Emlékidézés egy spániellel
A festő fest, a varrónő varr, a bádogos bádogol (-ozik) rendszerint, az író meg ír, hát hiszen nincs ebben semmi különös. Van, aki szerint a szerző személye kicsit sem fontos, miután kitette az utolsó pontot a szöveg végére. Pláne érdektelen, hogy egy adott percben mit csinál az író. Csak a mű a lényeges, ami, ha elkészül, önálló életre kel, és ez már csak az olvasóra és a könyvre tartozik, senki más ne üsse bele az orrát. A jó mű magáért szavatol, a becsületes meg legalább vállalja a felelősséget.
Csak hát az mégis úgy szokott lenni, hogy a nem okvetlenül a nagyközönségnek szánt naplók, a leveleket vagy egyéb személyes érdekű apróságokat összegyűjtő kötetek rendre a magasirodalom iránt érdeklődő közönség kedvenceivé nemesülnek. Hívhatjuk ezt akár kultúrvoyeurizmusnak is, nem tudom, talán nincs is ilyen szó, a lényeg, hogy általában is szeretünk mások életébe pillantani, hát még, ha kedves szerzőnkről van szó. Ez nem okvetlenül strikt művészetelméleti, sokkal inkább emberi kérdés.
Nem lehet nem örülni a Cultiris galériában a hónap végéig látható fotókiállításnak. Az Örkény István nevét viselő, a Szent István körút 26. alatt található könyvesbolt emeletén helyet kapó néhány tucat fénykép ugyanis épp a fentebb taglalt szenvedélyt elégíti ki. Belenézni Örkény István életébe.
Az április 5-én, az író születésének századik évfordulóján elinduló emlékév programjainak különleges darabját kínálja a kiállítóhely. A rendezők exkluzívnak nevezik a kis tárlatot, ami nem túlzás, hiszen szép számmal találkozhatunk itt ritkán látott fotográfiákkal, és olyanok is akadnak, amelyek most kerülnek először az egyszerű olvasó, vagy mondjuk inkább: az Örkény-rajongó elé.
Aki valószínűleg nem szereti majd jobban Örkényt, miután végignézte a fotográfiákat, mindenesetre egy kicsit jobban megismeri (vagy legalábbis azt hiszi, hogy jobban megismeri) az írót. Például azzal, hogy bepillanthat a nagy művek bölcsőjébe, a dolgozószobába, ahol ott a kedvenc írógép. Látja őt kiskutyáival a karjában. Látja első feleségével, Gönczi Flórával „és egy spániellel”, a másodikkal, F. Nagy Angélával, és a harmadikkal, Radnóti Zsuzsával egy kanapén üldögélni; mindketten mosolyognak. (És mindhárom nő gyönyörű.)
Magnót hallgat és gondolkodik a kertben. Sütő Andrással és Juhász Ferenccel beszélget Sütő Káin és Ábel című darabjának 1976-os bemutatóján a Nemzetiben. Látjuk gyógyszerészhallgatóként a patikamérleg mellett, de katonai díszegyenruhában is, meg édesanyjával a tengerparton. Arcait a hatvanas években – hat portré áll itt egymás mellett.
Látjuk pályatársaival, barátaival is. Déry Tiborral és Louis Aragonnal, Karinthy Ferenccel, Vas Istvánnal, Kazimir Károllyal, Várkonyi Zoltánnal.
Könyvheti dedikáláson Mészöly Miklóssal. A Kossuth-díj átvételekor 1973-ban, és a Füst Milán-díj átadása közben, utóbbit abban az évben (1978) Nádas Péter kapta.
Nádassal egyébként láthatóan jó barátságban volt Örkény: a tárlat talán legfinomabb, leginkább bensőséges hangulatú képeit az eredetileg fotóriporter prózaíró készítette Örkényékről.
A többnyire Balla Demeter, Benkő Imre, Danis Barna, Dormán László, Keleti Éva, Koncz Zsuzsa és Szilvásy Z. Kálmán fotóiból álló kiállításon nem csak életképek, portrék és sajtófotók kaptak helyet, de egy „Pistának” dedikált József Attila-kötet, a Nagyon fáj belső címlapjáról készült fénykép és egy kolumnás újságcikk másolata is, utóbbi az író otthonából riportol. Emellett A nem kívánt törlendő és A termelés zavartalanul folyik című írások kéziratmásolata és az Egyperces életrajz is látható, olvasható.
