Így megy ez
Bátor ifjú Valcz Péter. (Csak jövőre lesz harmincéves.) Belebújt egy nagy író bőrébe. Mégpedig egy olyan nagy íróéba, akinek meghatározó élménye a világháború volt. Talán az egyetlen a világ borzalmai közül, amelyet a későbbi nemzedékek nem próbáltak ki. Itt, Magyarországon még csak háborút sem. Vonnegut viszont, mint tudjuk, német származású amerikai katonaként, német hadifogságban élte át Drezda bombázását. Nem csoda, hogy szarkasztikus éllel látta a dolgok bonyolultságát.
Valcz Péter őt választotta szellemi mércének, mentornak, főszereplőnek. Ez a szabad szellemű amerikai meséli el, értelmezi, irányítja egy mai magyar fiatal pár majdnem közhelyes történetét. Pályakezdő fiatalok vicces tragédiáját. Mihelyt beköltöznek a nagypapától örökölt lakásba, kiderül, hogy egy rossz bojler néhány százezer forintnyi villanyszámlát csinált, amit ki kell fizetniük.
Ráadásul a fiatalember munkanélküli, ám ez a kisebb baj, nagyobb, hogy ráébred: nem is szívesen illeszkedne be abba a világba, amely körülveszi, semmi kedve megfelelni azoknak a normáknak, amelyeket támasztanak vele szemben. Nemigen tudja, milyen, de valami egészen más világban szeretne élni. A fiatalasszony viszont alkalmazkodó, kiegyező típus. Kőgazdag főnöke munkát ajánl a férjnek, amit az visszautasít, inkább dühöngve lázad a társadalmi egyenlőtlenségek, a világ igazságtalansága ellen.
Elszabadult indulatában félig agyonver egy betörőt, a luxusnegyedben meg autókat zúz össze, köztük a felesége főnökéét is. A nő viszont, belefáradva az örök vesztessel folytatott reménytelen huzakodásba, a pénzes vezéregyéniséget választja. Valcz-Vonnegut kaján szeretettel, sátáni jóindulattalmeséli, irányítja, kommentálja ezt a történetet. Ettől lesz a sok életközhelyből játékosan, szellemesen izgalmas mese. Minden történéshez illeszthető valamilyen aforisztikus bölcsesség, történelmi vagy természettudományos párhuzam, okos, tágasabb jelentésű, néha többértelmű tanulság.
Valcz Péternél Vékes Csaba sem kevésbé merész, ő is Voneguttá alakul, eljátssza a szerepét, továbbá az összes mellékszereplőt, aki valamilyen formában belecsöppen az ifjú pár életébe. Könnyedén jellemez postást, betörőt, játékos kedvű állásinterjú-készítő főnököt, félénk-tapintatos főmenedzsert. És vidám agresszivitással képviseli Vonnegut kétkedő humanizmusát, elmés szkepszisét. A történet igazán a játéktól, az előadástól nyer eleven erőt. Valcz Péter rendezőként sokat emel saját szövegén.
A választott stílus az első pillanattól eloszlatja a közhelyesség minden gyanúját. Dobogók, keretek jelzik a helyszíneket, csak a nagypapa karosszéke áll intő szimbólumként. Rubik Ernő Zoltán zenei effektusaival kísérve, erős, pantomimszerű mozgások, gesztusok helyettesítik be a valóságot. Fekete Zsolt és Szabó Vera pedig precízen egyensúlyoz a jelzésszerű, stilizált és az átélt, lélektanilag hiteles játékmód között. Az ő alakításukban is benne van Vonnegut sokrétű, vibráló szelleme.
Mindez Pestújhelyen, az Ady Endre és a Molnár Viktor utca sarkán volt látható, negyedórányi sétára a 173-as busztól. Fél évtizednyi, jórészt belvárosi bolyongás után ide költözött ki a KoMa, itt van a Koma Bázis. Itt próbált egy évadon át gyökeret verni, a mindennapok kultúrájába, az iskolai nevelésbe is beépülni a társulat. Ehhez nem kevés bátorság kell. És éppen bizonytalan, hogy a helyi közönség díjazza-e ezt, és egyáltalán, bizonytalan a társulat jövője. A kerület az épület bérletéről képtelen döntést hozni, a minisztérium meg még ki sem írta a pályázatot, amelyből pénzük lehetne. Május végével (talán ideiglenes) búcsút vesznek. Vonnegut szavajárásával: így megy ez.
