolsó lökést.

Előadásokon: önismeret és asztrológia. Csoportos konzultációkon: természetgyógyászat, ételkészítés, holisztika. Lesznek még zenészek, bűvész, akrobata, kézműves foglalkozások és színpadi előadások. Az otthoni éléskamra és fűszerpolc is feltölthető bioélelmiszerekkel, natúrkozmetikumokkal. Helyben vegetáriánus konyha: töltött káposzta hús helyett tönkölytöltelékkel, utána meg gabonakávé.

ÉVFORDULÓK

1. MÁJUS 28.

Ma 54 éves János, Deziré és Laci örök szerelme, Alma.

2. MÁJUS 29.

Ha a méheknek van világnapjuk, a tej is érdemel egyet: minden évben május utolsó keddjére esik.

3. MÁJUS 30.

1285 éve halt meg Szent Hubert, a vadászat védőszentje és a Hubertus névadója.

4. MÁJUS 31.

Pont 173 éve hozta létre Széchenyi István a Pesti Gőzmalom Társaságot.

5. JÚNIUS 1.

101 éve alakult meg az első magyar filmvállalat.

6. JÚNIUS 2.

116 éve szabadalmaztatta Guglielmo Marconi a rádiót.

7. JÚNIUS 3.

391 éve fogadta el a Holland Nyugat-indiai Társaság New York városának alapító okiratát.

I!

06. 03.

KEZDÉS: 9.40

HELYSZÍN: Pecsa Music Hall (Pető Csarnok, Városliget)

JEGYÁR: 2000 Ft

Diák, nyugdíjas: 1200 Ft

Családi: 4000 Ft (2 felnőtt és 14 éven aluli gyermekeik részére)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.