Érzelmes konstruktivizmus
Kalmár szobrai bizonyosan kedvelik a tisztázatlan környezetet. Maguk is többértelműek lévén, láthatóan jól érzik magukat a rendezetlennek hófehér, szőnyegpadlósnak modorosan nyers terekben, mert érvényesül ez a tulajdonságuk. Első látásra – legalábbis a bevezető darabok – pálcikaembereknek hatnak. Egy szál bronz a törzs, kettő a kinyújtott, térdben meghajló láb, harmadik a már dimenziósabb fejeket tartó nyak és felsőtest. Aztán ha ez az utóbbi kissé meghajol vagy ívbe fordul, attól az egész sorozat – négy darab egymás mellett – kap valami érzelmes, védtelen és önsajnáló hangulatot.
Georg Minne és Wilhelm Lehmbruck térdeplői tudtak ilyen kiszolgáltatottak lenni valamikor a belga és a német szecesszió környékén, annak ellenére, hogy realisztikus figurák voltak. Kalmárt azonban nemcsak az választja el a szenvelgéstől, hogy elemekre csupaszítja, jellé tömöríti ezt a test- és lélekállapotot, hanem mindjárt a fejek, amelyeket ez a törékenység felemel. A kompozíciók csúcsa, említettem, többdimenziós. Kettős, párhuzamos trapézzá nyílik szét fent a hasáb, bemetszett és térben elforduló háromszöggé a következő, hirtelen kiszélesedő síkot kap alapnak a felülről hasított gúla, csupa térbeli konstrukció valamennyi. Aztán ha szabadjára engedjük az antropomorf ábrázolásoknál amúgy sem elhessegethető képzeteket, azt is látnunk kell, hogy ezek a fejek valamiképpen jellemek. Nagy, bemetszett szájjal kiált az egyik, egyenesen agresszív, mert hegyes sisakformát visel a másik, még a szomorkás megadást is felfedezhetjük egy csupa geometria szerkezetben.
Kalmár a kubizmus folytatója. Nemcsak hasábokra, csonka gúlákra és egyéb térbeli idomokra tömöríti a feltételezett látványt, hanem méltó utódként feszessé, változatossá is teszi. Messziről és első látásra pálcikaemberei igen mozgalmas, igen drámai „pálcikákból” épülnek. A hasábok megcsavarodnak, négyszögű keresztmetszetből háromoldalú tömegbe siklanak, brutálisan súlyos tömeggé nehezülnek és fájdalmasan elvékonyodnak egy-egy váratlan pillanatban. Ebből épül fel a nagyon egyszerű szerkezet, a címben megelőlegezett konstruktivizmus, amely persze éppoly kevéssé szabályszerű, mint a félérzelem, félhangulat, amely ebbe a rendszerbe beszivárog.
Cédulák, így címek és évszámok nincsenek, ez a tárlat is szaporítja a zárt ajakú kiállítások mai sorát, annyi azonban bizonyos, hogy a főszereplő itt az ember. A szobrász látványt útjára indító sorai, még inkább korábbi művei biztosítanak arról, hogy a négy, hangsúlyozottan figurális művön túl is okkal fedezünk fel emberformát, antropomorf szándékot a további, immár kevésbé légies művekben. Abban a maga módján heverő (napozó? elbukó?) figurában, amelyben csak annyi bizonyos, hogy alsó tagozatát és a fejét az égnek emeli, egyébként bronzsíkja igen változatos, dinamikus mozgást végez a térben; abban a sajátos fejszoborban, amelyben feszítően távolodó lapok és űrök provokálnak arcél és arcberendezés feltételezésére.
Némely kompozíció még egy eszközről árulkodik. Ha felfedezzük azt a göcsörtösséget is, bekarcolásokat és horzsolásokat, amelyek a konstruktív formaépítéshez oly kevéssé illő esetlegességet szolgáltatják, azt a szándékos rendetlenséget, amely a bronzfelületeket könnyedén megzavarja, nem lehet kétséges, hogy Kalmár az örökségül vállalt fegyelmet folyamatosan relativizálja.
Archipenko, a korai nagy kubisták küzdöttek a formákkal, fokról fokra győztek le arcot, testet, végtagot, hogy formai rendbe kényszerítsék. Kalmár az ellenkezőjét teszi. Minden eszközt felhasznál, hogy a nagy örökség egzaktságát leplezze, lazítsa, de úgy – és ettől izgalmas a szobrászata –, hogy ez a kettősség megmaradjon. Jelen tárlatának címe Időtlen állapotok, holott ez a kételyes magatartás nagyon is a mi – ha úgy tetszik, még mindig: posztmodern – korunk produktuma.
