Besorolva magyarnak
Arra nem tudott határozott választ adni, hogy kiírta-e magából a magyar történeteket A béka seggével, azt viszont elmondta, a könyv anyaga kilencvenöt százalékban igaz. Olyan sztorikból állt össze, amelyeket apjától, nagyapjától hallott a Rákosi-korszakról, s amikor a rendszerváltás idején itt dolgozott, még látni és érezni is lehetett az ötvenes évek nyomait. Aztán 1990-ben, az első szabad választások után Budapestről visszament Londonba, és munka nélkül maradt: akkor határozta el, hogy nekiáll, és regénnyé gyúrja az élményeit. Ötvenhét kiadót keresett meg vele, míg végül Edinburghból pozitív válasz jött. S ezzel tulajdonképpen beindult a karrierje. A könyv angolszász olvasóknak készült, velük próbálta sikeresen megértetni, hogy milyen volt az a politikai abszurditás, amely ’56-hoz vezetett.
Mit gondol, kérdezem, ma is érdekelné az angolokat egy magyar történet? Elsőkötetesnek lenni ma kockázatosabb, mint húsz éve, mert ma már nem biztos, hogy az író kap még egy esélyt a kiadóktól, mondja. De szerinte A béka segge alatt című könyvével ma is befutna, hisz sikere végül is annak volt köszönhető, hogy a történet viszonylag konvencionálisan, hagyományos stílusban íródott, sok humorral szólt a történelemről. Megelőzőleg egyébként volt egy kísérlete, hogy könyvet írjon a magyar rendszerváltásról, melyet akkor kezdett érezni, amikor 1987-ben, a Nyugati pályaudvaron azt látta: egy könyvespulton valaki a „kefélésről” szóló albumokat árul szabadon. Telefonált is néhány kiadónak, de először azt válaszolták, nem tudjuk, mi lesz a vége; majd amikor már egyértelmű volt a helyzet, akkor azt, hogy várjuk meg, míg leülepszik; amikor pedig már minden lezajlott, azzal utasították el, miszerint ma mindenki Kelet- Európáról ír. Hát így. Ezt is megírta egy novellában, majd ezután következett időrendben A béka segge... Azt mondja egyébként,ma jobban érdekelné az angol olvasókat egy mai magyar történet, mint húsz éve. Ma már nem csak azok érdeklődnek Magyarország iránt, akiknek valamilyen kapcsolatuk van ide – mondja.
De akkor miért van az, hogy magyar íróként ötször olyan nehéz bejutni az angol nyelvterületre, mint a németre például? – kérdezzük. Tény, hogy aki nem angolul ír, annak nehéz, de nem nehezebb, mint mondjuk egy portugálnak, válaszolja. A németekkel hagyományosan jobb volt mindig is a magyarok kapcsolata, közelebb is van egymáshoz a két kultúra. Azt is germán hatásnak tartja, hogy a legelismertebb magyar írók nem a nevetésről, humorról híresek. De azért a jelentősebb magyar írók műveit Angliában is kiadják, például Márai, Bánffy, Szabó Magda, Szerb Antal meleg fogadtatásban részesült. Neki például Márai a személyes kedvence, az egyik legnagyobb magyar prózaírónak tartja – hangsúlyozza, hogy nem regényírót mondott, hanem prózaírót, vagyis mint stilisztát tartja nagyra. Egyébként olvas kortárs magyarokat is, csak elég lassan halad a magyar szöveggel, egy-két hónapba is beletelik egy könyv elolvasása: viszont így a finomságokat is észreveszi. Olvasta Dragománt, Szécsi Noémit, akiknek műveit épp most adják ki angolul, és Esterházy korai műveit is: a Pápai vizeken ne kalózkodj! például hatással volt az ő címadására is. Címeiről közismert, hogy elég viccesek, hiszen a könyvek is viccesek, s ezt már a borítón is érzékeltetni akarja.
Magyar nyelven legutóbb megjelent kötete, a Megváltás Miamiban például egy olyan pasasról szól, aki egyházalapítással próbálja megcsinálni a szerencséjét. Ez most elég aktuális Magyarországon, ahol épp korlátozták az egyházalapítást. Erről is kérdezem Tibor Fischert. Hát talán kicsit jobban átgondolhatták volna, nem volt jó a píárja, válaszolja. Ahogy Magyarországnak sem igazán, vetem közbe, bár ő épp azok közé a nyugatiak közé tartozik, akik rendszerint védelmükbe veszik az Orbán-kormányt. Mire a válasza: Orbánt igen, a Fideszt nem feltétlen. Végül megkérdezzük, min dolgozik jelenleg. Megtudjuk: következő regényének a tizedik oldalánál tart éppen. De egyelőre csak a címe tűnik biztosnak: Hogyan uralkodjunk a világon?
