Ha orvosnak vagy könyvelőnek tanult volna, akkor most nem számítana a józan ész ünneplésre méltó diadalának, hogy „ideiglenesen” a helyén maradhat az a – most éppen Az év múzeuma címmel kitüntetett – közgyűjtemény, amelynek az egykori hadiakadémiára költöztetése eddig másfél évtizedet és sok milliárd adóforintot emésztett föl?

Egyáltalán: ha Fürjes Balázs édesapja annak idején nem a katonai pályára lépett volna, akkor most nem kellene „közszolgálati” egyetemet létrehoznunk ott, ahol egykor a Horthy-kor emblematikus intézménye működött? Hiszen a legracionálisabb magyarázat, amelyet eddig az államigazgatást és az erőszakszervezeteket káderekkel ellátni hivatott felsőoktatási megaintézmény szükségességéről hallottunk, az a kormánybiztos vallomása volt, miszerint ez neki „személyes ügye”.

Na jó, mi sem vagyunk naivak, pontosan tudjuk, hogy a biztos úr pusztán egy elhivatott végrehajtó, a most is méltó körülmények közt működő iskolák egyesítésének ötlete nem tőle ered. De a megvalósítás küszöbén azért hadd kérdezzük meg: nem kellene valami közérdekűbb okkal is indokolni a Ludovika feltámasztását?

Elvégre mégiscsak arról van szó, hogy az állam 4,5 milliárd forintot fog erre kifizetni a zsebünkből – és további úgy húszmilliárdot vár az Európai Uniótól –, miközben nemrég azzal az indokkal csökkentették radikálisan az államilag finanszírozott egyetemi-főiskolai helyek számát, hogy az ország jelen helyzetében spórolni kell a felsőoktatáson. Lecsupaszítva a tényeket: aki ezentúl diplomát akar, de nincs pénze, álljon rendőrnek, katonának, állami hivatalnoknak – és munkába állva ne feledje el sose, hogy kinek köszönheti a karrierjét.

De nézhetjük más oldalról is ezt a 4,5 milliárdot. Onnan mondjuk, hogy az innovatív szelleméről és pompás bemutatóiról nevezetes Természettudományi Múzeum vezetőinek lassan egy évtizede van a fiókjukban egy új állandó kiállítás terve, amelyet épp a konstans pénzhiány miatt nem tudtak eddig megépíteni. Ennek a pénznek az egyharmadából meg lehetne csinálni.

A maradék pár milliárdot pedig oda lehetne adni mondjuk annak a néhány száz múzeumnak, amely alól most kihúzták a megyerendszert, vállvonásnyit sem törődve a következményekkel – majd megoldják a falvak, városok. Hogy ez képtelenség, hogy a helyi identitás kialakítása és megőrzése, a történelem tényszerű ismerete szempontjából pótolhatatlan intézmények végveszélyben vannak, azt még a leköszönő miniszter is elismeri. A megoldásra azonban neki sincsen semmilyen ötlete: a legtávlatosabb ideája, hogy tán beszáll a magánmecenatúra. Ha ő így látja, mi mégis miben bízhatunk? Hogy Fürjeséknél akad valaki, akit épp a muzeológia érdekel?