Asztalos Zsolt is meghívta Roppant Jeges Űr urat a lelkeink közé a Társaskörré lett óbudai fogadó bolthajtásos pincéjébe a fönt bridzselő polgári társadalom talpa alá.

A két falról két háromperces videó néz szembe egymással. Háromtagú család kikapcsolja magát a városból egy szegény faluból kikapcsolt jóléti kastélyszállóba. Velük tart a köztük lakozó Roppant Jeges Űr úr, s a családfő kikapcsolódik a családból a laptopjába csomagolt munkájába. A másik falon a természet. A szöveg szerint roppant jeges természet. Hosszú tél, förgeteg, elmenekült állatvilág, fölforgatott növényzet. Oldalt két monitor. Egyiken tőkérdőmondatok: Mi a neved? Szoktál félni? Boldog vagy? A másikon három vers követi egymást. Adyendre. Józsefattila. És a Tóthárpád. A roppantjegesűrös.

Magyar feliratok, eszperantó hang. A pince legében a kastélyszállós videó hangja száll. Korrekt, lassú, egyenletes, szürkén szürke eszperantó. Az ismertető szerint „a kiállítás az eszperantó nyelvet metaforaként használja ... a hétköznapoktól való elzárkózást, egy új belső világ megnyitását jelenti”. Nocsak, nocsak. Ha visszagondolok az évtizedes lyukra, ami az én kis egzisztenciámban volt, s hagyott időt intenzíven kalandozni Eszperantiában, hát az eszperantó külső világot nyitott meg. Az az igazság, marhára hétköznapi dolog eszperantóul beszélni annak, aki tud. És kötődnek hozzá mindenféle barátai, pláne szerelmei. Abban a nyelvben, ahol senki sincs otthon, mindenki otthon van. Nem úgy, mint a többiben, mely kiknek anya, kiknek mostoha. De persze az eszperantó is tök jó idegenítő közeg mindenki számára, akinek idegen. És mégiscsak ők vannak ezerszeres többségben. Jobb is lesz, ha jól nevelt törpe minoritáshoz illően szépen el enyészek immár. Búcsúzóul még adok címet. Olyat, hogy az egyik fele eszperantóból, a másik magyarból legyen lefordíthatatlan. Emelem a nyelvfalat magam közé.

I!

BEZÁR: 06. 03.

CÍM: Eszperantó Asztalos Zsolt kiállítása

HELYSZÍN: Óbudai Társaskör (Budapest III., Kiskorona utca 7.)

BELÉPÉS: ingyenes

FOTÓ:KURUCZ ÁRPÁD