Fogalmam sem volt arról, hogy a huszadik század első felének bestsellerírójáról van szó, aki ráadásul a nők irodalmi térfoglalásának egyik élharcosa volt – mint ahogy azt Borgos Anna pszichológus és Szilágyi Judit irodalomkutató Nőírók és írónők – irodalmi és női szerepek a Nyugatban című igen érdekes könyvében olvashatni.

Lehet, hogy még most is a férfiak állnak a háttérben

Ma már azt is tudom, hogy a Kosárynéval is foglalkozó, tavaly megjelent tanulmánykötet nem csupán irodalomtörténeti ismereteinket akarja elmélyíteni. Hivatkozási alap is a nőirodalommal, nőírókkal kapcsolatos mai mozgalmak, viták megértéséhez. Borgos Anna a Könyvhét című folyóirat áprilisi számában megjegyzi, a nők (a többi között irodalmi) egyenjogúságáért folytatott világméretű küzdelem nálunk a múlt század elején erős volt és hatásos, az európai nőmozgalmakhoz mérten is naprakész, mára viszont egy kicsit lemaradtunk. Hogy miben mutatkozik meg ez a lemaradás – ha valóban van lemaradás –, megér egy kis elmélkedést, vitát, akár veszekedést is. Nem meglepő tehát, hogy az említett folyóirat eszmecserét szervezett nemrég a nőirodalomról a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Nagyjából egy irányba tart Bódis Kriszta és Borgos gondolkodása, noha árnyalatnyit eltérnek hangsúlyaikban. Bódis a nőirodalom (a nők által művelt írás) fogalmát a nők kisebbségi, alárendelt helyzetének egyik kifejezéseként használja. Szerinte a nők irodalmi szerepvállalása, az irodalomhoz való „hozzáférése” (is) a hatalmi viszonyok függvénye: kiket engednek be az irodalmi fórumokra, intézményekbe; kikről milyen értékrend szerinti kritika jelenik meg; kik milyen elismerést kapnak, és hol helyezkedhetnek el az irodalmi kánonban?

Mindezt Borgos Anna is vallja, de fontosnak tartja azt is, milyen az adott korban a közfelfogás a női szerepekről, a férfi–női biológiai különbség hogyan fordul át a társadalmi hierarchiában kijelölt hely különbözőségévé. Mindketten úgy vélik, a mai magyar társadalomban változatlanul patriarchális (férfijogú) viszonyok uralkodnak, és azok az írónők, akik elutasítják a nő- és férfiirodalom megkülönböztetést, akaratlanul is e patriarchális viszonyok támogatóivá szegődnek.

Az eszmecserét moderáló Kőrössi P. József bevezetőjében megjelölte a „kályhát”, ahonnan a résztvevők elindulhattak: hivatkozott a 2005-ben megjelent Éjszakai állatkert című női antológiára, amely 33 szerző 56 írását közölte Forgács Zsuzsa Bruria, Gordon Agáta mellett Bódis Kriszta szerkesztésében, és amelynek folytatása lett 2007-ben a Szomjas oázis című kötet. E könyvek, a mai nőirodalmi hullám manifesztumaiként élénk kritikai visszhangot keltettek, vegyes megítéléssel. Akárcsak Király Kinga Júlia tavaly napvilágot látott novelláskötete, A test hangjai, amely alcímében „ledérkönyvnek” mondja magát, noha többek szerint nem is annyira ledér.

A szerző föltehetően e kötet kapcsán kapott meghívást a nőirodalmi vitára, és kifejtette, nem tekinti magát nőírónak, nemi hovatartozását nem akarja valamely ideológia szolgálatába állítani. „A csatorna, amelyben íróként kommunikálok, nemtelen, amikor írok, én is nemtelen vagyok” – jegyezte meg. Ugyanakkor fontosnak tartja a nemi tudatosságot és az ezzel kapcsolatos kutatást, társadalmi párbeszédet, de a dialógusból hiányol egyfajta távolságtartást és főként iróniát.

A beszélgetés utolsó harmadában megszólaló Tarján Tamás értetlenségének adott hangot. Szerinte mindig volt nőirodalom, és létezik női kritikusi kör, de maga az irodalmi szöveg nem különböztethető meg attól, hogy melyik nemhez tartozik a szerzője – noha vannak ellenkező nézetek. Tarján úgy látja, manapság az elismert szellemi teljesítmények jelentős része nőkhöz kötődik, irodalmi kánon is többféle van, és bár a tankönyvekben esetleg a férfi írók jutnak nagyobb szerephez, a valós rangsorban mégis sok a nő. A legolvasottabb kortárs szerző éppen Jókai Anna, és olyan meredeken fölívelő írói pályáknak is tanúi lehetünk, mint amilyen például Tóth Krisztináé. „Amíg nem nőnek férfival való párbeszéde zajlik, nem jutunk előre” – jegyezte meg az irodalomtörténész.

És ezt abban a helyzetben is nehéz lett volna cáfolni.