– Apa! Apa! – szaladnak be a gyerekek a nappaliba izgatottan, kipirulva –, holnap melyik irodalmi emlékházat nézzük meg? És apa megy a számítógéphez némán, nem szidja őket, nem is figyel őreájok. Mosoly bujkál a szája szegletében, arra gondol, milyen jó a mai gyerekeknek, beleértve jómagát is, mert amikor ő és a testvére kérdezte ugyanezt az apjától hajdan, az ugyan szintén nem szidta őket, sőt figyelt is rájuk, de csak annyit tudott mondani: Hát tudom én? És nem mentek sehová, némán.

Apa titka a Magyar Irodalmi Emlékházak című honlap, ahonnan tíz perc múlva kiböngészi, mi jöhet szóba.

A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) védőszárnyai alatt megkomponált Mire.hu szerkesztői fiatalos és az idők szavát pontosan értő, a zavaró visszhangokat könnyedén kiszűrni képes emberek lehetnek: a site az egyik legmodernebb produció, amelyhez e sorozat keretében eddig szerencsém volt. Egynéhány hibát persze itt is talál, aki keres.

A site már ránézésre is remek. A dizájner először is választott egy kurrens alapszínt, egy finom sárgát, amely leginkább a piacvezető narancs ízű szénsavas üdítőital tónusára emlékeztet, tehát azonnal kellemes képzeteket kelt, majd hozzáadott egy végtelenül civilizált, szürke-fekete tipográfiát, végül a főoldal tetejére feltett egy gyönyörű, többosztatú bárányfelhős eget, amely alatt mezőgazdasági művelés alá vont terület virágzik; ahány osztat, annyi menüpont. A látvány egyszerre lett nagyon elegáns és nagyon mai.

Ugyanez áll a tartalom tálalására is. Az oldal a lehető legnagyobb k-val írva keresőfelület, vagyis aminek manapság lenni illik, nem pedig annak, aminek nem. Elsőként a fennen elhelyezett, már említett menüpontok között lehet böngészni, már itt két helyen kidobja nekünk a website az összes létező magyar vonatkozású emlékházat, ráadásul ránk bízza a szűrést, bökhetünk régióra, megyére, városra és mindazon szerzőkre, akiknek emlékét tárlat őrzi a hazán. Egy szinttel lejjebb ugyanezt egy Kárpát-medencei térképen is megtehetjük, az egérrel rohangálhatunk a moldvai Fehéregyházától az őrségi Bajánsenyéig, a felvidéki Stósztól a délvidéki Temerinig. Egy-egy pontnál meg-megállva kiderül, hogy a településen kit tartanak különös becsben, mi több, van, ahol egészen részletes és gazdagon illusztrált bemutatkozást találunk, bár itt van egy gyenge pont, tudniillik ahol nem mennek bele a részletekbe, ott szinte semmit, sok helyütt még egy árva helyi telefonszámot se talál az ember, így hogy vágjon neki például a Jókainak, Mikszáthnak és Szabó Dezsőnek szentelt illyefalvai (Székelyföld) kiállításnak? Jó pont viszont, hogy emitt pedig a kiállítóhely típusára lehet szűrni aszerint, hogy kifejezetten emlékházat, emlékszobát, emlékkiállítást, úgynevezett egyebet vagy előkészületben lévő projektet akarunk-e becserkészni, avagy mindegy. Az „egyebek” kifejezés többnyire múzeumokat és könyvtárakat takar, előkészületben lévő projektként pedig pillanatnyilag egy hely, a keszthelyi Szendrey Júlia-emlékszoba van bejelölve, habár itt megint zavarban vagyok, tekintve, hogy az emlékszoba 2009 óta megvan.

A honlap következő főmenüpontja a Múzeumpedagógia című, ahol kiderül, hogy momentán nincs új nyári tábor, ami márciusban teljesen érthető, ám az esetleges továbbképzésekről sincs aktuális információ, ami kevésbé. Ezután a programok című opció jön az aktuális eseményekkel, pontosabban egy eseménnyel (Újra megnyitja kapuit a balatonszárszói József Attila-emlékház, 2012. február 21.–március 29.) és egy emlékházi történéseket csokorba szedő archívummal, majd Litera-túra címen művelődéstörténeti kirándulásokra hívják az érdeklődőket, elsősorban Vas megyébe, nemritkán a kerékpárt javasolva a megközelítéshez. Gazdag tár ez, az olvasó figyelmébe ajánlott települések értékeinek színes és gazdag leírásával, innen tudtam meg például, hogy van olyan falu, hogy Zsennye (elnézést a zsennyeiektől), és nemcsak hogy van, de még bátran dicsekedhet is, van neki középkori eredetű kastélya 22 holdas ősparkkal és egy lényegében jeltelen, ám mégis jeles sírkővel, amely alatt Békássy Ferenc, a múlt századelő magyar irodalmának egyik nagy ígérete nyugszik, akinek egy kötetét maga Virginia Woolf jelentette meg, és akinek emlékét egyébként alma matere, a cambridge-i King’s College is odaadóan ápolja.